Ha segíteni akarok, akkor menjek oda, ott segítsek
Hölvényi György, az Európai Parlament képviselője a napokban megrendezett keresztényüldözéssel foglalkozó konferencia kapcsán beszélt azokról a feladatokról, amelyeket Európa elvégzett és azokról is, amiket el kell végeznie. Természetesen mellette szóba került Magyarország kiemelkedő szerepe a keresztényüldözés elleni küzdelemben. Az EP képviselő Breuer Péter és Kovács András, az Origo főmunkatársa kérdéseire válaszolt.
A napokban Magyarország adott otthont egy nemzetközi konferenciának, ahol a keresztények elleni üldözés volt a téma, valamint az, hogy mit is lehetne tenni.
A konferencia is megerősítette azt a munkát, amit Magyarország végzett, hiszen nálunk lett először egy helyettes államtitkárság, amelyik a keresztények üldözése ellen foglalkozik. Nekem EP képviselőként az a feladatom, hogy magát a témát felvessem európai szinten, mert ezt a témát elhanyagoljuk, ha finoman akarok fogalmazni.
Miért alakult ez így?
Nem tudom igazán megmondani, talán egyrészt azért, mert eddig nem igazán volt látható háborús helyzet, másrészt pedig azért, mert az európai emberekben, leginkább nyugaton van egy erősen félreértelmezett tolerancia, másság tisztelet, nem beszélve arról, a keresztény gyökerek gyengültek Európában. Nem szeretném félrevinni ezt az egészet, így nem is szeretném vallási kérdésként bemutatni. A keresztényüldözés, mint minden más vallási kisebbség üldözése az egy emberi jogi kérdés. Egyszerűen tudomásul kell venni: bizony van keresztényüldözés. Sokat járva a Közel-Keleten, azt kell látnom, mind az üldözők, mind az üldözöttek úgy gondolják, az európaiak majd segítenek. Amikor az üldözők elüldözik őket, akkor azt mondják, menjetek el, hiszen ott van nektek Európa. Amikor ezt Európa nem akarja tudomásul venni, akkor baj van.
Mennyire kapott pozitív visszhangot az, hogy emberi jogi kérdésként veti fel a keresztényüldözést?
Igen, az európai térben erre, mármint az emberi jogi témára van rezonancia. Amikor három évvel ezelőtt vallásüldözésként merült fel a keresztényüldözés, akkor az EP-ben voltak olyan politikai csoportok, amelyek – átvitt értelemben – kiszaladtak a teremből. A személyek legyilkolása egyszerűen hidegen hagyta az embereket. Akkor kezdett el komolyabb figyelmet kapni az Európai Parlamentben a keresztényüldözés, amikor a palmürai rombolás hírei kaptak napvilágot. Ma jutottunk el odáig, hogy az EP kimondta, a közel-keleti keresztényüldözés az népirtás, persze a gyakorlati következmények még váratnak magukra, de ma már nem PC erről a témáról hallgatni.
Mégis, mit tett az Európai Unió, mit tettek az országok azon kívül, hogy egy-két iskolát, kórházat hoztak rendbe? A közel-keleti keresztényeknek eszük ágába sincs elmenni, ők ott akarnak élni, ahol az őseik is.
Az való igaz, a keresztények ragaszkodnak a szülőhelyükhöz, tudni kell ez egy ősi föld, az elődeik még Mezopotámiában éltek. Én egyetlen közel-keleti keresztény vallási, politikai vezetővel sem találkoztam még, aki arra biztatott volna, vigyem el az embereket Európába, ahol jobb soruk lenne, sőt azt mondták, ha segíteni akarok, akkor menjek oda, ott segítsek. Ha már segítség, példának okáért egyházi szervezetek uniós pénzekből nyújtanak segítséget, támogatást. Ne feledjük azért, az Európai unió a második, harmadik világban a legnagyobb segélyező, persze ezeknek a pénzeknek az odajuttatásához bizony kellenek jó idegek. Nekem, nekünk az is a dolgunk, hogy ráébresszük az európai döntéshozókat, hogy az eddigi több évtizedes gyakorlat nem működik, ma már az embertelenség jele.
Ön európai politikusként mit gondol, az UNESCO-nak, mint világszervezetnek nem kéne ebben az ügyben is lépnie?
Nem vagyok ismerője a szervezetnek, képviselőjével találkoztam a Közel-Keleten, ahol iskolát építenek. Az ilyen hatalmas nemzetközi szervezetek munkája sem tökéletes, bármilyen nemes célért hozták létre egykor, a bonyolult politikai irányítás és a hatalmas apparátus okán.
Mit tud mondani a magyarországi adományok sorsáról, itthon több egyház is gyűjtéseket szerevezett, szervez az üldözöttek megsegítéséért.
Az újjáépítésre adott adományokat szó szerint is beépítik, legyen szó iskoláról, kórházról, település-innovációról, persze ezeknek a projekteknek most nem biztos, hogy jót tesz, hogy Kurdisztán vezetői most jelentették be függetlenedésüket.
De azért a leendő kurd vezetéssel is van valamilyen kapcsolatuk.
Természetesen van, hiszen van egy főkonzulátusunk, amelyik nagy munkát végez a kurdisztáni területen, nem beszélve az egyházi kapcsolatokról, amik ma már abszolút élőek.
Mennyire tudják, hogy Magyarország milyen munkát végez ezen a területen, mennyire értékelik ezt?
A konferencia is bebizonyította, hogy nagyon is tudják, Magyarország példa lett a keresztények közel-keleti támogatásában, ezt nem én mondom, hanem a sok-sok nyilatkozat. A rászorulók is pontosan tudják, hogy mit tett Magyarország, hiszen a rendszeres jelenlét ezt mutatja. Van más ország is, amelyik tesz, de hazánk Európából a humanitárius segítség jellegében egyedülálló. Tudják az ott élők, hogy a házaikat magyarok újítják fel, a gyerekeik iskoláját magyarok építik.
Ha egy hétköznapi magyar állampolgár akarna segíteni, hogyan teheti azt meg?
Keresse meg a lakhelyéhez legközelebb lévő segélyszervezetet, mindegyiknek van honlapja, szinte mindegyiknek van üldözöttek megsegítésére szolgáló segélyalapja, fizessen oda, de mellette olvasson a témáról többet és beszélgessen róla másokkal is.
Keresztényüldözés sajnos van a térség másik részén Egyiptomban is.
Ott azért most megvan a remény arra, hogy novemberben egy forgatócsoporttal és egyházi kísérőkkel, mint Böjte Csaba, el tudunk jutni Egyiptomba, nekünk nem a megoldás a célunk, hanem az, hogy hírt adjunk róla. Egyiptomban nem egyszerű a helyzet, a legnagyobb lélekszámú ország a térségben, hatalmas hadsereggel, de erős terrorjelenléttel. Ott nem állami akarattal, hanem azzal szemben zajlik a keresztényüldözés. Nem kell Egyiptomot elítélni, megítélni, csak hírt adni mindezekről.
Mit lehet tenni azért, hogy egy kopt keresztény elmehessen imádkozni?
Most annyit tudok én megtenni, hogy EP képviselőként odamegyek, elmondom, hogy fontosak számunkra, bár ez kevésnek tűnhet, de mégsem az. Mellette az európai diplomáciában is úgy kellene tenni, hogy addig nem tárgyalunk semmiről, amíg a vallási kisebbségek kérdéséről nem beszélünk. Ezt a kultúrát kell terjeszteni, Magyarország itt is az élen jár.
Köszönjük a beszélgetést.
