|
Kedves Barátaink,
Gondolom sejtitek, nem véletlenül választottam a fentebbi képet mottóként. A „tázriá” szakasz nem a legérdekesebb szakasza a Tórának… Sőt… Rituális tisztulási folyamatok, poklosság, meg ilyesmi…
Ám ilyenkor mindig előkerül egy második vagy harmadik szintű értelmezés.
Természetesen itt is.
A bőrön kiütköző fehér vagy rózsaszín foltokról illetve a karanténről a kohaniták döntöttek és nem az orvosok. A kommentátorok ebből arra következtettek, hogy itt a fizikai tünetek mögött álló, társas kapcsolatokat érintő lelki problémával állunk szemben.
Ma ezt így nevezik: pszichoszomatikus betegség.
Ennek a „betegségnek” a kezelését a tórai törvények írják elő, ám mi, a saját életünkben, ezer ok miatt sem tudjuk ugyanazt a processzust végigcsinálni.
Személy szerint egy kérdést nagyon foglalkoztat engem: egyáltalán betegség-e ez?
A konfliktus vagy az ebből eredő csalódás nagyon is emberi dolog. Talán természetes is. 47 esztendős vagyok. Szüleim meghaltak. Sok barátom eltávolodott, ám jóval több közeledett. Sok küzdelmem és munkám lett semmissé. Gyűjtöttem és szerettem. És már oly’ messze van, hogy nem is látható. Ez a természet rendje, a megújulás esetleges lehetősége. Mint a születés és a szülés fájdalma, amiről a Tóraszakasz is beszél.
Emberek vagyunk. Belénk van programozva, hogy mindent elviseljünk. Ám emberségünk determinálja, hogy minden fájdalmunkat egyszer felváltja a célba érés öröme.
Ám szeretnék, még egy lelki aspektusról beszélni: a hiányról. Ez a kérdés pészáh előtt nagyon is aktuális. A zsidó nép azért követte Mózest, mert olyat ígért nekik, amiről addig nem tudtak, nem hallottak, ám érezték, hogy valahol ott kell lennie annak az erőnek, amit Örök Istennek nevezünk.
Hiányozhat-e valami olyan dolog, amit nem is ismerünk. Hiányozhat-e valaki, akivel sohasem találkoztunk?
A válasz természetesen igen. Például a zsidó vallásba való betérés egyik élménye pont ez, olyat szeretek, olyan után vágyakozom, amit még nem észleltem és ízleltem.
Ezen élmény eléréséhez is néha ki kell menni a városból, hogy megtaláljam és megérezhessem. A korai haszidizmus ezt az élményt hívta „hitbodedut”-nak, amit talán „magányos elvonulás”-nak lehetne fordítani.
Néha a kohén írta elő, hogy a lelki és testi bajokat az ember átgondolja, néha a saját hiányérzet vagy akár társtalanság.
Ám a Tóra egyértelmű befejezést mutat: egyszer mindenki visszatér a táborba.
Sok-sok barátom panaszkodik nekem, hogy elhagyták, és egyedül van, és vége a világnak. Aztán mindenki ismét elkezdni. Megpróbálja ismét és ismét.
Ady Endre mondta erre: „Az élet él és élni akar„!
És ez talán a legzsidósabb mondat, amit egy nem zsidó mondhatott! És tegyük hozzá: az emberben lévő isteni szikra, a lélek, sokkal erősebb, mint gondoljuk. Éljünk ezzel a bennünk élő csodával! Gondoljuk át, tanuljunk, tapasztaljunk, éljük meg!
A felső képen két ember van. Mindkettő Te vagy, ám Te választhatsz!! |
