Ez szerintem egy minimumelvárás egy politikussal szemben
Dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, a rövidesen megalakuló országgyűlés Fidesz-KDNP szövetség képviselője beszélt a kampányról, értékelte a választást, valamint elmondta, mit szeretne elérni Teréz- és Erzsébetváros érdekében is.
A pártja győzött, Önnek nem sikerült egyéniben ugyanez, hatalmas tapasztalatokat sikerült szereznie az elmúlt időszakban.
Valóban, egyfelől mosolygok, mert a Fidesz-KDNP szövetség egy nagyarányú győzelem után tudja folytatni a kormányzást, meg tudtuk védeni ezt az országot, mindazon értékeket, amiket fontosnak tartunk. Képesek vagyunk megőrizni hazánkat, biztonságunkat, vallásainkat és folytatni tudjuk mindazt, amit elkezdtünk. Ami a saját személyemet illeti, az nyilvánvalóan egy kudarc, hogy a választási küzdelemben alulmaradtam az eddigi képviselővel, Oláh Lajossal szemben, ugyanakkor úgy érzem, a lehetőségeimhez képest mindent megtettem.
Ám a személyes kudarc ellenére mégis tagja lesz a következő Országgyűlésnek, hiszen előkelő helyen szerepel a Fidesz országos listáján.
Ezt már korábban is mondtam, bár tényleg nagyon jó helyen szerepelek a listán, egyéniben szerettem volna bizonyítani, elnyerve Teréz- és Erzsébetváros polgárainak a bizalmát, ám ahogy azt korábban is megígértem, ahogy eddig, úgy ezután is értük fogok dolgozni, függetlenül attól, hogy most valaki más kapta meg a bizalmat tőlük.
Mit vár Magyarországtól, a fővárostól, ahol az ellenzék győzött, mit vár a polgároktól?
Minden politikus számára az a legfontosabb, hogy meg tudja hallgatni az embereket, utána tudjon alkotni, cselekedni és tudjon képviselni. A fővárosnak is arra van szüksége, hogy az itt dolgozó politikusok képesek legyen meghallgatni a választókat, értse meg a problémáikat és legyen képes cselekedni, ez a legfontosabb kritérium.
Még egy kis ideig eltart, míg az új Országgyűlés képviselői letehetik az esküjüket, addig Ön folytatja a munkáját Erzsébetvárosban?
Természetesen, a kötelezettségeimet mindig is komolyan vettem, az ígéreteimet igyekeztem betartani. Nyilvánvalóan folytatom az alpolgármesteri munkámat, amíg a törvényi lehetőségek erre fennállnak, igyekszem mindent úgy elvégezni, hogy majd az azt követő időszakban a kollégáim jól elvégezhessék a munkájukat, hogy az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal sikeresen tudja az itt élők, az erzsébetvárosiak érdekeit képviselni. A megkezdett munkát folytatjuk, sőt még jobban szeretnénk tenni a dolgunkat.
Vége lett a kampánynak, megvolt a választás is, akkor most lesz ideje egy kis időt a feleségével eltöltenie, hiszen rövidesen gyermekük születik?
Nagyon sokat köszönhetek a feleségemnek, nagyon szeretném megköszönni azt a támogatást, azt a kitartást, amit tőle kaptam az egész kampány során, most minden energiámmal azon leszek, hogy bepótoljuk mindazt, amit az elmúlt négy-öt hónapban elmulasztottunk. A gyermekvárás a legfontosabb dolog, most ez a nagy gyönyörűség az életünkben. A feleségem mellett a kollégáimnak is megköszönöm az a rengeteg munkát, amit beletettek a kampányba, ami mindannyiunk számára egy komoly tapasztalat volt.
Több ígéretet is tett a kampány során, ezeket sikerül majd betartania? Gondolok itt a törvénymódosításokra, mint például a társasházi törvény átírása.
Én a közel 300 lakossági fórumomon sosem azt mondtam, hogy amennyiben engem választanak meg, akkor igyekszem teljesíteni, hanem azt mondtam, mindenképpen kiállok, akár a Belváros megújulása mellett, hiszen erre a társasházak önállóan nem képesek, olyan jelentős elmaradások vannak a fejlesztések terén. Én már akkor is ezért a városrészért dolgoztam, amikor még szóba sem került, hogy én országgyűlési képviselőjelölt leszek, ezt a munkámat már képviselőként fogom folytatni, ez szerintem egy minimumelvárás egy politikussal szemben. Én hívő katolikusként megtanultam, hogy az ígéreteimet meg kell tartani, ahogy azt is, hogy ezt a hazát becsülettel szolgáljam. Az nyilvánvaló, hogy a kerületek, Budapest szerkezetének az áttekintése még előttünk áll, ebben az ügyben van teendőnk, nekem meg számos gondolatom, hogy mit is kellene tenni, ahogy a kérdésében feltett társasházi törvény módosítása kapcsán is. Ezeket mind feladatnak, feladatomnak tekintem, remélem, hogy majd a polgárok meg is látják majd a hatását.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter