A BreuerPress és a HetiTV hírei
A Fidesz folytatja a támogatói aláírások gyűjtését Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos programja mellett – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs azt mondta: a Fidesz hétfő reggel elsőként adta le az európai parlamenti (EP) választáson való induláshoz szükséges számú ajánlást a Nemzeti Választási Irodán (NVI). „Azonban nem állunk meg, a továbbiakban is folytatjuk az aláírásgyűjtést Orbán Viktor hétpontos terve mellett a bevándorlás megállításáért” – közölte. A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: örömmel tapasztalják, hogy nagyon sokan támogatják a kormányfő hét pontját, az emberek különösen egyetértenek azzal, hogy akarata ellenére egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok betelepítésére, és hogy Brüsszelnek vissza kell adnia a migráció ügyének kezelését a nemzeti kormányok kezébe.
A Jobbik és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt megerősítette az Origónak, hogy stábja felfüggesztette a tárgyalásokat Karácsony Gergelyékkel, és ő maga így kiszállt az előválasztásból. A humorista egyúttal ultimátumot is intézett az általa régi baloldalnak nevezett blokkhoz: semmi sem tántoríthatja el attól, hogy elinduljon a főpolgármester-választáson. „Azért léptem ki, mert az előválasztás feltétele, hogy minden kerületben koordinálunk. Nemcsak a fővárosban akarunk egy jelöltet Tarlós Istvánnal szemben, hanem valamennyi kerületben egy polgármesterjelöltet szeretnénk”. Majd ezen a ponton Puzsér ultimátumot intézett az általa régi baloldalnak nevezett blokkhoz: ha visszautasítják az összellenzéki koordinációt, akkor nem lesz előválasztás, és nem vesz részt annak előkészítésében.
Az LMP európai parlamenti (EP) listavezetője a klímaváltozást tartja a 21. század legnagyobb kihívásának, az unió előtt álló legfontosabb kérdés pedig szerinte az, hogy milyen választ ad a klímaváltozásra. Az ellenzéki párt a következő hetekben azért is gyűjt aláírásokat, hogy Magyarország csatlakozzon az uniós klímatervhez – közölte Vágó Gábor. A politikus bírálta, hogy a magyar kormányzat és a kormánypárt nem írta alá az Európai Tanácsban elfogadott klímatervet. A Fidesz csupán a nagyvállalatok érdekeit szolgálja – jelentette ki, példaként pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavait idézte, aki korábban azt mondta: a kormány sosem fog olyasmit tenni, ami ártana a nagy autóipari cégeknek. „Megálljt kell parancsolni annak, hogy nagyvállalatok csicskáztassanak tagállami kormányokat!” – hangoztatta Vágó Gábor.
Az MSZP-Párbeszéd felszólította a belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, hogy adjon ki állásfoglalást annak érdekében, hogy a rendőrök ne „vegzálják” aláírást gyűjtő aktivistáikat. Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta, vasárnap a sajtótájékoztató helyszínén, a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren valamennyi aláírást gyűjtő ellenzéki aktivistát igazoltattak. Hozzátette: a választási eljárási törvény szerint kampányidőszakban a pártok korlátozás nélkül, mindenféle hatósági vegzálás nélkül gyűjthetnek aláírást. Ehhez képest elképesztő káosz és néhol visszaélésszerű joggyakorlás történik a rendőri szervek részéről az országban – hangoztatta.
Nyilvántartásba vette a Magyar Gazdaság Pártot a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 25-re nőtt a választáson indulni szándékozó jelölőszervezetek száma. Mivel a bejelentés megfelelt a törvényi követelményeknek, az NVB egyhangú döntéssel nyilvántartásba vette a pártot. Az NVB korábban 24 pártot már nyilvántartásba vett a választásra. A 2014-es EP-választáson 37 pártot vett nyilvántartásba jelölőszervezetként az NVB, közülük mindössze nyolc tudott listát állítani.
A kormány által indított Befogadlak elnevezésű nevelőszülői kampány célja, hogy a lehető legtöbb gyermek családban tudjon nevelkedni – hangsúlyozta a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár. Simon Attila István elmondta, a kormány igyekszik segíteni ennek megvalósulásában, és megpróbál minden olyan jogszabályi gátat lebontani, amelyik különbséget tesz a vér szerinti, az örökbefogadott és a nevelt gyermek között. Egyebek mellett a nevelőszülői munkát foglalkoztatási jogviszonnyá változtatták és 2020. január 1-jétől a nevelőszülők is részesülhetnek gyermekgondozási díjban – említett példákat.
Új egészségkultúrát szeretnénk Magyarországon megvalósítani, ami elsősorban a megelőzésére, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására támaszkodik – közölte az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós a Zala Megyei Szent Rafael Kórház új kardiológiai és szívsebészeti centrumának avatásán arról beszélt, hogy tavaly, a kormány megalakulása utáni első hónapban elkészült az az öt nemzeti egészségügyi program, amely „a legsúlyosabb, a legtöbb halált és a legtöbb megnyomorodást okozó betegségre” vonatkozik. Ezt követően az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakítása is elindult, most készült el a népegészségügyi program, de folytatódnak a fejlesztési programok a központi régióban és az ország más területein egyaránt – jelezte a miniszter. Mint hozzátette: a központi régióban 700 milliárd forint beruházással fejleszti a kormány az ellátórendszert, köztük az országos intézeteket, az egyetemi intézményeket, a kórházakat és a járóbeteg-szakrendelőket.
Sorsdöntőnek nevezte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének (Magosz) elnöke Nyíradonyban a májusi európai parlamenti (EP-) választást, amely szavai szerint értékválasztás lesz az erős nemzetek Európája és az európai egyesült államok között. Jakab István az agrárvezetők országjárásának nyíradonyi állomásán tartott gazdafórum előtt kitért arra is: a magyar kormánynak, a magyar gazdáknak, az agrárgazdasági kamarának és az érdekképviseleteknek kiforrott az álláspontja, amely szerint „a magyar és az európai gazdák számára a közös agrárpolitikát meg kell tartani, a támogatás mértékét fenn kell tartani, azt ne csoportosítsák át migránsellátásra”.
Fél évvel az őszi önkormányzati választások előtt a hódmezővásárhelyiek 46 százaléka – a válaszadók szűk többsége – nem szeretné, hogy továbbra is Márki-Zay Péter legyen a város polgármestere, ezzel szemben 42 százalékuk a továbbra is őt támogatja – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Azt írták: Márki-Zay Péter elutasítottsága mögött több ok húzódik, ezek közé sorolható, hogy a megkérdezettek 44 százaléka szerint a polgármester ideje túl nagy részét tölti országos szintű politizálással, de megítélését ronthatja az is, hogy a vásárhelyiek 34 százaléka szerint bevándorláspárti. Az intézet szerint a regnáló városvezető újraválasztási esélyeit rontja, hogy az polgármester által régebben vezetett, otthonszüléssel foglalkozó cég felelőssége felmerült egy újszülött halála ügyében. A hírről a városlakók túlnyomó többsége (88 százaléka) hallott, és mindössze 43 százalékuk szerint nem felelős a Márki-Zay Péter által korábban vezetett cég az újszülött haláláért.
A bevándorlás jelentette kockázatot tovább súlyosbítja az Európai Bizottságnak a migrációs folyamatok serkentését célzó hozzáállása és erőteljes nyomása – jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: a bizonytalan afganisztáni helyzet és a líbiai események súlyos kockázatot jelentenek Európa számára a kontinensre háruló migrációs nyomással kapcsolatban. A görög uniós biztos – Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért és uniós belügyekért, valamint az uniós polgárságért felelős tagja – a migráció megállítása helyett annak legálissá minősítését tűzte ki célul, intézkedései kizárólag azt eredményezik, hogy egyre több migráns érkezezzen az Európai Unióba – tette hozzá Szijjártó Péter.
Külföld:
Meglehetősen bizonytalan előrejelzésekkel várják a közvélemény-kutatók az izraeli általános választásokat. Az országban 6 millió 339 ezer 729 választópolgár szavazhat 10 ezer 720 választási urnánál, melyből 3943 mozgó urna. Börtönökben ötvennyolc urna várja a szavazati joguktól meg nem fosztott rabokat, és a kórházakban százkilencven kihelyezett urnánál voksolhatnak a betegek. Az izraeliek az 1948-ban megalapított ország történetének huszonegyedik parlamentjének (kneszetének) 120 képviselőjét fogják megválasztani. Ha a Likud párt az utolsó napok totálisan mozgósító kampányával begyűjti a kisebb jobboldali pártok szavazatait is, akkor eltűnhet Móse Kahlon Mindannyian (Kulánu) pártja, valamint a keleti vallásosokat tömörítő Sasz, vagy Avigdor Liberman elsősorban oroszul beszélő polgárokra építő, Izrael a hazánk (Jiszrael Béténu) nevű pártja is. Az izraeli tévécsatornák este tízkor kezdik meg az első – még csak a közvélemény-kutatók próbaurnáinál megjósolt – eredmények közlését, de ha szoros az eredmény, akkor csak másnap hajnalban, a valódi, összeszámolt szavazatok alapján lehet meghatározni az új kneszetbe bejutott pártok nevét és mandátumaik számát. Izraelben hagyományosan igen magas a részvételi arány, a legutóbbi, 2015-ös választásokon a jogosultak közel hetvenkét százaléka voksolt. A bejutott pártok vezetőit a választások után fogadja az államelnök, és annak a politikusnak adja az új kormány megalakításának jogát, aki a pártok szerint a legnagyobb valószínűséggel képes stabil koalíciót létrehozni.
Meghalt Nina Lagergren, Raoul Wallenberg II. világháborús svéd diplomata húga – jelentette be az általa létrehozott Wallenberg Akadémia alapítvány. Lagergren 98 éves volt, pénteken érte a halál. Féltestvérét utoljára 1944. júliusában látta, mielőtt Raoul Wallenberg Budapestre utazott, hogy a svéd diplomáciai képviseleten dolgozzon. Munkája során magyar zsidók ezreit mentette meg a náci haláltáboroktól. Nem hagyományos eszközöket alkalmazott, például megvesztegetéshez is folyamodott, és különleges okmányokat adott ki az üldözötteknek. 1945 januárjában szovjet katonák letartóztatták, és a Szovjetunióba került. Halálának hírét 1947-ben jelentették be a szovjet hatóságok. Lagergren évtizedeken át igyekezett kideríteni testvére elhurcolásának és halálának körülményeit. A Szovjetunió összeomlása után két évvel Svédország és Oroszország közös bizottságot állított fel a sosa tisztázása érdekében, de az sem tudott végleges válaszokat adni. Útlevelét a szovjet hatóságok még 1989-ben átadták a családjának.
Az izraeli biztonsági erők 21 körözött személyt tartóztattak le a Júdea és Szamária-szerte végzett razziáik során – írja az ujkelet.live. Az akciót az izraeli hadsereg a Sin Bét belbiztonsági szolgálattal, a határrendészettel és az izraeli rendőrséggel együttműködésben hajtotta végre. A 21 gyanúsítottat terrorista tevékenységért és izraeli civilek és katonák ellen irányuló erőszakos tüntetéseken való részvétel miatt körözték. A letartóztatott személyeket átadták a biztonsági szolgálatoknak. Az izraeli hadsereg katonái a Sin Béttel együttműködésben házi készítésű illegális fegyvereket foglaltak le az Efráim Regionális Dandár területén. A biztonsági erők letartóztatták az izraeli katonákat pofozó Ahed Tamimi unokatestvérét, Mohammed Tamimit Nebi Szalehban. A 18 éves Ahed tavaly júliusban szabadult a börtönből, miután decemberben őrizetbe vették egy izraeli katona felpofozásáért és lökdöséséért.
Hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy izraeli bíróság a jeruzsálemi francia konzulátus egyik alkalmazottját, mert fegyvereket csempészett a két palesztin terület, a Gázai övezet és Ciszjordánia között. Romain Franckot, aki sofőrként állt a konzulátus alkalmazásában, a beér-sevai bíróság további 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 30 ezer sékel (hozzávetőleg 2,3 forint) pénzbírságra ítélte. A vád szerint Franck – aki egyébként nem rendelkezik diplomáciai mentességgel – kihasználta, hogy a diplomáciai járműveket kevésbé szigorú ellenőrzésnek vetik alá a Gázai övezet és Izrael közötti személyforgalmat bonyolító erezi átkelőnél, és mintegy hetven pisztolyt és két puskát fuvarozott át a palesztinok lakta egyik területről a másikra.
Az Egyesült Államok terrorista szervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárdát – jelentette be Donald Trump amerikai elnök. Ez az első eset, hogy egy más állam fegyveres erőit vagy egy részét így minősítik Washingtonban. A döntés a bírálói szerint ahhoz vezethet, hogy az Egyesült Államokkal rossz viszonyban lévő egyes országok hasonló minősítést alkalmaznak majd amerikai katonai és hírszerzési illetékesekre. Washington korábban is feketelistára helyezett a Forradalmi Gárdával kapcsolatban álló testületeket és személyeket, de most ezt kiterjesztette az iszlám forradalom védelmét szolgáló, rendfenntartó és hírszerzési feladatokat is ellátó fegyveres alakulat egészére.
Kelemen Hunor szerint a kisebbségi jogokkal kapcsolatos állásfoglalásai állhatnak Ukrajnából történt kitiltása hátterében, de erről hétfő délutánig semmilyen hivatalos indoklást nem kapott. Az RMDSZ elnöke elmondta: soha nem sértette meg az ukrán államot, akkor sem, amikor két éve – több román képviselőhöz hasonlóan – maga is határozottan szót emelt az anyanyelvű oktatást korlátozó új ukrán oktatási törvény miatt. Kelemen Hunor hétfőn levélben kért magyarázatot Ukrajna bukaresti nagykövetségétől a történtekre, továbbá európai szervezeteket is tájékoztatott arról, hogy szombaton az ukrán határrendészet minden magyarázat nélkül megakadályozta belépését Ukrajnába, román diplomata útlevelébe pedig bepecsételték, hogy 2020. október 13-ig kitiltották a szomszédos országból.
Az Európai Unió teljes támogatásáról biztosította Írországot Dublinban az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója. Michel Barnier a brit uniós tagság megszűnéséről szóló rendkívüli EU-csúcs közeledtével figyelmeztetett arra, hogy a megállapodás kiválás esetén a közösség nem kezd kereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Királysággal, ameddig nem oldották meg az ír határ ellenőrzésének kérdését. Barnier reményét fejezte ki, hogy a kormányzó brit Konzervatív Párt és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt közötti válságtárgyalások eredményesek lesznek, és lehetővé teszik a „rendkívül gyors” haladást a jövőbeni kapcsolatok alakításában. „Sokkal, de sokkal nagyratörőbbek is lehetnénk”, ami jövőbeni viszonyrendszert illeti az Egyesült Királysággal – fogalmazott a Leo Varadkar ír kormányfővel tartott sajtótájékoztatón.
Kitűzték a roma zászlót az Európai Parlament (EP) egyik épületére a nemzetközi roma nap alkalmából, amire Járóka Lívia fideszes képviselő kezdeményezésére először került sor, először a testület történetében. Az ünnepi rendezvényen Járóka egyebek mellett arról beszélt, hogy mennyire fontos felhívni a figyelmet a romák rossz életkörülményeire és hátrányos helyzetére az Európai Unióban és világszerte. Az irány jó, de az ütem túl lassú, célzottabb intézkedésekre van szükség – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy még nem történtek meg a kellő strukturális változások az oktatás, a foglalkoztatás, a lakhatás, az egészségügy, vagy például a digitalizálás és a mezőgazdaság terén. „Az EU-ban élő roma emberek európai állampolgárok, ám emberi jogaik folyamatosan sérülnek, mivel nem kielégítőek az alapvető életkörülményeik. Az európai, nemzeti és regionális cselekvési terveket ki kell egészíteni helyi cselekvési tervekkel” – mondta.
Támadásai leállítására szólította fel a líbiai Halifa Haftar tábornokot az Európai Unió. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az uniós külügyi tanács egynapos ülését követően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az unió arra szólítja fel a tábornokot, hogy hagyjon fel Tripoli támadásával, állítson le minden katonai tevékenységet és térjen vissza a tárgyalásokhoz. Noha a külügyminiszterek nem fogadtak el zárónyilatkozatot a líbiai helyzetre vonatkozóan, az uniós tagországok egységesek abban a kérdésben, hogy a békének Líbián belülről kell létrejönnie, „remélhetőleg nem külső szereplők által” – közölte. Az EU támogatja a líbiai egységkormány erőfeszítéseit, hogy stabilizálja az országot. Szorosan együttműködik azzal annak érdekében, hogy megállítsa a Földközi-tengeren Európába áthajózni szándékozó migránsokat – mondta.
Ausztriának nincs oka meghosszabbítani a visszaállított határellenőrzést Magyarországgal és Szlovéniával közös határszakaszán – reagált Herbert Kickl osztrák belügyminiszternek az Európai Bizottsághoz intézett levelére Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter. Mint mondta: „Ez az intézkedés indokolatlan és aránytalan, valamint nincs rá ok.” Hozzátette, hogy Szlovénia jól és hatékonyan védi a két ország közötti schengeni belső határt. Ausztria és Németország 2015 szeptemberében a migrációs hullám fokozódása miatt döntött úgy, hogy az elvileg szabad mozgást biztosító schengeni övezeten belül visszaállítja a határőrizetet. Az újabb hosszabbításról szóló osztrák döntést Herbert Kickl belügyminiszter az illegálisan érkező migránsok magas számával indokolta.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nyitott a napirenden lévő problémák megvitatására, de a Donyec-medencei helyzetet elsősorban maguknak az ukránoknak kell rendezniük – kommentálta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Volodimir Zelenszkij ukrán elnökjelöltnek azt a kijelentését, hogy megválasztása esetén mielőbbi tűzszünet elérésére fog törekedni a szakadár területeken és ennek érdekében kész közvetlenül kapcsolatba lépni Oroszország vezetésével. „Putyin mindig kész a párbeszédre az olyan helyzeteket leszámítva, amikor ezt a párbeszédet provokációkkal próbálják meg szegélyezni, diverziókkal ékesíteni. Ebben az esetben Putyin reakciója nagyon világos, egyértelmű és világos. Mindemellett Putyin elnök mindig is a párbeszéd híve volt a napirenden szereplő problémák megoldása érdekében” – mondta. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Donyec-medencében kialakult helyzetet elsősorban maguknak az ukránoknak kell rendezniük és megismételte Moszkva álláspontját, amely szerint Oroszország nem részese a konfliktusnak.
Harminckilenc párt, koalíció és mozgalom indul a májusi európai parlamenti választáson (EP-) Csehországban – közölte a cseh országos választási bizottság Prágában, miután kisorsolta a tömörülések sorszámait. A Csehországban hagyományosan kétnapos, május 24-én és 25-én lebonyolításra kerülő választásra 40 tömörülés jelentkezett, de a Morva-sziléziai Kalózpárt igényét a választási bizottság elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy ez a párt nem teljesítette az indulás feltételeit, egyebek között nem fizette be a 15 ezer koronát kitevő kötelező kauciót sem. Csehországnak 21 képviselői helye van az Európai Parlamentben. Az öt évvel ezelőtti választások alapján, amikor 38 tömörülés versengett a képviselői posztokért, 4-4 mandátuma van a kormányzó ANO mozgalomnak, koalíciós partnerének a Cseh Szociáldemokrata Pártnak és az ellenzéki TOP 09-STAN koalíciónak is. A kommunistáknak (KSCM) és a kereszténydemokratáknak (KDU-CSL) 3-3, míg a polgári demokratáknak (ODS) két és a Szabadságpártnak egy mandátuma van.
Emberiesség elleni bűncselekményekért vádat emelt a román katonai ügyészség Ion Iliescu volt államfő ellen az 1989-es forradalom ügyében. Petre Roman volt miniszterelnök esetében bizonyítékok híján megszüntették az eljárást. A forradalom dossziéjának bíróságra küldéséről a mandátuma végéhez közeledő Augustin Lazar legfőbb ügyész számolt be. Iliescut és két, még életben lévő feltételezett bűntársát 862 ember halálát és 2150 ember sebesülését okozó katonai diverzió megszervezésével vádolják. Az ügyészek szerint 1989 decemberében, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) ragadta magához, amely hatalmának legitimálása érdekében, rémhírkeltéssel provokált ki fegyveres összetűzéseket.
Gazdaság:
A magyar gazdaságnak szüksége van a jól képzett pénzügyi szakemberekre, ezért a felsőoktatásban is nagy hangsúlyt kell helyezni az új pénzügyi megoldások oktatására, azok gyakorlati megismertetésére – emelte ki Varga Mihály a Budapesti Gazdasági Egyetem Fintelligence Pénzügyi Kultúra Központjának átadó ünnepségén. A pénzügyminiszter rámutatott: a pénzügyi digitalizáció és innováció ma már a mindennapok része és megváltoztatja a pénzügyi szektor működését is. A kormánynak azonban mérlegelni kell az új technológiákban rejlő veszélyeket, kockázatokat is, ezért meg kell találni az egyensúlyt a pénzügyi innováció, a fogyasztóvédelem és a pénzügyi stabilitás között – fűzte hozzá. Varga Mihály kitért arra: a kormány számára a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése fontos gazdasági és társadalmi érdek, mert nagy hatással bír az emberek jólétére, így a fogyasztásra, a megtakarításokra, és ezeken keresztül a gazdasági növekedésre is.
Megközelítőleg ötödével emelkedett 2017-ről 2018 végére országosan a beruházások volumene, amelyek jelentős része a fővároshoz kötődik. A fejlesztések, beruházások végrehajtása esetén számba vehető gazdasági szervezetek száma 2018. december végén elérte az 1,909 milliót, amely a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss megyei adatgyűjtése szerint 2,1 százalékos növekedés 2017-hez képest. A szervezetek több mint kilenctizede vállalkozás volt, amelyek háromtizedét társas vállalkozásként, héttizedét önálló vállalkozóként regisztrálták. Budapesten a társas, a megyékben pedig az önálló vállalkozók voltak túlsúlyban tavaly. A nyilvántartásba vett vállalkozások száma egy év alatt 2,2 százalékkal gyarapodott, ezen belül a társas vállalkozásoké 1,6 százalékkal fogyott, az önálló vállalkozóké 3,9 százalékkal bővült. A regisztrált társas vállalkozások száma Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye kivételével minden megyében és a fővárosban is csökkent, a legjelentősebb mértékű fogyást (8,2 százalék) Pest megyében mérték. Ezer lakosra tavaly országosan 180 regisztrált vállalkozás jutott.
Könnyű:
A nepáli kormány által kijelölt hegymászókból álló csoportot küldenek a Mount Everest (Csomolungma) magasságának újbóli megmérésére és annak kiderítésére, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt csökkent-e a hegy magassága. A helyiek abban bíznak, hogy az újabb mérésekkel véget vethetnek a találgatásoknak, hogy a világ legmagasabb hegye némileg zsugorodott a 2015-ös földrengés következtében. Négy kormányzati földmerő kel útra szerdán, a Himalája hegységben lévő Mount Everest felé. A Mount Everest hivatalos magassága 8848 méter, ezt az adatot elsőként egy 1954-es indiai földmérés rögzítette. Ezt követően számos más csoport is végzett méréseket a hegycsúcson, de továbbra is az 1954-es mérés eredményét tartják széleskörűen elfogadottnak. Nepált 2015 tavaszán egy nagy erejű földrengés rázta meg, azóta heves viták folynak arról, hogy a földmozgás következtében csökkenhetett-e a hegycsúcs magassága. A kérdés tisztázása érdekében Nepál 2017-ben úgy döntött, hogy megbíz egy földmérőkből álló csoportot egy expedíció előkészítésére.