A menekültjog változásai az elmúlt évtizedekben
Lattmann Tamás nemzetközi jogász a Heti Tv Pirkadat címá műsorában a menekültstátusz megadásának jogi feltételeiről, a Genfi Egyezmény történetéről beszélt. A szakembert Breuer Péter és Kovács András, az Origo főmunkatársa kérdezte.
Most, hogy kiderült, a magyar kormány befogadott 1300 menekültet, egyre többször hivatkoznak a Genfin Egyezményre, ám erről keveset tud a közvélemény. kérem, mondja el, mit jelent ez a megállapodás!
1950-ben született meg a menekültekről szóló genfi konvenció, amit később többször is módosítottak. Mindez alapvetően adott egy definíciót arra vonatkozóan, hogy ki is minősül menekültnek. Pontosabban megfogalmazva, kik azok a személyek, akik arra jogosultak, hogy védelmet kapjanak államoktól, adott esetben a saját államukkal szemben is. Az 1950-ben megszületett definíció a rossznyelvek szerint – ez alatt az akkori kommunista államokat értem – ezt az akkori értelmezést rájuk írták, ugyanis az akkor megállapítás szerint személyes üldöztetésben kellett részesülnie annak, aki ezt a státuszt megkapta. A mai menekültdefiníció, amit a nemzetközi jog alkalmaz, a régihez képest fejlődött és ez is jelenik meg az irányadó uniós szabályokban is, szerint már nem szükséges a személyes érintettség, már az is elég a menekültstátusz megadásához, ha valaki bizonyítja, nem is személy szerint üldözik, de az élete veszélyben van.
Magyarország mikor csatlakozott ehhez az egyezményhez, milyen kötelezettségeket ró ez az országra?
Már említettem, a megalakuláskor a keleti blokk országai nagyon nem szerették ezt az egyezményt, így csak a rendszerváltozás előtti pillanatokban történt meg a csatlakozás. Persze ennek is politikai okai voltak, hiszen az erdélyi falurombolás következtében sokan jöttek Magyarországra, akiket befogadtak – mondom, még azért a rendszerváltozás előtt vagyunk -, ám azért ez gondot jelentett, hogy miként fogadhat be menekülteket az egyik baráti ország a másik baráti országból. Ahhoz, hogy ennek legyen valamilyen magyarázható formája, ezért tűnt jó megoldásnak, hogy az akkori Magyar Népköztársaság ratifikálja a menekültügyi konvenciót. Természetesen az egykori keleti blokk országai, a kommunista rendszer bukása után már mindannyian ratifikálták az egyezményt, arról nem beszélve, hogy később az Európai Unió a saját menekültjogának az alapjául ezt az egyezményt vette. A kötelezettségek viszonylag egyszerűek. A befogadás azt jelenti, ezeknek a személyeknek azt a fajta védelmet kell nyújtani, hogy nem küldhetők haza, az adott országban valamilyen minimális módon, de tudják folytatni az életüket, tudjanak integrálódni, amennyiben az adott állam így dönt. Ez egy nyitott kérdés tehát, mi legyen azoknak a sorsa, akik menekültstátuszt kapnak. Több lehetőség van és igazán senki sem szeretné, még a menekültek sem, hogy az ő nemzetközi védelmük egy államban mondjuk állampolgárságra vezessen, hiszen az azt is jelentheti, hogy soha többé nem térhetnek haza a saját országukba. Ezért sem ír elő olyan kötelezettséget az egyezmény, hogy akár állampolgárságot kell adni a menekülteknek, ezt az államok maguk döntik el.
De olyanok nem kaphatják meg ezt a jogot, akik nem tudják a saját kilétüket igazolni.
Ez egy processzuális feltétel, tehát egy eljárás akkor lefolytatható, ha az illető tudja igazolni saját magát, de menekültségét el is lehet hinni neki, ha ezt más adatokkal tudja igazolni, tehát nem kell feltétlenül egy személyi igazolvány. Mindezt az eljáró hatóságoknak kell vizsgálni.
A Nemzetközi Vöröskereszt együttműködik a mai napig is az egyezmény értelmében, a menekültről tudják, ha nem is a pontos címét, de azt igen, hogy melyik országból érkezett.
A Nemzetközi Vöröskereszt nagyon aktív olyan területeken, ahol éppen háború van, így üldöztetés történik, tehát van valamilyen információjuk bizonyos adatokról. Ha van információjuk, akkor az eljáró hatóságoknak kérés esetén azokat átadják.
Azt lehet tudni, hogy a ratifikálás óta mennyi embert fogadott be Magyarország?
A Bevándorlási Hivatal és a Statisztikai Hivatal honlapjain elérhetőek ezek az adatok. Azt már tudjuk, tavaly 1300 menekültstátusz kiadásáról döntött a kormány, a korábbi éveket nézve, azt lehet tudni, a beadott kérelmek közel 10 %-a kapott pozitív elbírálást, de nem beszélhetünk nagy számokról. Voltak persze hullámok, ezek összefüggésbe hozhatóak azzal, hogy éppen milyen migrációs hullám éri el Európát. Régebben volt egy probléma, mégpedig az, hogy volt egyfajta szabályozatlanság a migrációs folyamatok tekintetében, azaz érkezhettek Magyarországra úgy emberek, hogy addig nem is nagyon találkoztak hatóságokkal.
De az EU csatlakozásunk előtt nem volt ennyire átjárható a világ.
Az átjárhatóságot nagyban határozza meg, hogy az adott állami hatóságok mennyire átjárhatóak a saját területükön. Azt lehetett korábban látni, az EU-n belül és kívül is, a migrációs válsággal kapcsolatban az államok egy jelentős része nem teljesítette azt a kötelezettségét, hogy elvárható módon foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Visszatérve a menekültdefinícióra, 1956-ban, amikor százezrek mentek el Magyarországról, akkor az osztrák hatóságok mindenkivel menekültként bántak, azaz nem álltak neki egyenként a személyes üldöztetést vizsgálni, bár az egyezmény ezt írta volna elő.
Most nincsenek szándékok a konvenció újragondolására?
Már a világban több helyen is újragondolták a menekültdefiníciót, kiegészítették, bővítették. Ma már az Európai Unió értelmezésében az is nemzetközi védelemre vezet, ha valaki mindenféle személyes üldöztetés nélkül olyan fegyveres konfliktusos helyről menekül, ahol általánosságban van veszélyben az élete.
A menekültstátusz akkor hontalanságot is jelent, ez mit jelent a XXI. században? Talán csak az 1948-as palesztin menekültekre kell gondolni, akinek már a többedik generációja él menekülttáborokban Libanonban és másutt.
Azt említettem, a menekültstátusz nem jelent azonnal állampolgárságot, még a leszármazottaknak sem. Egy időben gyakori volt, hogy a menekülőket a szülőhazájukban megfosztották az állampolgárságuktól, ezt ma már a nemzetközi jog nem engedi, állampolgárságtól megfosztani valakit nem lehet, ha emiatt valaki állampolgárság nélkül maradna. Tehát a nemzetközi jog ott üti a hontalanságot, ahol csak éri. Az új állampolgárság megszerzéséről csak és kizárólag az új állam dönthet. Én a palesztin menekültek kérdését külön kategóriába sorolnám, már azért is, mert az is alapvető kérdés, volt-e egyáltalán állam, így volt-e egyáltalán állampolgárság, amikor az őseik elmenekültek a palesztin területekről.
A harmadik világ nyomorúsága mennyire ad okot arra, hogy a Genfi Egyezmény alapján bárkit is befogadjunk 2018-ban?
Az egyezmény alapján nem biztos, hogy minden menedékkérő megkapná a menekültstátuszt, de mivel új szabályok vannak, az EU szabályai irányadóak ránk nézve, a kategóriák tágabbak, így nagyon sok személy eshet bele ebbe a kategóriába. Hozzá kell tenni, a nyomor, a gazdasági helyzet még mindig nem tartozik bele ebbe a definíciós körbe, a csupán a jobb megélhetés reményében vándorló személyek nem kapnak ennek alapján jogcímet a menekültstátuszra.
Magyarország a konvenció módosításába beleszólhat, netán az lenne a jó, ha kilépne?
A kilépés nem vezetne sehova, jelenleg a nemzetközi közösség meggyőzöttsége egyértelmű, azok az alapvető szabályok, amiket a Genfi Egyezmény tartalmaz, szokásjog eredetűek, tehát akkor is kötelezőek, ha valaki kilép belőle. Arról nem beszélve, hogy Magyarországra alapvetően már nem ez az egyezmény, hanem az EU-s jogszabályok, amiknek meg kell felelni. Ebben viszont Magyarországnak van lehetősége, hogy ezen szabályok alakításában szerepet vállaljon, hiszen teljes jogú tagja vagyunk a szervezetnek, ott vannak az Európai Parlamentben a képviselők, a kormány képviselője az Európa Tanácsban, sok mindent lehet, előterjesztéseket tenni, lobbizni, egyébként ezek a folyamatok mennek is.
Köszönjük a beszélgetést.
