TEA a jövő, az egészséges lelkű társadalom érdekében

TEA a jövő, az egészséges lelkű társadalom érdekében

Herényi Károly, az MDF volt országgyűlési képviselője, szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Breuer Péternek a mai magyar közállapotokról, arról, hogy mit szólna ehhez az első szabadon választott miniszterelnök, Antall József, de arra is válaszolt, hogy ő mit tenne ezért.

 

 

 

Herényi Károly beszélt arról, hogy egyáltalán nem vágyik vissza a Parlamentbe, ahol tizenkét évet töltött el. Mint megjegyezte, ez egy gyönyörű munkahely, a rendszerváltoztatás után egészen más volt a parlamenti légkör, mint manapság. Akkor volt stílusa, öröm volt ott dolgozni, mára ez egyoldalúvá, színvonaltalanná, eszmék nélkülivé vált. Ma csak a pillanatnyi gyakorlat határozza meg a parlamenti tevékenységet, ez az ő ízlése ellen van.

Arra a felvetésre, hogy például az imareggeliken megvan a bensőségesség, az egyetértés, a volt képviselő azt felelte, hogy az a baj, hogy az imatermen kívül ez nem valósul meg. A hitet a mindennapokban kell gyakorolni, erre hozta fel példaként Benjamin Franklin volt amerikai elnök történetét, aki gyerekként bement egy templomba, ahol elaludta a padon ülve, majd amikor felébredt, megkérdezte az előtte ülőt, hogy mikor kezdődik az istentisztelet, mire azt a választ kapta, hogy amikor kilép a templomból.

Arra a kérdésre, hogy mit tenne a mai politikusok helyében, Herényi Károly szerint a magyar társadalom legnagyobb problémája a szétszakítottság. Az elmúlt harminc év gyakorlatának „köszönhetően” ma a szembenállás kultúrája dívik. A sikeres nemzetek sikerének az alapja az együttműködés kultúrájának a megvalósítása a mindennapokban is. A demokráciában egymással küzdő, de időnként együttműködő felek vannak, a tribalizmus, a törzsiség ezzel ellentétben vezéreket akar, ahol az ellenfelet el akarják pusztítani, azaz ellenségek vannak a saját nemzetén belül is.  Hozzátette olyan nem lehetséges, hogy a győztes politikai erő nem csak az ellenfelét akarja elpusztítani, hanem annak a szavazótáborát is. Jelenleg szembeállítják egymással az ország lakosságát, aminek beláthatatlanok a következményei, hiszen szítják a gyűlöletet, amelyik mindig megkeresi a maga tárgyát, legyenek azok zsidók, cigányok, migránsok, stb. Ha nem teszünk ez ellen – emelte ki Herényi Károly, akkor csak a gyűlölet tárgya fog változni, maga a gyűlölet nem. A legfontosabb cél a gyűlölet kiirtása a magyar közéletből.

A megoldással kapcsolatban azt hangsúlyozta ki a volt politikus, hogy egy új társadalmi szerződésre van szükség, amit az állampolgárok egymással kötnek. Eben megfogadják, amennyiben elnyernek egy közéleti tisztséget, akkor csak olyan törvényeket szavaznak meg, ami a közjót szolgálja. Az emberek meg azt mondják, ha ez így lesz, akkor mi meg jogkövető magatartást gyakorlunk. Mindehhez persze megfelelő személyek kellenek, legyenek egyházi emberek, komoly szakmai elismeréssel rendelkezők. Lehetnek ebben a társaságban az MTA volt vezetői, kiváló művészek, mások, akikből létre lehet hozni egy olyan civil társaságot, amelyik képes a jó útra terelni a nemzetet. Ezt a politikai elittől nem lehet elvárni, mert nekik a pillanatnyi érdekeik fontosabbak.

Herényi Károly elmondta, ő maga már kitalálta, ez lehet a TEA, a Társadalmi Egyeztető Alap, ebben nem politikusok vennének részt. Hogy mi lesz ebből, azt felelte, meglátják, hogy mit tudnak kihozni belőle. A magyar társadalom beteg lelkét kell meggyógyítani, hogy képes legyen jó döntéseket hozni. Noam, Chomsky mondta, hogy egy jó döntéshez jól tájékozott állampolgárok szükségesek – tette hozzá a volt képviselő. Jelenleg az egyoldalú tájékoztatás mellett erre nincs lehetőség, de első lépésként pont az erre való társadalmi igényt kell megteremteni.

Arra a kérdésre, hogy az első szabadon megválasztott miniszterelnök mit szólna a mai történésekhez, Herényi Károly felidézte egy két évvel ezelőtti cikkét, amelyben egy levelet írt neki. Ebben leírta az ország állapotát, szembeállítva azokkal az elképzelésekkel, törekvésekkel, amelyeket egykor Antall József képviselt, hozzátéve, biztosan nem lenne boldog a mai közállapotok miatt. Megjegyezte, Antall József egyáltalán nem azt akarta, ami most van, ő egy olyan Magyarországot akart, ahol mindenkinek jó élni, függetlenül attól, hogy milyen a politikai meggyőződése, a legfontosabb, ha magyar. Magyarnak lenni vállalás kérdése, azaz bárki lehet az, aki elfogadja azokat, amiket ehhez el kell fogadni. Ehhez képest, amikor a mi és az ők rendszerére van felosztva az ország, amikor a kormányzók mondják, hogy mi vagyunk a mi, az ellenzék meg az ők, addig nem lesz meg ez az egység.

Nagyon fontos lenne tisztázni, hogy mi is a politika célja – mondta el Herényi Károly, tudni kellene, mit is jelent a közjó szolgálata. Hozzátette, ő maga két dolgot tart fontosnak, egyrészt a politika teremtse meg annak a lehetőségét, hogy minden emberből kihozza a jót. Legyen érdemes jónak lenni, a társadalom honorálja, ha valaki úgy tesz, hogy az a többi embertársa hasznára van. Másrészt szükség van a motiváltságra, ez is a sikeres társadalmak egyik alapja, azaz legyen meg az embereknek egy kiszámítható jövőképe, hogy lehet belőlük akárki is.

Egy ilyen képhez, társadalomhoz kell a TEA, ennek kapcsán azt mondta el a volt szóvivő, eddig egy embert avatott be az elképzeléseibe, utána egyenként keresi meg a többieket, akikben megvan a társadalom iránti felelősség. A változáshoz kell az is, hogy a mai magyar politikai elit eltűnjön, kikopjon, mert ez vezethet ahhoz, hogy a magyar társadalom lelke kiegyensúlyozott, harmonikus legyen.