Ha van erőd, akkor van béke, ha nincs erőd, akkor nincs béke sem
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Magyar Honvédség, Magyarország feladatairól, de szóba került még a nemzeti büszkeség is.
Németh Szilárd az ország biztonsági kiadásaival kapcsolatban megemlítette, teljesen nyilvános adatokról van szó, két összeg szokott szerepelni, ezeket az összegeket Magyarország azért is költi, mert tagja egy együttműködési, biztonsági szervezetnek, a NATO-nak, amelyik pedig előírja azt, hogy a GDP 2 %-át kell a védelmi kiadásokra fordítani. Az államtitkár szerint hiba volt, amikor azt gondolták évekkel ezelőtt, hogy azért kell felszámolni itthon mindent, a fegyvergyárakat, szélnek ereszteni a katonákat, a tartalékos rendszert megszüntetni, mert majd a NATO megvéd bennünket. A NATO csak akkor véd meg bennünket, ha mi is hozzájárulunk ehhez – tette hozzá a politikus. Magyarország úgy tud ehhez hozzájárulni, ha erős nemzeti hadsereggel rendelkezik, mert egy országot csakis egy erős, jól képzett katonákból álló hadsereg képes megvédeni, mint például Izraelben. Mint megjegyezte, ha van erőd, akkor van béke, ha nincs erőd, akkor nincs béke sem.
A NATO is azt várja el, hogy az erős nemzeti hadseregek, mint a Magyar Honvédség úgy járuljon hozzá a szövetség közös erejéhez, hogy az minden tekintetben megfelelő legyen, akcióképes legyen. A kormány számára is elsődleges a magyar emberek biztonsága, a 2015-ös migrációs válságnál is bebizonyosodott, ha van ütőképes hadserege az országnak, van a hadseregnek egy része, amelyik képes a határőrizeti feladatokat ellátni, akkor béke van. Ma Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa – mondta el Németh Szilárd, ez a katonáinknak és a rendőreinknek köszönhető.
A számokra visszatérve, az államtitkár kijelentette, a költségvetésben 519 milliárd forint áll a honvédelmi kiadásokra, ez minden idők legmagasabb katonai költségvetése, de az is igaz, ez az összeg még messze nem éri el a GDP 2 %-át, 2024-re tervezi a kormány ezt elérni. Lehet az is, hogy korábban sikerül ezt elérni. Hozzátette azt is a politikus, ez nem egy bűvös szám, mert ha éppen 2 és fél százalék lesz szükséges az ország megvédéséhez, akkor ennyit fognak fordítani erre a célra, mert a biztonság a legfontosabb. Ha az ország területi integritása veszélyben van, ha az emberek nem tudnak elmenni munkába, a gyerekek iskolába, akkor nagy baj van.
A hazai fegyvergyártás újjáélesztése kapcsán Németh Szilárd elmondta, a Zrínyi 2026 Programnak ez az egyik legfontosabb része. Megjegyezte, 2010-re az előző kormányok nullára írták a hazai fegyvergyártást, most ezt kell újra felépíteni. A tervek és a program szerint jövőre már magyar fegyverek lesznek a honvédek kezében, sőt a magyar rendőrség is megkapja ezeket folyamatos csere mellett. Amikor megtörténik a két testület teljes felszerelése, akkor ezek a fegyvergyártó cégek tovább üzemelnek, mert komoly exportlehetőségek is megnyílhatnak. Így ezeknek a magyar kézben levő cégeknek a megléte nem csak honvédelmi szempontból fontosak, meg azért, hogy újra megalapozódik a magyar fegyvergyártás, hanem gazdasági szempontból is.
A közelmúltban megjelent tanulmányban felmérték a térségbeli hadseregeket, ebben az szerepel, hogy Magyarország még lemaradásban van több országhoz képest, de már a horvát és a szerb hadsereg előtt áll. Németh Szilárd szerint a mostani igen nagy költségvetés, a folyamatosan emelkedő katonai kiadások is azt a célt szolgálják, hogy a közép-kelet-európai térség meghatározó ereje legyen a Magyar Honvédség, a legerősebb is akár. Ehhez hozzátartozik például a politikus szerint az is, hogy az Országgyűlés döntése értelmében hatezer fővel már most megemelhetik a honvédség létszámát. Nem csak katonákra van szükség, hanem katonai kutatóintézetre, de mint megjegyezte az államtitkár, vannak már együttműködések különböző polgári kutatóintézetekkel, egyetemekkel is. V an a honvédségnek speciális ösztöndíja is, amivel igyekeznek magukhoz csábítani a főiskolásokat, egyetemistákat, de mellette a tartalékos rendszerben is van például külön főiskolai, egyetemi toborzás is, a tervek szerint külön zászlóaljat is létrehoznak majd. Hozzátette, a tudást a haza szolgálatában, fegyveres szolgálatában is értelmezni kell, erre szükség van.
Az államtitkár szerint nagy szükség van a nemzeti büszkeségre, szerencsére most ebbe az irányba megy az ország, itt megemlítette a Nemzeti Alaptantervet, a honvédelmi alapismereteket, mert véleménye szerint ezek már akár az óvodától kezdve hozzásegíthetik a gyerekeket, hogy átélhessék a magyarságukat. Kellenek olyan példák, katonai példák, akikre büszkén lehet tekinteni, akiket akár még utánozni is akarnak. Megemlítette azt is, a honvédségen belül erre kiváló alkalmat adtak az I. világháborúra való megemlékezések, Németh Szilárd több ilyenen is szerepet vállalt, mint a múlt héten Erdélyben, a Partiumban, ahol felújított katonasírokat adtak át.