A BreuerPress és a HetiTV hírei

A BreuerPress és a HetiTV hírei

Plakátkampányt indít a Fidelitas Budapest nem cirkusz! címmel – jelentette be Böröcz László országgyűlési képviselő, a Fidesz ifjúsági társszervezetének. A Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakát bemutatóján Böröcz László azt mondta: Budapestet egyre méltatlanabb helyzetbe hozza az ellenzék, hiszen olyan alkalmatlan és megbízhatatlan jelöltek jelentkeztek be a főpolgármesteri címért, akik nem ismerik a várost, nem ismerik annak működését, és akik mögött nincs semmilyen teljesítmény. Egyetlen dologgal hívták fel magukra a figyelmet az elmúlt időszakban, azzal, hogy bohóckodtak – fogalmazott, hangsúlyozva: a nemzet fővárosa ennél sokkal jobbat érdemel, hiszen Budapest ma Európa egyik legbiztonságosabb, legélhetőbb és leglátogatottabb fővárosa.

Társadalmi és szakmai párbeszédet kíván indítani az Andrássy úti fák megvédéséről Karácsony Gergely. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt úgy fogalmazott: Tarlós István „kilenc év szendergés után felébredt” a kampány zajára, és elkezdett úgy viselkedni, mintha „főpolgármester lenne”. Hétfőn környezetvédelmi biztost nevezett ki és lépni kívánt a légtérzaj miatt is – tette hozzá a politikus. Az Andrássy úton álló fákra azonban kimondták a halálos ítéletet – folytatta Karácsony Gergely, hangsúlyozva: nem azzal, hogy kivágják őket, hanem azzal, hogy az elmúlt években nem gondoskodtak róluk megfelelően. Közölte, főpolgármesterré választása után növelné a zöldterületek arányát.

A kormány 2010-hez képest 76 százalékkal több forrást biztosít a háziorvosok és a házi gyermekorvosok támogatására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentumban Hohn Krisztina (LMP) azt firtató kérdésére válaszolt, hogy tervezi-e a kormány a háziorvosi praxisnormatíva emelését. Az államtitkár levelében azt írta: a háziorvosok 2015 és 2018 között minden évben havi plusz 130 ezer forintos többletet kaptak, és 2018-ra havi 520 ezer forinttal emelkedett a háziorvosok rezsitámogatása. Míg 2010-ben egy háziorvosi praxis átlagos havi bevétele 867 ezer forint, 2019 első félévében 1,6 millió forint volt – részletezte.  Rétvári Bence kitért arra, hogy a kormány támogatást nyújt a háziorvosi praxis megvásárlásához, valamint letelepedési támogatással is segíti a házi- és a fogorvosokat. Idén ezekre a pályázatokra 1,25 milliárd forint van – jegyezte meg.

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának DK-s elnöke a testület rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a „forintválság” miatt. Varju László kezdeményezését azzal indokolta: „történelmi mélyponton” van a magyar fizetőeszköz, Magyarország elérkezett minden idők leggyengébb forintjához. Hozzátette: ez újabb drágulást okoz majd a benzinkutakon és a boltokban, de nem csak az embereknek van miért aggódniuk, hiszen a forint gyengülése ugyanúgy érinti a vállalatokat és a kormányt is. A költségvetési bizottság DK-s elnöke arra figyelmeztetett: a „rekordgyenge” forint átírja az ország államadósság-mutatóit, és veszélybe sodorhatja a költségvetést is.

 

Nagyobb az érdeklődés a reáltudományok és manuális szakmák iránt, ami azt jelenti, hogy a gazdaság igényei és a diákok törekvései találkoznak – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László úgy vélekedett, egy jó szakma felér egy diplomával, és biztonságos anyagi egzisztenciát biztosít. Finnországban a diákok több mint hatvan, Németországban és Ausztriában több mint ötven százaléka kezdi úgy az életét, hogy megtanul egy szakmát – ismertette. Trendfordulónak nevezte, hogy Magyarországon több év után idén először többen választották a szakképzést, mint a gimnáziumot. Ez szerinte a következő években tovább erősödik majd. Ehhez az is hozzájárulhat, hogy jövőre a szakképzés és a felnőttképzés rendszerszintű megújítása lehetőséget teremt majd a szakmával rendelkezőknek arra, hogy közvetlenül felsőfokú képzésbe léphessenek – tette hozzá.

Külföld:

  1. Boris Johnson elveszítette a többségét a brit alsóházban. Boris Johnson brit miniszterelnök a G7-csúcs eredményeiről, és ehhez kapcsolódóan a brexitről tartott beszédet a brit alsóházban kedden délután, ami közben kiderült, hogy már nincs meg a többsége. Eközben ugyanis Phillip Lee konzervatív képviselő, egykori igazságügyi miniszter

ÁTÜLT A LIBERÁLIS DEMOKRATÁKHOZ. Közleményében a kormány agresszív, és káros brexitstratégiájával indokolta döntését. Johnsonnak idáig is csak az északír unionisták támogatásával volt meg az egyfős többsége. A napokban várható brexitszavazások előtt már több tory is jelezte, hogy a kormányfővel szemben fog szavazni, ezek eredménye ezért várhatóan nem ezen fog múlni, de így bármilyen más döntés esetében sincs meg ellenzéki képviselők nélkül a kormány többsége. Ez még egy lépéssel közelebb hozza egy előrehozott választás belengetésének lehetőségét, ami egyébként is Johnson egyik reakciója lehet az ellene szervezkedő képviselőkre.

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatja Teodor Melescanu megválasztását a szenátus elnöki posztjára – közölte Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Cseke emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ már eldöntötte, nem támogatja a jelenlegi kormányt, és megszavazza a kabinet megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt, amelynek beterjesztését az ellenzék fő ereje, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyezte kilátásba. Cseke hozzátette, ebből az is következik, hogy a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt Melescanut sem támogatják. Rámutatott: a parlamentben nem hajlandó támogatni az RMDSZ a szociáldemokrata kormányt. Úgy vélte, az RMDSZ szerint a jelenlegi belpolitikai válságot az oldhatná meg, ha leváltanák Viorica Dancila kormányát és más kabinet alakulna.

 

A kijevi törvényhozás megszavazta a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését tartalmazó alkotmánymódosítást. Az indítvány elfogadásához minősített többségre, azaz a 450 tagú parlamentben legalább 300 képviselő szavazatára volt szükség, ezért a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, egyedül kormányzó Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt önmagában nem tudta volna keresztülvinni a törvényhozáson. Végül az előterjesztést 373-an szavazták meg az ülésteremben jelen lévő 404 képviselő közül. Csak a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért frakciójából nem támogatta egyetlen képviselő sem, az összes többi frakció és a függetlenek zöme is igennel szavazott az indítványra.

 

A Törökországban kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ki akarja zárni soraiból Ahmet Davutoglu volt miniszterelnököt, további három képviselőtársával együtt – közölte egy vezető tisztségviselő, miközben hetek óta tartja magát a szóbeszéd, hogy az AKP néhány tagja szakít a párttal és új mozgalmat alapít. Davutoglu – akit, miután 2016-ban összeveszett Recep Tayyip Erdogan elnökkel, Binali Yildirim váltott a miniszterelnöki poszton – korábban élesen bírálta a török kormánypárt politikáját, a gazdaság irányítását és Erdogant magát is. A párt egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy az AKP végrehajtó bizottsága hétfői ülésén Davutoglu kizárását követelte, Ayhan Sefer Ustun, Selcuk Ozdag és Abdullah Basci parlamenti képviselőkkel egyetemben. A párt fegyelmi bizottsága várhatóan néhány napon belül hozzájárul a kizárásukhoz.

 

Védelmi egyezmény megkötésére készül Trump és Netanjahu? A The Times of Israel úgy értesült, még az izraeli választások előtt egy új paktumról tehet bejelentést a két országvezető.  Hamarosan egy új, nagyszabású egyezményről tehet bejelentést Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke – írja a The Times of Israel. A cikk szerint a két ország egy olyan lépésre készülhet, amivel a fennálló szövetséget igyekeznének tovább erősíteni. A lehetséges paktum megkötésének időpontja kulcsfontosságú. A Haaretz szerint feltételezhető, hogy a gesztussal Trump az izraeli vezető esélyeit is javítani szeretné a szeptember 17-i választások előtt. Az izraeli lap előrevetíti, hogy valószínűleg Donald Trump tesz majd bejelentést a felelősségvállalásról, amelynek értelmében az USA kész elkötelezni magát a zsidó állam védelmére a fenyegető veszélyekkel szemben. Egy másik feltételezés szerint pedig közös nyilatkozat születhet a két vezető részéről, amelynek következtében kölcsönös védelmi egyezmény születik, és mindkét ország ígéretet tesz a másik megsegítésére — azokra az esetekre, ha bármelyik államot katonai támadás érné.

 

Gazdaság:

 

A középkorú lakosság körében nőtt az adósok száma, a fiatalok viszont tudatosabbak lettek az EOS Csoport kutatása szerint, amelyben a társaság több százezer, 2018-ban Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgált meg saját követeléskezelő állományában. A kintlévőség-kezelő EOS csoport közölte, az adósok 51 százaléka a 40-59 éves kor közötti lakosságból került ki, 29 százalékuk a 20-39 évesekhez tartozott, az adósok 20 százalékát pedig a 60 év feletti korosztály tette ki 2018-ban. Az előző évvel összehasonlítva a középkorú, illetve a 60 év feletti adósok száma 2, illetve 1 százalékponttal emelkedett, miközben a fiatalok aránya 3 százalékponttal visszaesett.  Az EOS szerint az adatok azt jelzik, hogy a fiatalabb korosztály egyre nagyobb tudatossággal kezeli pénzügyeit, és igyekszik tartozásait mielőbb törleszteni.

 

Időjárás:

 

Hazánkban szerdán délelőtt többnyire derült lesz az ég, csapadék nem várható. Délután sok napsütésre készülhetünk, csak kevés felhő jelenik meg az égen. Csapadék nem lesz. A szél napközben mérsékelt északi lesz. Hajnalban 10, 15 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 21, 26 fok között alakul. Késő este 14, 21 fok lesz. Szerdán napközben frontmentes időben bízhatunk, de a hideg reggelen az arra hajlamosak kopásos ízületi panaszokat tapasztalhatnak, amik délutánra is csak lassan mérséklődnek. A nap elején sokfelé nagy lesz a megfázásveszély, réteges öltözet javasolt. A napos időben érdemes minél több időt a friss levegőn tölteni, a hőérzet délután már a kellemes tartományban alakul. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A porkoncentráció alacsony, alig változik. A légnyomás süllyed.