Az izraeli kormányfő közölte, hogy az izraeli hírszerzés „fél tonna” dokumentumot szerzett meg.

Az izraeli kormányfő közölte, hogy az izraeli hírszerzés egy Teheránban található raktárból „fél tonna” dokumentumot szerzett meg:

 

Az izraeli miniszterelnök szerint hazugságon alapult az iráni atomalku, és erre bizonyítékai is vannak a hírszerzésnek: fél tonnányi dokumentum. Irán hazudott, és nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott, s az iráni atomalku hazugságon alapult – állította az izraeli hírszerzés által megszerzett bizonyítékokra hivatkozva Benjámin Netanjahu. Az izraeli televíziócsatornák élő adásban közvetítették a kormányfő bejelentését, mely szerint Izraelnek birtokába jutott az iráni titkos atomarchívum, amely szerint Teherán hazudott, mert az Amad projekt keretében nukleáris bombát próbált előállítani.

Az izraeli kormányfő közölte, hogy az izraeli hírszerzés egy Teheránban található raktárból „fél tonna” dokumentumot szerzett meg: mintegy ötvenötezer oldal és ezenkívül még ötvenezer dokumentum, valamint száznyolcvanhárom CD birtokába jutott, amelyek alapján elmondható, hogy az iráni vezetők hazudtak, amikor tagadták, hogy atombomba előállítását tervezték. Jeruzsálem már megosztotta az Egyesült Államokkal, és a jövőben megosztja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) is a leleplező dokumentumokat, amelyek a múltbeli Amad tervet mutatják be.

Ezen terv szerint öt darab, ballisztikus rakétával célba juttatható, a hirosimai bomba ötszörös erejével rendelkező robbanófej megtervezésén és előállításán dolgoztak, ami „meggyőző bizonyítékot” szolgáltat arra, hogy hazudtak terveikről a nemzetközi közösségnek. „Irán vezetői ismételten hazudtak, amikor tagadták, hogy valaha is nukleáris fegyverek kifejlesztését tervezték volna” – mondta Netanjahu. „A nukleáris egyezmény 2015-ös aláírása után Irán növelte erőfeszítéseit titkos iratainak elrejtésére” – tette hozzá.

„2017-ben Irán egy szigorúan titkos helyre költöztette az iratanyagot Teheránban” – közölte, és hangsúlyozta, hogy tovább folytak a munkálatok. „Még a megállapodás után is folytatták a nukleáris fegyverekről szóló tudásuk megőrzését és növelését jövőbeli felhasználás végett” – mondta Netanjahu, cáfolva azt az iráni állítást, mely szerint felhagytak nukleáris terveikkel. Netanjahu felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy „megfelelő döntést” hozzon a közeli napokban, amikor a 2015-ben aláírt nemzetközi atomalku megújításáról hoz döntést.

Kudarcba fulladhatnak a Brexit-tárgyalások, ha Nagy-Britannia nem enyhít az Észak-Írország és Írország közötti határ ellenőrzésével kapcsolatos vitában elfoglalt álláspontján. Michael Barnier, az EU-s főtárgyaló közölte, nem optimista, de nem is pesszimista a tárgyalássorozat jövőjével kapcsolatban, s bízik abban, hogy a felek képesek lesznek megoldani a vitát. Barnier szerint, ha London nem terjeszt elő új javaslatokat arra, miként lehet megakadályozni, hogy “kemény határ” jöjjön létre az Ír-szigeten, akkor valóban összeomolhat az egész Brexit-tárgyalási folyamat.