Szabadság, egyenlőség, testvériség – március 15-e egy protestáns ünnep
Szűcs Balázs református lelkész, Erzsébetváros egyházi tanácsnoka március 15-ről, a párbeszéd szükségéről is beszélt.
Önnek, mint református lelkésznek mit jelent március 15-e?
Nagyon sokat jelent, mind mondanivalójában, mind történelmileg. Mindenekelőtt az egyházam részéről is egy különleges ünnepről van szó, hiszen a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszaván keresztül ez egyfajta protestáns forradalom is volt. Ez egy olyan ünnepe volt a magyarságnak, ami nagy pillanat volt, amikor nem számított ki milyen pártállású, felekezetű, hanem valamit közösen szerettünk volna elérni, a szabadságot, az egyenlőséget, a testvériséget.
Volt más ilyen alkalom, 1956-ot kivéve, amikor a magyarság ennyire egyet szeretett volna?
Ritkán, és ez a mai napig is egy feladat, lelkészként és képviselőként is látom, még tanuljuk ezt. A demokrácia nem egy állapot, amit elérünk, hanem egy folyamatos tanulás, egy gondolkodás-, egy beszédmód, ennek még nagyon a kezdetén vagyunk Magyarországon.
Mégis, olyan véleményeket lehet hallani, hogy ebben a napban az is szép, hogy talán az emberek a kokárda mögül egymásra mosolyognak. Miért nem lehet ezt az állapotot meghosszabbítani a másnapokra is?
Ezt azért egyre több ember várja, nagyon sokan vagyunk, akiknek elege van abból, hogy ez egy szomorú ország, ahol nem tudunk egyről a kettőre jutni, hogy vannak még mindig „bezzegországok”, ahol sokkal jobb mint nálunk. Március 15-nek az a nagy tanulsága, nincs más útja, a párbeszédnek, az egyenlőségnek, a szabadságnak.
Ehhez mit tud tenni egy református lelkész?
Bármit is csinálok mást, de az én hivatásom a református lelkészség, ami egy nagy szerelem. A politikusság meg az embert megtalálja. Én azért indultam a választásokon, mert nekem meggyőződésem, hogy újra és újra meg kell tanulnunk az egymással való bánást. Valóban nem csak egy-egy ünnepnapra kell lekorlátozni, hogy ugyanolyan magyarok vagyunk, egyenlőek vagyunk, senki sem kisebb vagy nagyobb magyar. Mindannyiunknak van egy közös gyökere, alapja, amire tudunk építeni. Azért lettem képviselő, mert szeretném az embereket megtanítani arra, hogy erre igazán képesek vagyunk. 1848-49 nagy tanulsága, hogy nagyon sok ember tudott egyszerre lépni, ahogy láttuk előtte a reformkor kiútkereséseit, már akkor egyre inkább az vált fontossá, hogy magyarok vagyunk, ez egy csodálatos, sokszínű, gazdag ország. Erre büszkének kell lenni, de csak és kizárólag szabadon.
Erzsébetvárosban politizál, amelyik tényleg a sokszínűségéről nevezetes.
Ez a városrész, már a történetének a kezdetétől kezdve a folyamatos párbeszédet, az egyenlőséget kereste. Ebben a városrészben otthonra találtak magyarok, protestánsok, németek, zsidók és még sorolhatnám őket. A mostani Madách téren állt egy csodálatos épület, az Orczy ház, ahol piciben jelent meg Erzsébetváros, éltek itt zsidók, nem zsidók, volt itt két zsinagóga is. Az itt élők mindannyian magyarok is voltak, boldogulni akartak, akik egy biztonságos jólétben szerettek volna élni. Ez sikerült, megvalósult, működött!
Ön szerint akkor újra lehetne éleszteni 1848-at, újra lehet büszke a magyar név?
Nincs más választásunk, az ünnepnek pont az a másik üzenete, hogy nem tudunk mást tenni. Nincs más út, mint a párbeszéd, a megértés útja. Ha valakivel nem értek egyet, attól még megérthetem a másikat, még gondolkodhatunk közösen. Én ezt a szellemiséget viszem a képviselőtestületben is, vannak, akik erre nagyon jól reagálnak a jobboldalról is, de vannak, akik még ezt nem értik. Nem baj, megyünk előre és majd előbb-utóbb mindenki rájön, ennek nincs más alternatívája.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
