„Két kultúrát képviselek” – Ritter Doron Budapestről viszi Izraelbe a saját világát
A Pirkadat szeptember 28-i adásában Breuer Péter Ritter Doron fotográfussal beszélgetett közelgő izraeli kiállításáról, Budapesthez és Tel-Avivhoz fűződő kapcsolatáról, a streetfotózásról, családi örökségéről és arról, hogyan fér meg benne egyszerre a magyar és az izraeli kultúra. A tárlat először Tel-Avivban, a magyar nagykövetség keretei között nyílik meg, majd Jeruzsálembe, az ottani kulturális intézetbe kerül tovább.
Először lesz önálló kiállítása Izraelben
Ritter Doron számára különleges esemény közeleg, mert bár Izraelben már forgatott dokumentum- és kisjátékfilmet, könyvet is fotózott, önálló kiállítása még nem volt ott. A tel-avivi megnyitót ráadásul családja és barátai is végigkísérik, édesanyja biztosan, várhatóan édesapja is jelen lesz.
A helyszín személyes jelentése ezért jóval túlmutat egy szokásos kiállításon. „Két kultúrát képviselek tulajdonképpen, a magyar és izraeli kultúrát” – fogalmazott. A tárlaton Budapest képeit mutatja meg annak a városnak és közegnek, ahol megszületett, miközben maga már régóta a magyar fővárost tekinti meghatározó életterének.
Budapest melankóliája és Izrael energiája
A két város képi világa Doron számára alapvetően eltérő. Budapestet inkább komorabb, történelmét erősebben hordozó, sokszor fekete-fehérben működő városként látja, míg a mediterrán közeg, köztük Izrael, sokkal színesebb, energikusabb.
A különbséget nemcsak épületekben vagy fényekben érzi, hanem az emberek jelenlétében is. Izraelben a színek, az öltözködés és az utcák hangulata más energiát ad a képeknek. Budapest ezzel szemben sokszor melankolikusabb, ugyanakkor éppen ezt a szépséget szeretné megmutatni az izraeli közönségnek.
A tel-avivi kiállítás válogatásában ezért fekete-fehér Budapest-képek szerepelnek. Ezeken keresztül egy olyan európai várost akar bemutatni, amely szomorkásabb tónusai ellenére erős vizuális és érzelmi karakterrel rendelkezik.
A fotográfiát is átírja az AI
Breuer Péter arra is rákérdezett, minek tartja magát Doron: fotóriporternek, fotóművésznek vagy egyszerűen fotográfusnak. Ő inkább az „alkotó” szót választja, mert a mai világban a fotó, a mozgókép és más vizuális formák egyre inkább összefolynak.
A fényképek hitelességét közben az AI és a digitális képmódosítás is átalakítja. Ugyanaz a fotó ma már másképp hat, mint a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a néző sokkal inkább magától értetődően dokumentumként kezelte. Doron ugyanakkor nem gondolja, hogy a fotográfia eltűnik: inkább a szerepe és a jelentése változik.
A város szeretetét a nagymamájától tanulta
A budapesti streetfotózás családi gyökerekhez is kapcsolódik. Doron felidézte, hogy gyerekként nagymamájával együtt tagja volt Ráday Mihály városvédő egyesületének, ahol a nagymamája vezette a fotográfus szekciót. A feladatuk az volt, hogy Budapest utcáit járva dokumentálják az eltűnő épületeket, homlokzatokat és belső tereket.
„A város szeretetét meg a városnak azt a megörökítését, amit csinálok, azt tőle tanultam.”
Ez a szemlélet ma is meghatározza a munkáját: nemcsak épületeket fényképez, hanem azt keresi, milyen emlékeket és érzelmeket hordoz egy utca, egy fal vagy egy emberi arc.
Robert Capa nyomában, egy 1939-es objektívvel
Az izraeli út egy másik személyes fotográfiai játékot is tartogat. Doron abban a házban él, ahol Robert Capa született, és véletlenül van egy olyan típusú objektívje, amilyet Capa is használt, amikor a térségben fényképezett.
Az 1939-ben gyártott objektívet most modern fényképezőgépre teszi, és magával viszi Izraelbe. A célja az, hogy ugyanazzal a gyújtótávolsággal, hasonló optikai karakteren keresztül nézze meg a tájat, ahogyan egykor Capa láthatta.
Nem utánzásnak szánja, inkább kísérletnek: kíváncsi arra, mit jelent ma ugyanazon a vizuális eszközön keresztül nézni egy olyan helyet, amely azóta történelmileg és emberileg is teljesen átalakult.
A híd szerepét tudatosan vállalja
Breuer Péter úgy fogalmazott, Ritter Doron két nép között teremt kapcsolatot. Doron ezt tudatos feladatnak is érzi: izraeli képeiben és budapesti munkáiban ugyanaz a személyes kötődés jelenik meg, még ha a két világ egészen más vizuális nyelvet kíván is.
A mostani kiállítás ennek a kettősségnek különösen személyes formája lesz: Izraelben mutatja meg Budapestet, miközben maga egyszerre kötődik mindkét helyhez. A beszélgetés végén Robert Capa neve ismét előkerült, amire Doron visszafogottan reagált: „Még ha csak a nyomába is tudnék érni, de legalább valamennyire a szellemét, hogyha lehet.”
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
