A BreuerPress  és a HetiTV hírei 

A BreuerPress  és a HetiTV hírei 

Orbán Viktor szerint „Soros emberei” be fognak ülni a kormányba, ez történt más országokban is, erről szólnak a Soros-leaksben kiszivárgott hangfelvételek. Ha Soros emberei kormányzati befolyáshoz jutnak, akkor elfoglalják a magyar energiaszektort és a bankrendszert. A miniszterelnök a Figyelőben megjelent interjúban arról is beszélt, hogy szerinte ennek a magyar emberek fogják megfizetni az árát, ezért „Soros jelöltjeivel” szemben csak a Fidesz-KDNP jelöltjeire lehet számítani, hiszen a „sorosista kalkulációk szerint a többiek már a zsebben vannak”. Az egyetlen felelős döntés ezért április 8-án két iksz a Fideszre – hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor szerint ma a nemzetközi média, Brüsszel és az erős gazdasági érdekcsoportok próbálják elérni, hogy Magyarországnak gyenge koalíciós kormánya legyen, mert csak így tud maradéktalanul érvényesülni Brüsszel befolyásolása. A miniszterelnök szerint a bevándorlás visszafordíthatatlanul megváltoztathatja Magyarország karakterét és csak egy egységes, döntésképes kormány tud ellenállni Brüsszel nyomásának, ilyet pedig csak a nemzeti oldal képes alakítani Magyarországon.

 

A Republikon Intézet legfrissebb mandátumbecslése szerint a Fidesz abszolút többségére lehet számítani a vasárnapi választások után. Becslése szerint a Fidesz 113, az MSZP-Párbeszéd 33, a Jobbik 29, a DK 13, az LMP 7, az Együtt pedig 2 mandátumot szerezhet. A pártok jelöltjei mellett két függetlenként induló, de a baloldali pártok által támogatott jelölt bejutására is számítani lehet. Azt látták az intézetnél, hogy annak ellenére, hogy a Jobbik a második legnépszerűbb párt, az egyéni választókerületek alakulása miatt az MSZP-Párbeszéd szövetség összességében több mandátumot szerezhet, mint a Jobbik.

 

Viszonylag zökkenőmentes az ügyfelek fogadása és kiszolgálása a bíróságokon az elektronikus kapcsolattartás, az új polgári eljárásjogi törvény hatálybalépése és az új büntető eljárásjogi kódex bevezetésére való felkészülés ellenére, ami óriási teljesítmény – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke Kaposváron. Handó Tünde a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón e változásokat egy ejtőernyős ugráshoz hasonlította, amit azzal indokolt, hogy azok „hihetetlen újdonságot és nagy nehézséget” jelentenek a bírósági szervezetnek, amelynek az ügyfeleket és a hivatásrendeket is támogatnia kell a felkészülésben, jogaik érvényesítésében. „Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, tavaly rengeteg energiát fordítottunk az előkészületekre” – fogalmazott az OBH elnöke.

 

A Munkáspárt kész lenne támogatni mindenkit, aki zászlajára tűzi, hogy fizessenek a gazdagok, de ezt egyedül ők képviselik – a Magyar Munkáspárt elnöke Salgótarjánban. Thürmer Gyula hangoztatta: eltelt harminc év, ideje lenne elgondolkozni, miért lettek milliárdosok egyesek, és miért váltak milliók szegénnyé. A Munkáspárt egyszeri, 45 százalékos vagyonadót vezetne be, emellett beállítaná a bérplafont is, amely szerint senki sem keresne többet a minimálbér tízszeresénél – közölte. Sokat kaptak az emberek az elmúlt években, de senki sem kapott annyit, amennyire igazából szüksége van – mondta. Kiemelte: 200 ezer forintos minimálbért adnának adómentesen, 100 ezer forintos minimális nyugdíjat, ingyenes gyógyszert 65 éves kor fölött, a fiatalok első munkahelyét garantálná az állam, és szociális lakások is épülnének.

Külpolitika:

 

Oroszországot tisztességes nyomozás lefolytatása helyett alaptalanul vádolták meg a Szkripal-ügyben – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a VII. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencián. Az orosz diplomácia vezetője szerint több országot kényszerrel vettek rá arra, hogy a Szkripal-ügy miatt orosz diplomatákat utasítson ki, ami szerinte a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti. Az Oroszországból kiutasított 60 amerikai diplomata és családtagjaik csütörtök reggel buszokkal elhagyták az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének épületét.

 

Heiko Maas német külügyminiszter azt ígérte, hogy a berlini kormány minden tőle telhetőt megtesz az iráni atomalku védelmében. Jordániai látogatásán Maas azt hangsúlyozta, hogy el kell határolni a 2015 nyarán létrejött egyezményt Irán egyéb tevékenységeitől, köztük ballisztikus rakétaprogramjától és a szíriai konfliktusban játszott szerepétől. Irán nukleáris tevékenységének korlátok közé szorításáért cserébe az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország ígéretet tett az iszlám köztársasággal szembeni szankciók feloldására. Donald Trump amerikai elnök többször kifogásolta az egyezményt, és fenyegetett annak felmondásával.

 

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.  „Mi idealista és optimista vállalat vagyunk és az első évtizedben valójában csak azokra a jó dolgokra figyeltünk, amelyek az emberek összehozásából fakadnak” – fogalmazott Zuckerberg. Majd hozzátette: „most már világos, hogy nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket”.  Mike Schroepfer, a cég technológiáért felelős vezetője szerdán délelőtt mikroblog-bejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy a brit-amerikai Cambridge Analytica nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, s ebből 71 millió felhasználó volt amerikai. Christopher Wylie, a Facebook egyik volt kutatója – aki az egész adatlopási ügyet kirobbantotta – Twitter-bejegyzésben reagált, s közölte, hogy a Cambridge Analytica még 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel.

 

Brazíliában a legfelsőbb bíróság elutasította Luiz Inácio Lula da Silva korrupcióval miatt elítélt volt brazil államfőnek azt a kérését, hogy az októberi elnökválasztásig ne kelljen börtönbe vonulnia. Ügyvédei azzal érveltek, hogy addig nem lehet bebörtönözni a politikust, amíg nem merítette ki az összes jogorvoslati lehetőséget a korrupciós ítélet ügyében ellen. A bíróság 6:5 arányban hozta meg elutasító döntését. Jelentések szerint Lulát csupán azt követően börtönözhetik be, ha Porto Alegre város alsóbb szintű bírósága megerősítette, hogy már nem foglalkozik az üggyel. A dél-brazíliai Parana állam ügyészeinek ugyanakkor utasítást kell adniuk Lula őrizetbe vételére.

 

Tovább nőtt a feszültség a Gázai övezet határvidékén, miután az izraeli hadsereg az éjjel lelőtt egy palesztin fegyverest. A palesztin férfival izraeli légicsapás végzett Gáza város Zeitin nevű negyedében. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy az éjjel valóban csapást mért egy fegyveres merénylőre az övezet északi részén. Avigdor Liberman azt nyilatkozta a jeruzsálemi közszolgálati rádiónak, hogy csak a Hamász fizetett terroristái és családtagjaik járnak a tüntetésekre, s az izraeli hadsereg felkészült minden eshetőségre.

 

Pénteken újabb tömegtüntetésre készül a Gázai övezet határánál a palesztin területet irányító radikális iszlamista Hamász. Péntekre a „régi gumiabroncsok napját” tervezik a szélsőségesek, és arra készülnek, hogy a határon abroncsokat égetnek, hogy sűrű fekete füstjüktől az izraeli mesterlövészek ne tudják célba venni a határkerítés felé igyekvőket. A Jediót Ahronót számolt be, hogy ebből a célból tízezer használt gumiabroncsot szállítanak a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határhoz, és a Hamász ezúttal is mintegy harmincötezer ember mozgósítására számít. „Népünk nem tűri Gáza blokádját. Pénteken megálltunk a határnál, de legközelebb nem tudjuk majd, hogy hol van a határ”- nyilatkozott Iszmáil Haníje, a Hamász politikai vezetője a tüntetéshullám második péntekére készülődve. Az izraeli hadsereg a határ mentén csapatösszevonásokkal erősíti a helyi egységeket, s a legérzékenyebb pontoknál buldózerekkel árkokat ástak és dombokat hoztak létre, hogy megnehezítsék a palesztinok átjutását.

 

Gazdaság:

 

A kiskereskedelmi forgalom februári növekedése némileg elmaradt az elemzők várakozásától, de a januárhoz képest bekövetkezett lassulás ellenére ez az év erősen indult – állapították meg piaci elemzők a KSH legfrissebb adatait kommentálva. A KSH becslése szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalma februárban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az év első két hónapjában pedig 7,1 százalékkal volt nagyobb a tavalyi azonos időszakinál. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője úgy ítélte meg, hogy a februári adat nagyjából összhangban van az elmúlt 6 hónap átlagos teljesítményével, de elmaradt a 7,2 százalékos piaci várakozástól, amely azonban meglehetősen nagy szórást mutatott. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének véleménye szerint a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése összhangban van a fogyasztói bizalom előző hónapban elért 16 éves csúcsával, valamint a kimagasló bérnövekedéssel. A következő hónapokban fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom növekedésének 6 százalék feletti üteme, amely azonban a magasabb bázis miatt az év második felében már lassulhat. Így a tavalyi összességében 5,3 százalékos növekedést az idén kissé gyorsabb ütemű, 5,5 százalékos követheti.