A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

 

Vasárnap nem merültek le a búvárok a dunai hajóbalesetben szerdán elsüllyedt kishajóhoz, talán hétfőn próbálkoznak. A vasárnap kora délutáni híradás szerint egyelőre sem a magyar, sem az osztrák, sem pedig a dél-koreai búvárok nem látnak lehetőséget a merülésre. A szakemberek abban bíznak, hogy apad a folyó, és enyhül a sodrása. Továbbá megpróbálják leárnyékolni az elsüllyedt hajót, hogy a búvárok könnyebben mozoghassanak. Szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb Hableány turistahajó, fedélzetén dél-koreai turistákkal, majd másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt.

Polgárőrök is segítik szombattól a határvédelmet, a román-magyar határszakaszon Kiszombor és Nagylak térségében rendőrökkel közösen járőröznek – tájékoztatatott a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség. Batiz István megyei elnök közölte, a feladatban tizenhárom polgárőr egyesület vesz részt június 15-ig. Az önkéntesen jelentkező polgárőrök este hattól reggel hatig rendőrökkel közösen, rendőrségi gépkocsival látják el a szolgálatot. A járőrök Kiszombor, Tiszasziget és Makó között az államhatáron, a határátkelőhely területén, valamint a Maros folyónál járőröznek, illetve minden egyéb olyan területen, ahol rendkívüli határesemény történik, illetve azonnali rendőri reagálás válik szükségessé.

Ismét ezer honvéd vesz részt szombat reggeltől Magyarország déli határszakasza védelmében; ezt a Balkánon jelentősen megnövekedett migrációs nyomás és a rendőrség nyári feladatai teszik szükségessé – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára. Németh Szilárd közölte: a hazai titkosszolgálatok és külföldi társszolgálataik jelentése szerint „iszonyatosan” megnőtt az illegális migrációs nyomás a Balkánon, a rendőrségnek pedig komoly erőket kell vezényelnie nyári feladatainak ellátására. A kormány ezért úgy döntött, hogy a honvédség ismét nagyobb létszámmal, teljes képességével vesz részt a határőrizeti feladatokban – hangsúlyozta a Németh Szilárd. Ismertetése szerint a manőverező katonák száma – három váltásban – 650, logisztikai feladatokat mintegy 200 honvéd lát el, a támogató erők 150 fővel vannak jelen, ami összesen ezer honvédet jelent.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint azzal, hogy szombattól újra részt vesznek a katonák is a déli határ védelmében, átcsoportosíthatók lesznek bizonyos rendőri erők a határról. Bakondi György azt mondta: a következő három hónapban jelentősebb rendőri erőkre van szükség az ország belsejében a Maccabi Európa Játékok, a Forma 1-es Magyar Nagydíj valamint a balatoni főidény miatt is. Ilyenkor a rendőri erők jelenléte a közbiztonság fenntartásában kiemelt jelentőségű – tette hozzá. A migrációs helyzetről szólva Bakondi György azt mondta: a balkáni útvonalon növekedés tapasztalható. Ez jelentkezik a magyar határnál is, ahol mintegy 4700 elfogás és visszakísérés történt az év első öt hónapjában. Hozzátette: a korábbi időszak heti száz fős átlaga májusban megduplázódott és nagyobb csoportok is kísérleteznek az átjutással a magyar határon.

Az LMP július 6-án tartja rendkívüli tisztújító kongresszusát – mondta Kanász-Nagy Máté ügyvezető. Az LMP teljes tisztújítást tart azt követően, hogy a párt elnöksége május 26-án, az európai parlamenti választás éjszakáján lemondott, miután nem jutottak mandátumhoz. Ennek értelmében női és férfi társelnököt választanak, országos elnökségi titkárt és további hat elnökségi tagot. Ugyancsak megválasztják az országos politikai tanács, az etikai bizottság valamint a fegyelmi testület tagjait, ezek mandátuma ugyanis automatikusan megszűnik az elnökség mandátumának megszűnésével. A kongresszus kizárólag vezetőket választ, egyéb napirendi ponton nem szerepelnek a programjában.

Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát – ismertette az MSZP választmányának döntését a testület vezetője. Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatón közölte, a választmány kétharmados többséggel döntött úgy, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette azt is, Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról és távozik a párt kommunikációs igazgatója is, Láng Balázs. A múlt vasárnapi EP-választáson az MSZP-Párbeszéd közös listája a várakozásokkal ellentétben a szavazatok csak 6,61 százalékát szerezte meg, amely egy mandátumot jelent.

Külföld:

A Golán-fennsíkra kilőtt két rakétára reagálva az Izraeli Védelmi Erők katonai célpontokat támadtak Szíriában. A hadsereg nyilatkozata szerint harci helikopterek és vadászgépek megtorlótámadásba kezdtek, megsemmisítve számos szíriai hadsereghez tartozó célpontot, köztük 2 tüzérségi üteget és egy SA-2 légvédelmi egységet Damaszkusztól délre és délnyugatra valamint megfigyelő és hírszerzési állomásokat a határ közelében. Az összecsapás során az izraeli légvédelmi rendszerek aktiválódtak a szír légelhárító támadásokra, de nem valószínű, hogy lövedék landolt volna izraeli területen. A szíriai média szerint Izrael számos Iránhoz és megbízottjaihoz tartozó célpontot is megsemmisített Damaszkusztól délre. Ezek a bombázások állítólag egy katonai kiképző létesítményt és fegyverraktárakat céloztak. A SANA szír állami hírügynökség 3 szíriai katona haláláról és 7 további sérültről számolt be, és azt állította, a légvédelmi rendszerek elfogták a Golán-fennsíkról érkező lövedékeket. A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint a halottak száma legalább 10 fő.

Összecsapásokra került sor vasárnap reggel arab lázadók és a rendőrség között a Templom-hegyen, Jeruzsálem óvárosában, miután a hatóságok engedélyezték a zsidók belépését a szent helyre Jeruzsálem-nap alkalmából. A rendőrség nyilatkozata szerint “lázadás tört ki, kövek, székek és egyéb tárgyak dobálásával.” Jeruzsálem körzeti parancsnoka, Doron Jadid vezérőrnagy utasította a rendőri erőket, hogy menjenek a Templom-hegyre, és tegyenek rendet. A rendőrök a mecset felé tolták a lázadókat, akik elbarikádozták magukat az épületben. A biztonsági erők betörtek a mecsetbe, miközben a lázadók székekkel és más tárgyakkal dobálták őket. A rendőrség feloszlatta a tömeget és később letartóztatott számos gyanúsítottat, akik tovább folytatták a provokációt. A délelőtt folyamán azonban újabb zavargás tört ki, több száz arab dobálta kövekkel és székekkel a rendőröket, akik nem halálos tömegoszlató eszközökkel reagáltak.

Az Al-Khaleej emirátusi lap értesülése szerint, melyet az i24NEWS izraeli TV szemlézett, a várva-várt közel-keleti béketerv csak 2020-ban kerül bejelentésre. Eredetileg az izraeli választások után, júniusban láttak volna napvilágot az izraeli-palesztin konfliktus megoldására kidolgozott terv részletei, azonban az Egyesült Arab Emírségek egyik online sajtóorgánuma szombaton annak egy évvel való elcsúsztatásáról számolt be. A híroldal szerint három faktor játszhatott szerepet a nyilvánosságra hozatal állítólagos elcsúsztatásában, amerikai kormányzati forrásokhoz közel álló európai tisztviselőktől értesülő palesztinokat megszólaltatva a cikkben. Első okként az amerikai tervvel kapcsolatos negatív hozzáállást jelölték meg. A Palesztin Hatóság folyamatosan „halva születettként” utalt az egyezményre, és ez az elmúlt néhány hétben sem volt másként, amikor kifejezte, nem kíván részt venni az amerikaiak által irányított gazdasági békekonferencián a jövő hónapban Bahreinben. Míg Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Katar visszaigazolta részvételét a konferencián, a beszámoló szerint „bizonyos arab országok hozzáállása” a második ok, amiért a bejelentés 2020-ban valószínű. A békemegállapodás sikere különösen függ Jordánia támogatásától, aki szerint egy az 1967-es határokon belüli palesztin állam Jeruzsálem fővárossal alapfeltétele minden esetleges megállapodásnak. “Az amerikai kormányt a terv későbbi időpontra halasztására késztető fő ok az Izraelt érő politikai megrázkódtatás, miután a Likud párt vezetője, Benjamin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani, majd feloszlatva a Knesszetet új választásokat váltott ki,” — mutatott rá a harmadik fő okra az Al-Khaleej beszámolója.

Mintegy ezren tüntettek szombaton Berlinben, tiltakozva iszlamista csoportok Izrael-ellenes felvonulása ellen, amelyet al-Kudsz (Jeruzsálem) napja alkalmából tartottak – írta a dpa német hírügynökség, megjegyezve, hogy Németország egyre nagyobb az aggodalom az antiszemita hátterű erőszakcselekmények és bűntények miatt. Az ellentüntetést a német főváros Charlottenburg negyedében tartották. Részt vett rajta többek között Felix Klein, a kormány antiszemitizmus-ügyi biztosa, Volker Beck ismert zöldpárti politikus és Jeremy Issacharoff, Izraeli németországi nagykövete. „Amikor az antiszemiták felemelik gyűlöletes fejüket, szükséges az ellenállás. Ezért vagyunk itt” – hangoztatta Petra Pau, a Baloldal (Die Linke) párt tagja. Az idei al-Kudsz-tüntetést fokozottabb figyelem kísérte amiatt, hogy a Funke médiacsoport lapjaiban a múlt szombaton megjelent interjúból kiderült: Klein az antiszemitizmus erősödése miatt már nem javasolja a kipa nyilvános viselését a Németországban élő zsidóknak. Az ellentüntetők némelyike a németországi zsidókkal való szolidaritása jeléül kipát viselt, többen pedig izraeli zászlókat is lengettek. „Határozottan kiállunk az itt élő zsidók és Izrael mellett” – mondta Andreas Geisel, a berlini tartományi kormány belügyi tárcájának vezetője, aki az esemény alkalmából szintén kipát vett fel. A másik berlini felvonulás, amelyet az al-Kudsz alkalmából tartottak tüntetők némelyike palesztin és német zászlókat lengetett, és Izrael-ellenes jelszavakat tartalmazó transzparenseket tartott kezében. A dpa egyik riporterének beszámolója szerint olyan skandálásokat hallott, amelyek Izraelt „gyerekgyilkosnak” nevezték. Mindkét tüntetésen mintegy 500 rendőr ügyelt a biztonságra.

A magyarság Szent István királyunk óta részese Európa keresztény építkezésének – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A Szentháromság Plébániatemplom keresztúti bronzdomborműveit megáldó szentmisét követő beszédében Kövér László úgy fogalmazott, hogy  nyugati világot a halál kultúrája fenyegeti, amely anyagi érdekektől vezettetve szét akar verni minden lelki közösséget. Hangsúlyozta: „Szent II. János Pál pápa a halál kultúrájának nevezte azt a romboló nihilizmust, amely anyagi érdekektől vezettetve szét akar verni minden lelki közösséget – a családjainkat, a hitbéli gyülekezeteinket és a legtágabb lelki sorsközösséget, a nemzetet is”. „A halál kultúrája a szabadság nevében a rend ellen fordul, a jog nevében a demokrácia létére tör” – hívta fel a figyelmet a házelnök. „Célja a természetes közösségek felmorzsolása olyan, a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságukból kiforgatott, fogyasztói lényekké silányított egyénekre, akik értéktudatuk elveszítése miatt már képtelenek érdekeik felismerésére, képtelenek az önvédelemre, és ezért biztosabban alávethetők, uralhatók és kifoszthatók” – tette hozzá.

Egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált tengerjáró luxushajó Velencében, a kikötői hatóságok szerint legalább négyen könnyebben megsérültek. Olasz médiaértesülések szerint motorhiba miatt került sor a balesetre. Az MSC Cruises genfi székhelyű nemzetközi hajózási vállalat Opera nevű luxushajója hangosan dudált, ahogy közeledett a kikötőhöz, mire a járókelők futásnak eredtek. A 2679 utas szállítására alkalmas, 54 méter magas és 275 méter hosszú Opera ezt követően belerohant a mólóba és az ott horgonyzó kisebb turistahajóba. Az ütközéskor többen vízbe estek. Luigi Brugnaro velencei polgármester a Twitteren megerősítette a baleset hírét, amely a Velence központjában található Giudecca csatornán történt. Régóta vita tárgyát képezi, hogy kitiltsák-e a tengerjáró hajókat a lagúnaváros egyre zsúfoltabb vízi útjairól.

Erdély örökségének, a párbeszéd, az egység és a testvériség jelének nevezte a csíksomlyói zarándoklatot Ferenc pápa. Az egyházfő a romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívők legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben mutatott be latin és magyar nyelvű szentmisét több mint százezer ember előtt. Arra kérte a híveket: ne feledjék és ne tagadják a múlt szomorú eseményeit, de ezek nem gördíthetnek akadályt a testvéri együttélés elé. A pápa később a moldvai Jászvásáron az együvé tartozás, a család és a gyökerekhez való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozta, amikor betegekkel, családokkal és fiatalokkal találkozott.

Az európai parlamenti (EP-) választás jelentős átrendeződést eredményezett, ennek következtében nagyobb együttműködésre lesz szükség az Európai Unió meghatározó szereplői között – mondta Gálik Zoltán egyetemi docens. A szakértő kifejtette: eddig az EP két nagy meghatározó csoportja, az Európai Néppárt és a szociáldemokraták kompromisszumára épült az integráció. Az egy héttel ezelőtti választáson azonban ez a tengely meggyengült, megerősödtek viszont egyfelől az euroszkeptikus, a migráció és a biztonság témakörét a középpontba állító pártok, másfelől a liberálisok és a zöldek. A megváltozott erőviszonyok következményeként sokkal több kompromisszumot kell majd kötni például a tisztségek elosztásakor, a költségvetés meghatározásakor és általában a mindennapi viták során – mutatott rá Gálik Zoltán.

A cseh miniszterelnök politikai és vállalkozói tevékenységének összeférhetetlensége miatt Csehországnak vissza kell fizetnie az uniós költségvetésbe átszámítva csaknem 6 milliárd forintot. Az Európai Bizottság megállapította, hogy az Andrej Babiš korábbi cégének juttatott támogatások azért sértik az érvényes törvényeket és előírásokat, mert a politikusnak továbbra is befolyása van egykori cégére, amelynek irányítását két éve két vagyonkezelő alapnak adta át, miközben kormányfőként befolyásolni tudja az uniós támogatások szétosztását.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség szerint az újonnan felálló Európai Bizottságnak kiemelten kellene foglalkoznia a légiközlekedés problémáival. Rafael Schvartzman, az európai régióért felelős elnök azt mondta: az infrastruktúra fejlesztésének üteme nem éri el az utasforgalom 4-6 százalékos éves bővülését, ezért egyre több lesz a túlzsúfolt repülőtér Európában. Sürgette az egységes Európa égbolt mielőbbi bevezetését is, ami rövidítené a repülőterek közötti útvonalat.

Távozik a kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki és szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetői tisztségéből Andrea Nahles. A Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) kormányzó párt vezetője kiemelte: az utóbbi napokban világossá vált számára, hogy már nem rendelkezik a munkája folytatásához szükséges támogatottsággal. Ezért az elnökség hétfői és Bundestag-frakció keddi ülésén hivatalosan bejelenti távozását. Döntésével lehetőséget kíván teremteni ahhoz, hogy a párt „rendezett módon” gondoskodjon az utódlásról – közölte. Andrea Nahles az egy héttel ezelőtti európai parlamenti (EP-) és brémai tartományi választás óta a bírálatok kereszttüzében áll. Pártja minden korábbinál gyengébb, 15,8 százalékos eredményt ért el az EP-választáson, Brémában pedig 73 éve először választást veszített, és várhatóan ellenzékbe szorul.

Tovább emelkedett a német Zöldek választói támogatottsága az európai parlamenti (EP-) választás óta a hét végén megjelent közvélemény-kutatások szerint, az egyik felmérés alapján a baloldali irányultságú ökopárt Németország első számú politikai ereje. A Forsa közvélemény-kutató társaság felmérése szerint a Zöldekre a német szavazók 27 százaléka szavazna, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, ami rendkívüli, 9 százalékpontos emelkedés az egy héttel korábbihoz képest. Ezzel a Zöldek vezetik a pártok népszerűségi listáját, amire még nem volt példa az 1980-ban alapított párt, illetve a politikai véleménykutatás németországi történetében. Eddig rendre a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége állt az első helyen. Az RTL kereskedelmi televízió és az RTL csoporthoz tartozó n-tv hírtelevízió megbízásából készített felmérés alapján támogatottságuk egy hét alatt 2 százalékponttal süllyedt, 26 százalékra, így a rangsor második helyén állnak. A Forsa a Trendbarometer nevű kutatássorozatának új adatfelvételében a CDU/CSU koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatottságában is történelmi jelentőségű fejleményt mutatott ki: a szociáldemokraták támogatottsága 5 százalékpontos gyengüléssel 12 százalékra süllyedt, ami minden eddiginél alacsonyabb szint.

Az amerikai elnök szerint a brit kormány hibát követett el azzal, hogy nem vonta be Nigel Farage-t a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folytatott tárgyalásokba. Donald Trump, aki hétfőn érkezik háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Nagy-Britanniába, a The Sunday Times című konzervatív brit lapnak nyilatkozva kifejtette azt is, hogy London helyében nem fizetné ki az Európai Uniónak az EU-val szembeni, a Brexit utáni időkre is átnyúló pénzügyi kötelezettségeket. Nigel Farage a brit politika legradikálisabban EU-szkeptikus vonulatának zászlóvivője. Nem egészen két hónapja alapított új pártja, a Brexit Párt az első helyen végzett a május 23-án tartott brit európai parlamenti választásokon. Farage már az előző, 2014-es brit EP-választásokat is megnyerte, akkor még egy másik radikálisa EU-ellenes erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) vezetőjeként.

Irakban halálra ítéltek további két francia állampolgárt vasárnap azért, mert az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjai voltak – mondta el egy névtelenül nyilatkozó iraki ügyész. A 32 éves, marokkói származású Fodil Tahar Aouidatéval és a 28 éves, algériai származású Vianney Ouraghival kilencre emelkedett az Irakban terrorizmus miatt halálra ítélt francia állampolgárok száma. A kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai szövetség összesen 12, Szíriában letartóztatott francia állampolgárt adott át Iraknak januárban. A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet korábban bírálta a külföldi harcosok elleni iraki eljárásokat, és felhívta a figyelmet, hogy számos halálraítélt azt állította: kínzással csikarták ki belőlük vallomásukat.  Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az elítélt franciák „méltányos eljárásban” részesültek. A tárcavezető a héten azt nyilatkozta a Radio France Internationale (RFI) közszolgálati rádióadónak: Franciaország fokozza diplomáciai erőfeszítéseit, hogy az Irakban halálraítélt francia állampolgárokat ne végezzék ki. A külügyminiszter ugyanakkor aláhúzta, hogy országa nem fogadja vissza az Iszlám Államhoz csatlakozott állampolgárait.

Kína mindent megtesz, hogy békés úton egyesülhessen újra Tajvannal, de nem zárja ki a katonai erő bevetését sem – jelentette ki Vej Feng-ho kínai nemzetvédelmi miniszter Szingapúrban. Tajvan kérdése Kína szuverenitásának és területi egységének problémáit veti fel, márpedig Kína újraegyesülésének be kell következnie, és be is fog következni – hangsúlyozta a miniszter, majd hozzátette: abban az esetben, ha bárki el merészeli szakítani Tajvant Kínától, a kínai hadseregnek nincs más választása, mint hogy minden áron megvédje a nemzet egységét. Vej arra figyelmeztetett: kudarcra van ítélve minden, Kína felszabdalására vonatkozó kísérlet, ezért bármiféle külföldi beavatkozás a Tajvan kérdésbe ugyanígy nem járhat sikerrel. „Rendkívül veszélyes lenne alábecsülni a kínai hadsereg elszántságát” – mondta.

A brit határőrség feltartóztatott nyolc csónakot, amelyben összesen 74 ember, köztük gyermekek próbálták meg átszelni a La Manche-csatornát, hogy eljussanak Nagy-Britanniába – erősítette meg a kormány. További két csónakot még a francia hatóságok állítottak meg. A meleg, napos időben lezajlott akciók növelték azokat az aggodalmakat, hogy a javuló időjárás arra ösztönzi majd az embercsempészeket, hogy még több migránst próbáljanak meg átjuttatni Franciaországból az Egyesült Királyságba. A brit hatóságok közlése szerint az ügyben bűnügyi vizsgálatot indítottak, de az elfogott migránsok nemzetiségének megállapítása még folyamatban van. A parti őrség tisztségviselői szerint az illegális bevándorlókat Nagy-Britannia délkeleti részén, a Dover kikötőjétől Winchelsea Beachig húzódó mintegy 80 kilométeres partszakasz különböző részein fogták el.

Gazdaság:

Varga Mihály a családok költségvetésének nevezte a 2020-as büdzsét. A pénzügyminiszter kijelentette, a kormány családbarát, a népesedési folyamatok megfordítására törekvő költségvetést nyújt az Országgyűlés elé a jövő héten. Hozzátette, hogy hivatalosan még nem adtak nevet a 2020-ra készülő büdzsének, ugyanakkor az első jelek alapján nem áll messze a valóságtól, ha azt a családok költségvetésének is nevezik majd, hiszen sok olyan pontja lesz, amelyik a családoknak, a gyermeket vállalóknak és nevelőknek nyújt majd segítséget, biztonságot. Varga Mihály elmondta: a jövő évtől nagy segítséget jelent majd a kistelepüléseken élőknek, hogy az ingatlanok felújítása, bővítése, építése után – a számlával igazolt rész – ötmillió forintos áfatartalma visszaigényelhető lesz. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kistelepülési családi otthonteremtési kedvezményben (ismertebb nevén a falusi csokban) érintett területeken mintegy 30 millió forintos építkezési költségig vissza tudják igényelni az áfát.

A munkaerőhiány a versenyszférában a mérnöki tevékenységnél, az ipari ágazaton belül a fizikai munkát igénylő állásokban, a közszférában pedig az orvos, a szakápoló és a közegészségügyi szakértői pozícióban jelentkezik leginkább – derül ki a Szent István Egyetem kutatásából, amelyet a BDO Magyarország támogatott. A közel 200 vállalat és intézmény bevonásával tavaly év végén lefolytatott felmérésben a megkérdezettek köre lefedte az ipar, a kereskedelem, a pénzügyi szektor, az informatika, a szolgáltatás és a közigazgatás területét. A válaszadó cégek között legnagyobb részt, 22,9 százalékot az 1000 embernél többet foglalkoztató cégek képviseltek. A felmérésben megkérdezett vállalatok 23,9 százalékának az éves árbevétele 1 és 10 milliárd forint között, 19,5 százalékának 10 és 100 milliárd forint között mozog. A válaszadó szervezeteknek 50 százaléka jelzett vissza 10 százaléknál alacsonyabb fluktuációs arányt, 10 és 20 százalék közötti érték jellemző a megkérdezettek 20 százalékára. A vállalatok 14 százaléka ugyanakkor 20 és 40 százalék közötti fluktuációs arányról számolt be. A válaszadók szerint a kormány a leghatékonyabban a bértámogatási rendszer kiterjesztésével, az adózási és járulékrendszer átalakításával, valamint különféle lakhatási támogatások (építés, munkásszállás, albérlet) alkalmazásával léphetne fel a munkaerőhiány ellen.

Könnyű:

A Julianus barát által Magna Hungariában, a Volga-Urál vidékén megtalált magyarok genetikai nyomaira bukkantak magyar és észt kutatók. Az eredményt leíró az MTA Magyar Őstörténeti Témacsoportja által jegyzett cikk a Scientific Reports-ban jelent meg. A vizsgálat kiindulópontja az volt, hogy Fehér Tibor és kollégái pár évvel ezelőtt olyan génaltípust találtak, ami a magyarok és az obi-ugorok között összefüggést mutat – mondta Klima László régész, nyelvész. Az ELTE Finnugor Tanszékének vezetője hozzátette: a további kutatásokban észt tudósok adatbázisára támaszkodtak. A paleogenetikai kutatásokban ugyanis az észt kutatóknak kiemelkedő szerepe van, sokféle genetikai mintával rendelkeznek. A mostani kutatás eredményei szerint egy génaltípus, ami a magyaroknál kis mértékben volt meg, az uráli és nyugat-szibériai területen gyakrabban, főleg obi ugor, baskír és tatár mintákban, tehát finnugor és török nyelvű népeknél is. A Kárpát-medence körzetében ez nincs meg, így a magyarok ezen géntípusa az említett területről származhat. A szakértő kiemelte: a baskír és a tatár nép magába olvasztotta azt a magyarságot, amely a honfoglaláskor nem jött be a Kárpát-medencébe. Fontos fejlemény még, hogy a székelyek között is gyakori ez az altípus. A történelemtudomány nagy rejtélye a népcsoport kun hagyományát, illetve az, hogy a krónikák azon állítását, miszerint ők már a honfoglalás előtt a térségben tartózkodtak, megkérdőjelezi. „Ez a genetikai vizsgálat nem zárja ki ezt a lehetőséget” – hangsúlyozta Klima László, hozzátéve: megerősödött az az elképzelés, hogy a székelység nem török nyelvű csoport volt.