A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

Belföld:

Tarlós István főpolgármester közlése szerint a fővárosi patkányirtásért felelős cég folyamatosan végzi a munkáját, a tavaly augusztustól idén márciusig tartó időszakban csökkent a lakossági patkányészlelések száma, ugyanakkor a patkányok száma magasabb az elfogadhatónál. A főpolgármester azt mondta: augusztustól márciusig „csökkenő görbét ír le” a patkányészlelések száma. Tarlós István butaságnak nevezte, hogy Budapest valaha is patkánymentes lett volna. „Nagyváros patkány nélkül nem létezik, Budapest az életben nem volt patkánymentes, és nem is lesz” a nagy alagút- és a csatornahálózat, a pályaudvarok és az illegális szemétlerakó helyek miatt – jelentette ki a főpolgármester. Ugyanakkor közölte: valóban több a patkány annál, mint amit elfogadhatónak lehet mondani. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője szerdán azt közölte, hogy semmiféle közegészségügyi, járványügyi veszély nincsen – tette hozzá.

Több unoka után több nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is igénybe vehető lesz január 1-jétől – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin a családvédelmi akcióterv időseket érintő részeit ismertetve azt mondta, jövőre a dolgozó szülők átadhatják gyedjogosultságukat valamelyik – még nem nyugdíjas – nagyszülőnek. A „munkaerőpiaci szempontból aktív” nagyszülők több unoka után több gyedet is kaphatnak, de egy időben csak az egyikük, tehát vagy a nagymama, vagy a nagypapa. A gyedjogosultság akkor adható át valamelyik nagyszülőnek, ha mindkét szülő – illetve egyedülálló esetén a szülő – dolgozik. A gyed összegét ebben az esetben a nagyszülő fizetése alapján határozzák meg – mondta a családügyi államtitkár. A nagyszülő, aki a gyedet kapja, nem adhatja a gyermeket bölcsődébe, és legfeljebb az otthonában folytathat keresőtevékenységet, hiszen a cél, hogy gondoskodjon a gyerekről, vagy a gyerekekről akár a saját, akár a szülők háztartásában.

A magyar gazdák a leghatározottabban tiltakoznak az uniós agrártámogatások csökkentése és az ellen, hogy az így felszabaduló forrásokat a migránsok ellátására fordítsa Brüsszel – mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke. Jakab István ismertette: már csaknem 174 ezren írták alá a Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közös petícióját, amelyet az új Európai Bizottságnak, valamint az Európai Parlament és annak agrárbizottsága elnökének nyújtanak majd át. Brüsszel hiába tagadja a források csökkentésének szándékát – mondta Jakab István arra reagálva, hogy a napokban az Európai Bizottság magyarországi képviselete cáfolni kívánta a Magosz álláspontját a csökkentésről és annak mértékéről.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára szerint a V4-országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – a népegészségügy terén is sokat tanulnak egymástól, miután hasonló problémákra kell választ adniuk. Horváth Ildikó kiemelte, hogy a négy ország előtt álló népegészségügyi kihívások hasonlóak a többi EU-tagországéhoz: a krónikus megbetegedések, a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a daganatos betegségek jelentik a legfőbb halálokot. Az államtitkár azt mondta, Magyarország fontos fejlődési periódusban van, 2010 óta sok olyan intézkedés történt, ami a helyzet javulását szolgálta, és már látszanak az eredmények.

A Fidesz választ vár arra, valóban igaz-e, hogy kétmillió migránskártyát osztott ki az Európai Bizottság. Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője elmondta: miközben a Magyarországon elfogott szír terroristavezér Haszan F. még mindig előzetesben van, újabb megdöbbentő adatok láttak napvilágot a brüsszeli migránskártyaprogramról. A jelek szerint nem is egy, hanem legalább kétféle migrációs kártya létezik, Törökországban és Görögországban is osztogatják ezeket a pénzzel feltöltött különböző kártyákat. Halász János azt mondta, az Európai Bizottság kezdettől fogva terel és félrebeszél ebben az ügyben. Először megpróbálták letagadni, hogy van ilyen program, majd később elismerték a migránskártyák létezését, sőt nagy sikerként jellemezték, még akkor is, ha ilyet terroristák is kaphattak.

Az Európai Unió csak akkor lehet versenyképes, ha tagállamai megőrzik és erősítik versenyképességüket – jelentette ki az igazságügyi miniszter. Trócsányi László azt mondta, Európa gazdasági ereje tagállamai gazdasági erejében, politikai ereje tagállamai politikai elkötelezettségében nyilvánul meg. Hozzátette: ez állandó koordinációt igényel, amelynek színteréül az európai intézmények szolgálnak. Trócsányi László leszögezte, a megfelelő jogi környezet a befektetők számára alapvető fontosságú. A jognak segítenie kell, nem gátolnia a gazdasági fejlődést, ezért tekinti fontos feladatnak az EU a bürokráciacsökkentést és a deregulációt.

A kormány felelősségét hangsúlyozták a devizahiteles probléma miatt és a kilakoltatások leállítását sürgették ellenzéki politikusok és civil szervezetek képviselői. Szakács László, az MSZP elnökhelyettese a Pesti Központi Kerületi Bíróság épülete előtt – ahol mintegy ötven devizahiteles tüntetett – arra hívta fel a figyelmet, hogy öt nap múlva, április 30-án lejár a kilakoltatási moratórium és „elkezdődik a magyar családok ezreinek utcára hajítása a devizahitel miatt”. Hozzátette: a fideszes többség nem hajlandó a bankok oldaláról a magyar családok oldalára állni, ezért kíváncsi arra, megszavazzák-e azt a parlament előtt lévő javaslatot, amely azzal egészítené a családvédelmi akciótervet, hogy kisgyermekes családokat nem lehet kilakoltatni.

A Demokratikus Koalíció támogatja a diákok nyelvvizsgatörvény ellen szervezett tüntetését, és a párt tagjai szolidaritásból részt vesznek a pénteki demonstráción. A DK elnöke azt mondta, hogy az érettségizők több mint fele előtt bezárják az egyetemek kapuit azzal, hogy jövőre csak az jelentkezhet a felsőoktatásba, akinek van középfokú nyelvvizsgája. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a hivatalos adatok szerint tavaly a diákok 55 százaléka nem rendelkezett ilyennel. Ez a mai fiatalok elárulása, reményeik, esélyeik „lábbal tiprása” – értékelt. Szerinte jelenleg a közoktatásból legalább 450-500 nyelvtanár hiányzik, az állam nem képes biztosítani a nyelvvizsga megszerzésének feltételeit. A hivatalos nemzeti alaptanterv az úgynevezett B1 szintű nyelvtudást teszi kötelezővé, miközben a középfokú nyelvvizsga egy magasabb, úgynevezett B2 szintet képvisel – mutatott rá Gyurcsány Ferenc.

A sport, az egészség és a honvédelem három önálló terület, mégis rengeteg ponton összefonódik – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Sport és egészség a honvédelemért című konferencián. Németh Szilárd azt mondta: fizikai és mentális jóllét nélkül az ember nem tud eredményesen működni, s nem lehet eredményes a társadalom sem. Kifejtette: a mai magyar katona-egészségügynek komoly múltja van, az egy idős a Magyar Honvédség létrejöttével. A terület „motorja” a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK), legnagyobb szervezeti egysége a budapesti Honvédkórház. Az intézmény a katonai hagyományaira építve és azokat megtartva fejlődött egy modern, az orvostudomány legújabb vívmányait a betegellátásban, a kutatásban és az oktatásban egyaránt hasznosító korszerű kórházzá.

A Budapesti Corvinus Egyetem jelenleg Magyarország legjobb felsőfokú gazdálkodási tanulmányokat nyújtó intézménye, de a cél, hogy a modellváltás után az országon és a régión kívül is versenyképessé váljon – mondta a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója, a Maecenas Universitas Corvini Alapítvány leendő kuratóriumi elnöke. Hernádi Zsolt kiemelte, a versenyképesség azt jelenti, hogy a legtehetségesebb diákok és oktatók a Corvinust választják, és nem külföldre mennek, valamint a legnagyobb vállalatok is erről az egyetemről vesznek fel frissdiplomásokat. A leendő kuratóriumi elnök szólt arról is, hogy az alapítványi fenntartásnál kiszámíthatóbb a működés, mert hosszabb távra lehet tervezni: az államinál például egyéves költségvetéssel lehet kalkulálni.

Külföld:

Egy újonnan közzétett jelentésben az Egyesült Nemzetek rámutatott, hogy a március vége óta tapasztalt Gáza és Izrael közötti viszonylagos és ideiglenes nyugalom ellenére, a palesztin nép és kormányzat példátlan kihívásokkal néz szembe. A súlyos költségvetési válság, valamint a növekvő humanitárius szükségletek és a tárgyalásos megoldás politikai perspektívájának hiánya veszélyezteti Júdea és Szamária (Ciszjordánia) stabilitását és a palesztin államépítő erőfeszítések életben tartását. Az ENSZ közel-keleti békefolyamatért felelős különleges koordinátora (UNSCO) által a 2019. április 30-án Brüsszelben megrendezésre kerülő ad hoc összekötő bizottság (AHLC) kétévente tartandó ülésére készített jelentés számos lépést tartalmaz a kritikus humanitárius és gazdasági beavatkozások gázai végrehajtásának megkönnyítése érdekében. Ezek magukban foglalják a Gázai övezet 2018 októbere óta történő villamosenergia-ellátásának megduplázását, több ezer ideiglenes munkahely létrehozását és sürgősségi orvosi ellátás biztosítását. Továbbá részletezi a folyamatos erőfeszítéseket a fenntartható megoldások megtalálására az energia-, víz- és egészségügyi ágazatok számára.

Egy frissen előkerült újságcikkben azt fejtegette a brit baloldal vezetője, hogy a Londont ért 2005-ös terrortámadás összefüggésbe hozható az akkori kormánypárt Izrael-barát hozzáállásával. Mindezt nem sokkal azután írta le Jeremy Corbyn a Morning Star nevű újságba, hogy Londonban 52 ember meghalt a több helyszínen kivitelezett bombatámadásban – emlékeztetett a Times of Israel. Véleménycikkét még az előtt írta, hogy a brit Munkáspárt vezetője lett volna, azonban a most előkerült szövegből is kirajzolódik Corbyn elfogult nézete a közel-keleti helyzettel kapcsolatban. Szerinte Amerika és az Egyesült Királyság elköteleződése Izrael mellett — szemben a palesztin oldal támogatásával — komoly, negatív hatással van a Nyugat Közel-Kelettel való kapcsolatára.

A német kormány vehemensen ellenezte tiltólistára helyezését, annak ellenére, hogy a számos nemzet által terrorszervezetként számon tartott csoport mintegy 950 tagja tevékenykedik Németországban — írja a The Jerusalem Post. Az újonnan megalakult Hezbollah Németországi Betiltásáért Bizottság a los angelesi The Jewish Journalban közzétett hirdetésben szólította fel az amerikaiakat, ne vásároljanak német-gyártmányú gépkocsikat, miután Angela Merkel német kancellár visszautasította a Hezbollah törvényen kívülivé nyilvánítását. A négy héten keresztül megjelenő egész oldalas felhívás központi szövege a következő: „Bojkottáld a német autóipart, amíg a Hezbollahot be nem tiltják Németországban.” A hirdetés egy ténymegállapítással indul: „1996 június 25-én este 21:50-kor a Hezbollah, Irán terrorszárnya, 19 amerikaival végzett a dharani Khobar tornyokban, Szaúd-Arábiában.”

Robbanásbiztos, páncélréteggel szerelt villamosszerelvényeket szállít Kína Izraelnek a hamarosan megnyíló új vonalra, Tel-Avivba. A villamos – mint könnyűvasúti rendszer – kocsijait egy állami tulajdonú vállalat gyártja – írja az Asia Times. Az izraeli város korábban úgy tette közzé pályázati kiírását a szerelvények gyártására, hogy kikötötte: megerősített utastérrel, golyóálló, törmelékmentes ablakokkal kell rendelkezniük, amelyek ellenállnak az esetleges robbantási kísérleteknek is, melyek terrorakciók gyakori eszközei. A Hszinhua kínai állami hírügynökség arról számol be, hogy az állami tulajdonú CRRC-nek a prefektúrajogú Csangcsun városában székelő leányvállalata még 2015-ben nyerte el a megbízást a 90 kocsi megépítésére. A cég, a tender részeként, 16 éven át vállalja a karbantartási feladatok ellátását is.

Hszi Csin-ping kínai államfő is fogadta Orbán Viktort Pekingben – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A tárgyaláson a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok 70. évfordulójáról, a gazdasági együttműködés sikereiről és európai ügyekről is szó volt – közölte a sajtófőnök. Orbán Viktor előzőleg megbeszélést folytatott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel. Ezen elhangzott, hogy Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése teljes egészében egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel.

Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender, kihirdették a győztest, egy kínai-magyar konzorciumot, a kínált ár elfogadható – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben. A tárcavezető elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat. Hozzátette, a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka. Szijjártó Péter kiemelte: a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonalát Délkelet- és Nyugat-Európa között.

Erősíteni kell az európai uniós gazdasági növekedés motorjának számító visegrádi országok (V4) és Japán közti együttműködést, az a V4-ek stabilitását és súlyát is növelheti – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Pozsonyban, a visegrádi országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) és Japán miniszterelnökeinek találkozóján. Kifejtette: a visegrádi országok és Japán közti együttműködés erősítésével a világ két fejlett és gyorsan növekvő régiója között erősödik az összeköttetés, ez pedig növelheti Közép- és Kelet-Európa országainak gazdasági stabilitását és szerepét az Európai Unióban. A pozsonyi találkozón elsődlegesen a gazdasági együttműködés bővítésének módjai, azon belül a kutatás és az innováció nyújtotta lehetőségek kerültek terítékre. Szó esett az Európai Unió jövőjével kapcsolatos kérdésekről, a migrációról, az európai parlamenti választásokról, valamint egyes globális kihívásokra adható válaszokról is.

Egyértelműen migrációkritikus állásponton van a közép-európai országokban élők többsége, és a régió lakosainak nagyobb része jobboldaliként és konzervatívként, semmint baloldaliként határozza meg magát – derül ki a Nézőpont Intézet 12 közép-európai országban készített közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a régió 113 millió fős teljes felnőtt népességéből hozzávetőleg 68 millióan kritikusak a bevándorlással szemben, s mindössze harmadannyian, 24 millióan pártolják a migrációt. A legkevésbé a V4-országok válaszadói szeretnének kevert népességű országban élni. Egy skálán, amelynek első pontja a migrációpártiságot, a tízes pedig a migrációkritikus álláspontot jelölte, átlagban 7,6-del jellemezték világnézetüket a közép-európai választópolgárok.

Az európai parlamenti (EP-) választás két nagy vesztese az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja lehet – mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Az elemző közölte: a felmérések szerint a néppárt és a szocialisták nem szereznek majd elég mandátumot ahhoz, hogy a nagykoalíció kormányozni tudjon. Ez azt jelenti, hogy be kell venni egy harmadik pártot, de az is előfordulhat, hogy a jelenlegi pártformációk felbomlanak az EP-választás után – tette hozzá. Az előrejelzések szerint a Fidesz-KDNP 12-14 mandátumot szerezhet, de a határon túli támogatókkal együtt ez akár a 20-at is elérheti, így a kormánypártok a mérleg nyelvét is jelenthetik – mondta.

A felmérések szerint meggyengülhet az Európai Néppárt az Európai Parlamentben (EP) – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője. Az elemző elmondta, ahhoz, hogy Manfred Weber az Európai Bizottság vezetője lehessen az EP-választás után, szükség lehet a liberálisok, a zöldek és a szocialisták támogatására, illetve belegyezésére, ezért a csúcsjelölt balra „tendál”.  Hozzátette, Manfred Weber nem egy tipikus csúcsjelölt, hiszen a bizottsági elnöki pozíciót eddig olyan emberek töltötték be, akiknek volt valamilyen kormányfői tapasztalatuk vagy dolgoztak miniszterként; Weberről ez nem mondható el, hiszen mindig eurokrata volt.

Felfüggesztik szombat reggeltől az április 8. óta folytatott országos sztrájkot, annak ellenére, hogy nem teljesült a sztrájkolók követelménye, a 30 százalékos fizetésemelés – közölte a legnagyobb lengyel pedagógus-szakszervezet elnöke, Slawomir Broniarz. A szakszervezeti elnök elmondta: szeptemberig adnak időt Mateusz Morawiecki kormányfőnek  konkrét megoldások bemutatására. Aláhúzta: nem fogják aláírni azt a megállapodást, amelyet a tizenhét napja folytatott tiltakozási akció előtt a kormány a második legnagyobb pedagógus-szakszervezettel írt alá. Az egyezmény a 2019-re vonatkozó, összességében 15 százalékos béremelésről és egyéb engedményekről szól, a Szolidaritás ennek nyomán intézményesen nem csatlakozott a sztrájkhoz.

London nem kíván hozzájárulni az újabb skót függetlenségi népszavazás kiírásához – mondta a brit kormány kabinetirodájának vezetője. David Lidington, aki e tisztségében Theresa May miniszterelnök helyettesének számít, a BBC brit közszolgálati rádió skóciai csatornájának – BBC Scotland – nyilatkozva kijelentette: nincsenek arra utaló jelek, hogy a skót függetlenségről tartott előző referendum óta „megugrott volna” a Skócia elszakadását pártolók aránya. A skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. Lidington a csütörtöki BBC-interjúban kijelentette azt is, hogy a 2014-es referendum egy nemzedéknyi időre rendezte a kérdést.

Furcsának nevezte a Donyec-medence lakói számára bevezetett egyszerűsített orosz honosítására adott heves kijevi reakciót csütörtökön Vlagyivosztokban Vlagyimir Putyin orosz elnök, felvetve a kérdést, hogy mivel rosszabbak az Ukrajnában élő oroszok román, lengyel és magyar honfitársaiknál, akik ilyen lehetőséggel már rendelkeznek. „Lengyelország már régóta – majdnem tíz éve – ad ki lengyeligazolványt. Ugyanazt, sőt többet tesz, útleveleket ad ki Magyarország, Románia” – mondta Putyin, miután újságírók arra kérték, hogy kommentálja a könnyített állampolgársági eljárás elrendelésére adott ukrán reagálást. „Ezzel kapcsolatban felmerül bennem a kérdés: mivel rosszabbak az Ukrajnában élő oroszok a románoknál, lengyeleknél vagy magyaroknál?” – tette fel a kérdést az orosz elnök, rámutatva, hogy az általa említett példák esetében Kijev sosem kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását.

Az ukrán parlament elfogadta a nyelvtörvényként emlegetett törvényjavaslatot, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát. Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslat elfogadásához legalább 226 képviselői szavazatra volt szükség, de ennél jóval többen, 278-an támogatták, köztük a Petro Porosenko leköszönő államfő mögött álló frakció 106 tagja is. Az előterjesztést az oroszbarát politikusokból álló Ellenzéki Blokk frakciójának minden tagja elutasította. A parlament még tavaly októberben fogadta el első olvasatban a törvényjavaslatot, és február végén kezdett vitázni a törvény végleges változatáról. A jogszabályhoz több mint kétezer módosító indítványt nyújtottak be, így második olvasatban két hónapig tárgyalta törvényhozás.

Bejelentette indulását a 2020-ban esedékes amerikai elnökválasztáson Joe Biden korábbi alelnök. Az előző elnök, Barack Obama egykori „helyettese” a Youtube-ra és más közösségi médiára feltett videón keresztül hozta nyilvánosságra indulási szándékát. Első nyilvános szereplése demokrata elnökjelölt-aspiránsként várhatóan hétfőn lesz, a Pennsylvania állambeli Pittsburghben. A mostani lesz a harmadik elnökválasztás, amelyen a 76 éves Biden versenybe száll, korábban 1988-ban és 2008-ban próbálkozott.

Tovább emelkedett és meghaladta az 50 százalékot a menedékkérőkről negatívan vélekedők aránya Németországban. A menedékkérőkkel kapcsolatos elítélő, lebecsülő véleményekkel egyetértők aránya 54,1 százalékos a bielefeldi egyetem interdiszciplináris konfliktus- és erőszakkutató intézetében (Institut für interdisziplinäre Konflikt- und Gewaltforschung, Universität Bielefeld – IKG) folytatott kutatássorozat új adatai szerint. Ez több mint 5 százalékpontos növekedés a legutóbbi, 2016-ban végzett vizsgálatban rögzített 49,5 százalékhoz képest, és a legnagyobb arány 2012 óta, amikor a menedékkérőkhöz fűződő viszonyt bevonták az úgynevezett csoportra vonatkoztatott emberellenesség vizsgálatába.

Hivatalosan is kiírta az igazságügyi témákról korábban beígért népszavazást május 26-ára, az európai parlamenti (EP-) választások napjára Klaus Iohannis román államfő. A referendum megszervezéséről szóló elnöki rendelet szerint két kérdésben lesz alkalmuk véleményt nyilvánítani a román állampolgároknak. Az államfő egyrészt arra vár választ: támogatják-e, hogy Romániában tilos legyen amnesztiában vagy közkegyelemben részesíteni a korrupciós bűncselekmények elkövetőit, másrészt arról kérdezi a választókat, egyetértenek-e azzal, hogy a kormány ne módosíthassa sürgősségi rendelettel a bűncselekmények meghatározását, a kiszabható büntetést, illetve az igazságszolgáltatás működését.

Gazdaság:

Beléphet az állam a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára a tervezett Nyugdíjkötvénnyel, előtte azonban a júniusban érkező Nemzeti Kötvény sikerességére koncentrálnak a döntéshozók. Az állampapírok példája – az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója szerint – ragadós lehet a pénzvilágban. A Nyugdíjkötvényről az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, Barcza György elmondta: cél, hogy a meglévő magánpiaci termék mellett megjelenjen egy állami termék is negyedikként, ami egy újabb választási lehetőség. „Azt látjuk, hogy a lakosság jövedelmi helyzete sokat javult az elmúlt években, a megtakarítások szintje jelentősen megemelkedett a sok száz milliárdról több ezer milliárdra” – indokolt Barcza György. A lakossági megtakarítások körében azonban viszonylag kis hányadot tesznek ki a nyugdíj típusú befektetések. A várhatóan az ősszel megjelenő új állampapír a befektető 65 éves korában fut majd ki. „Tehát aki nyit egy ilyen számlát, és ehhez kapcsolódó kötvényt vásárol, annak egy darab kötvénye lesz, a lejárata a 65 éves életkorához fog igazodni, a tulajdonos bármikor, bármekkora összegben tud rá befektetni. Szeretnénk, ha infláció feletti kamatozása lenne, és lenne hozzá valamilyen adókedvezmény is” – tette hozzá.

Hivatalosan is elindult a jövő évi költségvetés tervezése azzal, hogy a kabinet nyilvánosságra hozta a tervezési menetrendet tartalmazó költségvetési köriratát. Komolyabb létszámcsökkentés nem várható 2020-ban a minisztériumoknak kiadott utasítás szerint, a béremelésekre vonatkozóan a rendvédelmi, a szociális és az egészségügyi ágazatban dolgozók illetményemelését nevesítik a Pénzügyminisztérium (PM) anyagában. Az esetleges további béremelésekre külön céltartalékot képeznek, vagyis a büdzsé nyári elfogadásáig még változhat a törvényjavaslat – írta a Világgazdaság. A körirat még nem tartalmazza a kormány frissített makrogazdasági prognózisát, az várhatóan a jövő héten Brüsszelnek benyújtandó 2019-es konvergenciaprogramból derül majd ki. A kormány legutóbbi, 2018. decemberi előrejelzése szerint 2020-ban a gazdaság 4 százalékkal nőhet, 3 százalékos infláció mellett. A körirat szerint a növekedési előrejelzést 3,5 százaléknál alacsonyabbra nem csökkentik, mert a nyugdíjkiadások tervezésénél számolni kell a 2020-as nyugdíjprémium kifizetésével, és annak egyik feltétele a 3,5 százalék feletti növekedés.

Könnyű:
A szélütés vagy más egészségügyi ok miatt beszédképtelenné vált pácienseknek nyújthat reményt az agyi jeleket szintetikus beszéddé alakító új technológia, amelyet amerikai kutatók fejlesztettek ki. A Kaliforniai Egyetem tudósai elektródákat ültettek önkéntesek agyába és dekódolták a beszédközpont jeleit, majd a beszédszervek – ajkak, állkapocs, nyelv és gégefő – számítógép által szimulált verziói segítségével beszédet hoztak létre. A beszéd többnyire érthető volt, egyes részeken némiképp elmosódott. A kutatók az eredmények alapján remélik, hogy némi fejlesztéssel egy orvosilag használható műszert alkothatnak, amely nagy segítséget jelenthet a jövőben a beszédképtelen páciensek számára. „Sokkoló volt, amikor először hallgattuk az eredményt, nem hittünk a füleinknek. Hihetetlenül izgalmas volt, hogy a valódi beszéd számos aspektusát megjelenítette az átalakító” – mondta Josh Chartier, a Nature című lapban megjelent tanulmány társszerzője. „Nyilván még sok munkára van szükség ahhoz, hogy természetesebb és érthetőbb legyen a beszéd, de nagyon lenyűgöző volt számunkra, milyen sok dekódolható az agy aktivitásából” – tette hozzá.