Egy mániákus filmes, egy mániákus alkotó
Sándor Pál filmrendező, producer a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt egy színházi előadásról, amit a Rózsavölgyi Szalonban rendezett, de természetesen a filmkészítés is szóba került, ahogy a nemrégiben elhunyt Andy Vajna is, akit szintén mániákus filmesként jellemzett.
Sándor Pál elmondta, számára a filmkészítés az nem munka, hanem élvezet, úgy él, hogy a hobbija a munkája. De nem csak filmes munkái vannak az alkotónak, hiszen nemrégiben mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban Alekszej Nikolaevich Arbuzov Kései találkozás című darabját, Molnár Piroska és Jordán Tamás főszereplésével, ezt az előadást Sándor Pál rendezte. Megjegyezte, Molnár Piroskával még soha nem dolgozott együtt, Jordán Tamással is csak a legutóbbi filmjében és ott is egy epizód erejéig. Ez a Kései találkozás egy nagy találkozás volt számára. Két nagyszerű színész játszik, akik ráadásul már évtizedek óta ismerik egymást, még a kaposvári színházból, ezért az volt rendezőként az első feladata, hogy szétültesse őket, hogy ne a rutin vigye őket a próbák során. Mindez sikerült, ez nagy élvezetet jelentett – emelte ki a rendező, a próbafolyamat alatt volt minden, csend, hangosság, presszió, ahol mindenki hatott a másikra.
Kérdésre válaszolva azt mondta el Sándor Pál, nincs különbség a filmes és a színházi rendezés között, mindenhol emberekkel kell dolgozni, emberekre kell hatni. Persze van különbség, hiszen a film esetén bármeddig lehet rögzíteni egy jelenetet, a rendező akkor veszi fel, amikor olyan lesz, amilyet elképzel. A színháznál a rendező jobban ki van szolgáltatva a színészeknek, hiszen az egyik előadás más, mint a másik. Felemlegette a Szomorú vasárnap című darabot, amit a Vidám Színpadon rendezett meg, Voith Ági, Bodrogi Gyula és Garas Dezső szereplésével, ahol 76 előadást nézett végig, majd egy darabig nem ment, amikor meg újra elment, akkor a jegyszedő ugyanoda állította, ahol a 76 előadás alatt állt. Onnan tudta pontosan, hogy a rendező hol nézte végig a darabot, mert ott ki volt kaparva a fal.
A Rózsavölgyi Szalon kapcsán azt jegyezte meg a rendező, hogy az ilyen kisebb, szobaszínházakat a közönség szereti, mert nincs meg az a távolság a néző és a színész között, ami a nagyobb színházakban tapasztalható. Az alkotó számára persze ez sem jelenthet különbséget, hiszen mindegy, hogy a gondolatait a színészeken keresztül hány ember látja.
Az európai és a magyar színházi előadások, árak kapcsán arról beszélt Sándor Pál, valóban itthon is meg kell venni az előadásokra a jegyet, de nem lehet egy bármilyen nagyszerű darabra annyit kérni egy jegyért, mint Európában, a világban, mert itthon nem annyit keresnek az emberek, a nézők. Hozzátette, miután itthon a nézők, bár megveszik a jegyet, de ebből nem lehet fenntartani a színházat, ennek ellensúlyozására találták ki a tao rendszert, ami egyébként a világban működik. A kulturális tao hazai megszűntetése nehéz helyzetet teremtett, főleg egy központi irányítás mellett, ahol megmondják, ki mennyit kap, amiért bizony teljesíteni kell. Hozzátette, véleménye szerint az állami irányítás nem segíti a szabad színházi létet.
Szintén a jegyárak kapcsán azt is elmondta Sándor Pál, a musical előadások drágábban kínálják a jegyeket, amit megvesznek az emberek, de ezeken a könnyedebb darabokon túl azért szükség van mélyebben szántó gondolatokkal rendelkező előadásokra is, mint például a Kései találkozás is. Hozzátette, nemrégiben készítettek vele egy interjút, ahol a riporter nem kérdezett először, hanem elmondta, megnézte az előadást és át kellett gondolnia a saját emberi kapcsolatait, az addigi életét. A rendező szerint az ilyen mondatokért érdemes dolgozni, alkotni.
Sándor Pál a tervei kapcsán arról beszélt, már elkezdett egy filmet magában összerakosgatni, producerként most fejezett be egy filmet, amit Szabó István rendezett, de már van nála három olyan forgatókönyv, amit producerként csinálna meg, de természetesen, ha még kap színházi felkérést, akkor annak örömmel tesz eleget. A saját készülő filmje egy mai budapesti éjszaka történetét dolgozza fel a romkocsmák világában, ahol megpróbálnak az emberek boldogulni, ahol elveszhetnek, ám ahol megtalálhatják magukat. A három forgatókönyv közül az egyik egy városban játszódik a rendszerváltozás után, ahol elszabadul a pokol, mert úgy érzik, itt a szabadság. A másik ötlet az első szépségkirálynő választásról szólna játékfilmes formában, azokkal a rendezőkkel, akik erről egy dokumentumfilmet készítettek évtizedekkel ezelőtt.
Minden filmmel pályázik Sándor Pál, rendezőként és producerként egyaránt, ehhez nem elegendő, ha valaki elismert, ha valaki Kossuth- és Balázs Béla díjas filmes. Ennek kapcsán azt jegyezte meg, a filmes világban évekkel ezelőtt megjelent egy amerikai producer, akinek eleinte itthon senki sem hitt, ám mégis ez az ember hét év alatt felépített itthon egy filmipart, ő Andy Vajna volt, akinek a hazai filmvilág nagyon sokat köszönhet. Ő volt az, aki elérte, hogy a magyar filmeseknek nem kellett hitet vallani ahhoz, hogy a munkáik finanszírozva legyenek, az ő irányítása alatt lehetett filmet csinálni viszonylag nagy szabadság mellett. Mindezek mellett rengeteg bérmunkát hozott ide, ami egyfelől pénzt hozott, másrészt viszont ez teremti meg a filmes szakma utánpótlását az amerikai filmekben való bedolgozással, ez hatalmas szakmai tapasztalatot hoz. Andy Vajna hozott magával Magyarországra egy amerikai filmes ízlést, de mindezek mellett készülhettek olyan alkotások is, amelyek ettől távol álltak, közülük az egyik Oscar díjat nyert. Sőt, amikor kiderült, hogy a Saul fia esélyessé vált az Oscarra, akkor kiutazott Amerikába és hihetetlen erővel kezdett lobbizni a film mellett, mert egy mániákus filmes volt, mint Sándor Pál is. Arra a kérdésre, hogy mi lesz most Andy Vajna halála után, a rendező-producer azt felelte, nem lesz könnyű. .
