A BreuerPress és a HetiTV hírei
A világ egyik legstabilabb országának nevezte politikai szempontból Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő rámutatott: nincs egyetlen olyan ország sem, ahol egy kormány háromszor egymás után tudott volna kétharmados többséggel nyerni. A politikai stabilitás előnyét pedig be lehet váltani, világossá lehet tenni a világban, hogy a magyar kormány politikája kiszámítható – indokolta az elmúlt hetek „diplomáciai nagyüzemét”, azt, hogy számos ország vezetőjével tárgyalt. Sikeresnek nevezte az elmúlt heteket és kijelentette: mindez az országot erősebbé teszi és a gazdaságra is jó hatással van. Kijelentette: a befektetők is tudhatják, hogy a politika felől nem terheli kockázat vállalkozásaikat. Egy másik kérdésre jelezte azt is: arra számít, hogy az Egyesült Államok, Ausztrália és Magyarország után további államok lépnek ki az ENSZ migrációval kapcsolatos tárgyalásaiból, ott ugyanis a kibocsátó országok vannak többségben, így a folyamat támogatóinak érdeke érvényesül.
A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amely teljes terjedelemben a Bild című német lap honlapján jelent meg. „Minden megmentettnek vissza kell térnie Afrikába. Csak így akadályozhatjuk meg a tömeges haláleseteket a tengeren” – hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: a bevándorláspolitika nem az Európai Unió közös feladata, ez minden tagállam nemzeti ügye. A miniszterelnök szerint a felelősség első sorban azoké, akik útnak indulnak, de hibásak azok az európai politikusok is, akik bátorítják a migránsokat, és azt a benyomást keltik, hogy érdemes útnak indulni. „Ha tehát életeket akarunk menteni, akkor a Földközi-tenger déli partjánál kell feltartóztatnunk az embereket, mielőtt a reménytelen útnak nekivágnak” – fogalmazott a miniszterelnök. Kifejtette, hogy a magyar megoldás 2015 óta három elemre épül: a saját külső határainkat meg kell védeni, a bajban lévő embereknek helybe kell vinni a segítséget, ha pedig egy tagállam maga úgy dönt, hogy átvesz migránsokat, azt önként megteheti. Arra a kérdésre, hogy Magyarország fogad-e be önként migránsokat, a miniszterelnök egyértelművé tette: a magyar emberek döntöttek, nem akarnak bevándorlást. A kormányfő hozzátette, hogy a nők és a gyermekek segítséget kapnak a határnál, de gazdasági bevándorlókat Magyarország nem fogad be.
Augusztustól lehet pályázni diplomamentésre, akkor hozzák nyilvánosságra azoknak a felnőttképző intézményeknek a nevét, amelyek csatlakoztak az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság újabb programjához – tudta meg a Világgazdaság. A lap cikke idézte az Oktatási Hivatal júniusi adatait, amelyek szerint 91 ezer 595 olyan hallgató van az országban, aki sikeres záróvizsgát tett, de oklevelét a nyelvvizsga hiányában még nem kapta meg. A program 400 millió forint állami támogatásból valósul meg, a fejenkénti támogatás legfeljebb 300 ezer forint lehet. A pályázóknak legkésőbb 2020. március 31-ig be kell mutatniuk megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat és az ennek alapján kiadott diplomájukat. A tanfolyamokon angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvet lehet tanulni.
A Magyar Idők szerint csalással nyerhetett és lehetett a Jobbik elnöke Sneider Tamás a párt tisztújításán, erről tanúskodik az a hangfelvétel, amelyen a párt szegedi elnöke megveszteget egy küldöttet. Tóth Péter pénzt ajánl azért, hogy ne Toroczkai Lászlóra voksoljanak, hanem Snejder Tamásra. A lap úgy fogalmaz: minden mögött Szabó Gábor pártigazgató állt, aki kézi vezérléssel intézte a kongresszust és annak kimenetelét.
Ha ez így megy tovább, 2022-ben, 2026-ban, 2030-ban, de még 2086-ban is a Fidesz fog kétharmaddal nyerni – mondta a Népszavának adott interjúban Kész Zoltán korábbi független képviselő, aki egyelőre befejezte a politizálást. Hozzátette: az elmúlt körülbelül 10 évben az ellenzéki pártok elfelejtették azt, amit a Fidesz remekül művelt 2002 után: dolgozni, dolgozni, dolgozni.
A Népszava szerint a béren kívüli juttatások megszüntetése miatt növekszik a munkáltatók és a munkavállalók tiltakozása is. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokonszakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint ágazatát különösen érzékenyen érinti a változtatás, míg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a lapnak nyilatkozva úgy látta, hogy iskolakezdési támogatást és hidegélelem-vásárlást is biztosíthatna a SZÉP-kártya.
Külpolitika:
Késsel támadt egy palesztin csütörtökön éjjel Givat-Benjamín ciszjordániai zsidó telep lakóira és hármat megsebesített. A támadót agyonlőtték. „Egy terrorista beszivárgott a telepre és megkéselt három polgárt. A terroristát lelőtték” – közölte a hadsereg. Az izraeli média szerint a merénylőt egy civil lőtte le, a helyi polgári védelem egyik tagja. A hadsereg közleménye szerint a három sebesültet egy jeruzsálemi kórházba szállították. Közülük egy állapota válságos, egyé pedig súlyos. A harmadik megtámadott csak könnyebben sérült meg.
A Fehér Ház bejelentette: a koreai háborúban elesett amerikai katonák földi maradványai úton vannak Észak-Koreából a dél-koreai Osan amerikai légitámaszpontra. Az amerikai elnöki hivatal közlése szerint az amerikai légierő gépe szállítja az elesettek földi maradványait. A hazatérés emlékünnepségét augusztus elsején a dél-koreai amerikai bázison tartják meg. Donald Trump amerikai elnök a Twitter közösségi oldalra feltett üzenetében megköszönte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek a katonák földi maradványainak átadását. Azt írta: hogy „Ennyi év után, számos (amerikai) család számára ez egy jelentős pillanat lesz. Köszönet érte Kim Dzsong Unnak”.
A baloldali spanyol kormány ingatag parlamenti háttere miatt várhatóan rövid életű lesz a befogadó spanyol migrációs politika – jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója. Nagy Sándor Gyula azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy az olasz migrációs politika változása és a baloldali spanyol kormány bevándorlók iránt kinyilvánított szolidaritása miatt a dél-olasz térségből Spanyolország irányába indult el a migráció. Úgy vélekedett: a spanyol gazdaság nincs felkészülve százezrek befogadására. Azért sem, mert miközben például Németországban munkaerőhiány tapasztalható, Spanyolországban továbbra is 18 százalékos a munkanélküliség – mondta az elemző.
A magyar kormány folytatja a közel-keleti keresztény közösségeket támogató politikáját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban. A tárcavezető elmondta: az amerikai külügyminisztérium konferenciát szervezett a vallási közösségek védelme és a vallásszabadság világszintű biztosítása érdekében, és Mike Pence amerikai alelnök beszéde értelmében ezt a tanácskozást minden évben megrendezik, ugyanis a Trump-kormányzat egyik prioritása a vallásszabadság biztosítása világszerte. Nyolcvan ország képviseltette magát a konferencián, amelyen húsz miniszter vett részt – tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta: „mivel Magyarország keresztény ország, amely ráadásul büszke a kereszténységére”, a keresztény közösségek megvédésének fontosságáról beszélt az eseményen. Elfogadhatatlan „az a nemzetközi nyilvánosságban fel-felsejlő kontextus, amely értelmében a keresztényellenesség a diszkrimináció utolsó elfogadható formája lenne, mi ezt a lehető leghatározottabban visszautasítjuk” – fogalmazott.
Kaliforniában ezrek menekülnek a bozóttüzek elől, valószínűleg szándékos gyújtogatás is történt. A Los Angeles Times információi szerint letartóztattak egy 32 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan gyújtott tüzet Los Angelestől keletre, ahol egyszerre öt helyen pusztítanak a lángok. Lángokban áll a San Jacinto-hegység egy része és égnek San Bernardino erdői. A környékről több mint tízezer embert evakuáltak, hatszáz ház már teljesen kiégett, és további kitelepítések várhatók. A gyermekeknek el kellett hagyniuk a nyári táborokat. A háromezer-kétszáz lelket számláló Idyllwild települést kiürítették. Kaliforniában a déli San Diegótól egészen San Franciscóig egyszerre 15 helyen pusztít a tűz. A szakemberek alig boldogulnak az oltással, mert a 40-43 Celsius fokos rendkívüli meleg és a szárazság csak táplálja a lángokat.
Gazdaság:
A Magyar Időkben arról olvashatnak, hogy a szeszélyes időjárás és az alacsony exportárak miatt közepes szezont zárhatnak az idén a hazai dinnyetermesztők. A betakarítással ugyanakkor – a korábbi híreszteléssel ellentétben – nincs nagyobb probléma, ha lassan is, de haladnak a munkálatok. A gazdák nem hagyják a földeken a termést.
Évekre vagyunk a következő nagy válságtól – közli a Portfolio a CNBC-re hivatkozva, amely három eszközkezelőt kérdezett meg arról, hogy ők mekkora esélyét látják annak, hogy hamarosan újabb gazdsági krízis robbanjon ki. Egyre többeket foglalkoztat ugyanis a gondolat, hogy mikor és milyen tényezők miatt robbanhat ki a következő nagy válság.
Könnyű:
Régészek megtalálták a vilniusi Nagy Zsinagóga egyik legfontosabb részét, a bimát, vagyis azt az emelvényt, ahol a Tórát olvassák fel. A Litván Zsidó Közösség közleménye szerint a barokk stílusú emelvény maradványaira egy egykori iskola alatt bukkantak rá, amelyet a szovjet rezsim alatt építettek a lerombolt zsinagóga fölé az 1950-es években. A kétlépcsős, barokk bimának négy toszkán stílusú és nyolc korinthoszi stílusú oszlopa volt, ezeknek az oszlopoknak a darabjai szintén előkerültek az ásatáson. A régészek korábban a rituális fürdő, a mikve részeit is feltárták az ásatási helyszín északi oldalán. A leletek között volt számos színes padlócsempe és zöld kályhacsempe. A történelmi dokumentumok szerint valószínűleg egy férfimikve romjait találták meg a kutatók. A 16. század végétől a második világháborúig a vilniusi Nagy Zsinagóga volt az egyik legfontosabb zsidó vallási központ.