„A világ nem tanul” – Gyarmati István szerint újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el
A Pirkadat szeptember 28-i adásában Breuer Péter dr. Gyarmati István nagykövettel és biztonságpolitikai szakértővel beszélgetett az ENSZ-közgyűlés politikai üzeneteiről, Izrael nemzetközi megítéléséről, az amerikai közel-keleti szerepvállalás korlátairól, Irán proxyháborújáról, valamint az orosz–ukrán háború európai következményeiről. A beszélgetés központi kérdése az volt, mennyire képes a nemzetközi politika tanulni a korábbi válságokból, és hol ér véget a katonai erő alkalmazhatósága.
Izrael körül a politika felülírja az udvariasságot
Gyarmati az ENSZ-közgyűlésen Benjamin Netanjahu beszéde előtt történt kivonulást egyértelmű politikai gesztusként értelmezte. Breuer Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy többen ugyan elhagyták a termet, odakint mégis megálltak meghallgatni, mit mond az izraeli miniszterelnök. A szakértő erre csak annyit jegyzett meg: „Van ilyen.”
Úgy látja, Izrael ma sok országban kifejezetten népszerűtlen, és ezt politikusok látványosan ki is használják. A műsorvezető felidézte, hogy Izrael már évtizedekkel korábban is kórházakat, repülőtereket és más infrastruktúrát épített olyan országokban, amelyek ma bírálják. Gyarmati erre azt mondta: „A hála, mint tudjuk, nem politikai kategória.”
Szaúd-Arábiának van fegyvere, de ez önmagában kevés
A közel-keleti biztonsági rendszer kapcsán fontos pontosítást tett: szerinte az Egyesült Államok és az arab országok között nincs a NATO ötödik cikkéhez hasonló automatikus katonai segítségnyújtási kötelezettség. Szaúd-Arábia rendkívül korszerű fegyverzettel rendelkezik, a technika azonban csak megfelelően képzett és fegyelmezett személyzettel működik.
Gyarmati szerint éppen ez az egyik szaúdi gyengeség. A hadsereg papíron nagyon erős, mégsem képes minden esetben önállóan kezelni a húti támadásokat, ezért újra és újra amerikai támogatásra szorul. Donald Trump közben láthatóan kerüli egy új front megnyitását, amit a szakértő nem feltétlenül tart helyes stratégiának.
„A világ nem tanul”
Breuer Péter felvetette, hogy a folyamat akár új nemzetközi olajválság felé is vezethet. Gyarmati válasza ennél általánosabb volt: „A világ nem tanul.”
Münchent hozta példának arra, hogy a nemzetközi közösség újra és újra kénytelen ugyanazokat a leckéket megtanulni arról, hogyan kell diktatúrákkal vagy terrorista szervezetekkel bánni. Minden egyes késlekedés és téves reakció egyre nagyobb árat követel.
Irán szerepét ebben a rendszerben különösen tudatosnak tartja. Teherán jelentős részben helyettesítő szereplőkön, proxykon keresztül vívja konfliktusait. A hútik ilyen értelemben egy Irán által támogatott szervezetként működnek, amely közvetlen iráni beavatkozás nélkül is képes nyomást gyakorolni Szaúd-Arábiára és a tengeri útvonalakra.
A katonai erő nem minden problémára válasz
A beszélgetésben előkerült az is, hogy sok állam továbbra is a légierőtől vár gyors politikai eredményeket. Gyarmati ezt túlzott leegyszerűsítésnek tartja. Vannak feladatok, amelyek katonai eszközökkel, akár a levegőből is megoldhatók, más problémákhoz viszont ez kevés.
A hadviselés jellege közben alapvetően átalakul. Ebben a helyzetben különösen rossz módszernek tartja az amerikai megközelítést, amelyet úgy írt le: „fél szívvel csináljuk is, meg nem is”. Szerinte egy ilyen politika sem elrettentésre, sem tartós rendezésre nem alkalmas.
Európának Ukrajna támogatása marad
Az orosz–ukrán háború esetében Gyarmati szerint Európa mozgástere jóval szűkebb. „Európának nincs más választása, mint hogy támogassa Ukrajnát” – fogalmazott. Ezt nem lelkesedésből, hanem saját biztonsági érdeke miatt tartja szükségesnek.
Értelmezésében az ukránok saját államuk fennmaradásáért küzdenek, miközben az orosz fél birodalmi célokat követ. Európa ezért azzal, hogy Ukrajnát támogatja, egyúttal saját biztonsági határát is próbálja keletebbre tartani. A háború súlyos veszteségei mindkét oldalon jelen vannak, de szerinte ettől még az európai stratégiai érdek nem változik.
Oroszországban inkább belső fordulat jöhetne
Arra a kérdésre, mikor fordulhat az orosz társadalom a háború ellen, Gyarmati nem lát gyors változásra utaló jelet. Az afganisztáni háborút említette történelmi példaként, amikor a veszteségek társadalmi elégedetlenséget váltottak ki, ehhez azonban kellett egy olyan vezető is, mint Gorbacsov, aki meghallotta ezeket a hangokat.
A mai Oroszországban inkább a politikai eliten belüli változást tartja elképzelhetőnek, mint széles népi felkelést. Egy belső hatalmi fordulat, palotaforradalom vagy Putyin távozása reálisabb forgatókönyvnek tűnik számára, mint az, hogy a társadalom tömegesen kényszeríti ki a változást.
A beszélgetés végén így ismét ugyanoda jutottak vissza: a történelem rengeteg példát kínál arra, hogyan futnak zátonyra birodalmi ambíciók és elhibázott biztonságpolitikai stratégiák, de az államok mégis újra és újra ugyanazokat a mintákat ismétlik.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
