Magyarország számára nem mindegy, hogy mi történik Berlinben

Magyarország számára nem mindegy, hogy mi történik Berlinben

Hollik István, a Fidesz-KDNP szövetség szóvivője a Heti Tv pirkadat című műsorában a napi sajtóban megjelent cikkeket kommentálta.

A politikus szerint azt tényként lehet kezelni, hogy a bevándorlást támogató NGO-k, amely egy hálózatként működnek és amelyek Soros Györgyhöz köthetőek, ezek a szervezetek nagyon aktívak voltak Macedóniában. 2015-ben, amikor Gruevszki kormányzott, akkor ő nagyon keményen megvédte Macedónia határát, őt már ekkor nagyon keményen támadta ez a bevándorlást támogató hálózat.

Az is igaz, hogy most van esély arra, hogy az eddigi migránstámogató korszaknak, a Merkel korszaknak vége lehet, ez Magyarország szempontjából azért fontos Hollik István szerint Magyarország mégis csak a német gazdasági érdekszférába tartozik, , aminek azért a jótékonysági hatásait is lehet látni, hiszen a magyar gazdasági növekedés részben abból is tud táplálkozni, hogy a német gazdaság nagyon erős és stabil lábakon áll. Már ezért sem mindegy, hogy mi történik Berlinben, a magyar kormány abban reménykedik, hogy az a lehetőség, ami a politikai instabilitás felé mutathat, hiszen lemondott Merkel kancellár a CDU elnöki tisztéről, így az sem biztos, hogy képes lesz kitölteni a kancellári megbízatását, nem valósul meg, marad a gazdasági mellett a politikai stabilitás.

Hollik István szerint az teljesen logikus lépés volt, hogy képviselők kezdeményezték Demeter Mártának, az LMP politikusának a visszahívását a NATO parlamenti képviselői csoportjából, hiszen csak ez lehet annak a következménye, amit a képviselőasszony tett. Mint kiemelte, ha valaki minősített adatokat szivárogtat ki napi, olcsó pártpolitikai okokból, ráadásul mindezt téves módon, belekeverve a miniszterelnök családját is, így aki ilyet tesz, az a Fidesz-KDNP szerint nem alkalmas, hogy minősített adatok közelébe kerülhessen.

Egyes híradások azt mondják, az Európai Néppárt azt nyilatkozta, hogy nyugodtan hazatérhet a volt macedón miniszterelnök, nem lesz koncepciós eljárásnak kitéve hazájában. Ennek kapcsán a szóvivő megjegyezte, az Európai Biztosság minden évben elkészített országjelentésében az áll, hogy Macedóniában fennáll annak a veszélye, hogy a politikai befolyásolhatja a független igazságszolgáltatás munkáját. Valószínűleg a Bevándorlási Hivatal ezeket a körülményeket is figyelembe vette, amikor lefolytatta a menekültügyi eljárását Gruveszki kapcsán.

A Szathmáry Kristóf és Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslat kapcsán, amelyik a szakszervezetek szerint rabszolgasorba süllyesztheti a munkavállalókat, hiszen a hírek szerint ebben 400 órára emerlnék az elrendelhető túlórák számát, Hollik István megjegyezte, Magyarországon a Munka Törvénykönyve mindenkire egyformán vonatkozik, mindenkit véd. 2010 óta elmondta a kormány, hogy egy munkaalapú társadalmat szeretne, ez viszont nem jelenti azt, hogy aki dolgozik, azt nem védik jogszabályok. Azt is hozzátette a politikus, hogy érdemes figyelni arra is, hogy ebben az évben 12 százalékkal emelkedtek a bérek is, de ez még nem jelenti, hogy az út végén lennénk, mert még nem lehet senki sem elégedett a hazai bérszínvonallal. Egy biztos, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a bérnövekedési dinamika a jövőben is folytatódjék. Jelenleg már zajlanak az egyeztetések a munkáltatók és a munkavállalók között, még egyezség nincs, de a kormány bizakodik, hogy lesz megállapodás.

A Brexit megállapodás lehetősége kapcsán azt emelte ki a szóvivő, hogy a kint dolgozó magyar állampolgárokat semmilyen hátrány nem éri majd, ez volt a magyar kormány számára a legfontosabb. Hollik István szerint az EU főtárgyalója nagyon komoly munkát végzett, végez, azaz a Brexit megállapodás a közösség számára jó. A kérdés csak az, hogy mit szól a megállapodáshoz a brit parlament, amelyiknek igent kellene mondani rá.

Annak a hírnek kapcsán, hogy Manfred Weber kiállt Orbán Viktor mellett, azaz nem szakad az Európai Néppárt, a politikus elmondta, azét támogatták Weber csúcsjelöltségét, mert úgy vélik, a bajor politikus ismeri Magyarországot, pontosan tudja, hogy mikor van itt az ideje a vitának és mikor az együttműködésnek. Ő nem egy elfogult bevándorláspárti néppárti politikus, így vele Magyarországnak, a magyar kormányfőnek egy korrekt és jó kapcsolata lehet.

Hollik István elmondta, a Fidesz-KDNP szövetség továbbra is azt tartja a legnagyobb kockázatnak Magyarország számára, hogy a bevándorláspárti európai politikusok egy olyan csomagot szeretnének átnyomni az Európai Unión, amelyik ne megállítja, hanem menedzseli a bevándorlást. Ennek része az úgynevezett humanitárius vízum, amit szerencsére most leszavazott az Európai Parlament, de nem adják fel, majd újra akarnak szavaztatni. A szóvivő szerint a veszély ne múlt el, még május előtt át akarják vinni, Magyarországnak azt kell elérni, hogy ez a javaslat ne menjen át, ezért is kérte a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje az EP képviselőiket, hogy mindent tegyenek meg a javaslat ellen. A Fidesz kérdéseket is tett fel a migráns-bankkártyák ügyében a Bizottságnak és az ENSZ-nek is, még válasz nem érkezett erre.