„Nekem ez egy nagy kihívás volt.”
Raguczki Gábor, a hódmezővásárhelyi zsidó közösség vallási vezetője beszélt különös pályájáról, küzdelmeiről, a közösségéről.
Milyen is a zsidó élet Hódmezővásárhelyen?
Van egy jól működő zsidó közösségi élet, annak ellenére, hogy egy mikroközösségről van szó, hiszen a hódmezővásárhelyi zsidó közösség összesen hatvan főt számlál, ennek a számnak közel a fele van jelen az istentiszteleteken. Ez mindenképpen pozitívum, ahogy nézem a vidéki városokat, ez egy igen jó arány.
Ön mikor döntötte el, hogy zsidó vallási vezető, rabbi szeretne lenni?
Tizenhat éves koromban döntöttem el, rabbi akarok lenni. Én akkoriban a miskolci zsidó hitközségben töltöttem a mindennapjaimat. Én szerencsésnek tartom magam abból a szempontból, hogy ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek a tagjai még tanulhattak olyan jesiva bócherektől, akik még a Holokauszt előtt járhattzak a kárpátaljai híres jesivákba, ők később a hitközségekben hol sakterként, hol kántorként, hol pedig rabbiként tevékenykedtek. Majd amikor az ötvenes években a kisebb településeken lecsökkent a zsidó közösségek száma, így ezek az emberek beköltöztek Miskolcra, így volt nekem lehetőségem tőlük sokat tanulni. Nagyon szerettem volna fejleszteni a tőlük megszerzett tudást, ám sajnos a rabbinikus képzés félbemaradt. Négy esztendőt hallgattam az OR-ZSE-n, az ötödiket is elkezdtem, de azt már nem fejeztem be. Azért liturgiatörténetből megszereztem a diplomámat, ám végül az iskolai tanulás abbamaradt.
Ön egy olyan majdnem rabbi, aki azért tud funkcionálni, olvas Tórát, de kántorként is lehet hallani.
Igen, ez különleges, ebben is nagy köszönet illeti egykori miskolci tanáraimat, mint Spitzer Miksa, aki az egykori nagyszöllősi rabbinak volt a kedvenc tanítványa, ő igyekezett nekem mindent átadni. A kilencvenes évek elején, amikor kezdett újra magára találni a zsidó ifjúság, akkor többen elkezdtünk járni a miskolci zsinagógába. Többen lemorzsolódtak, végül én egyedül maradtam mellette, fogadott fiának tekintett, a hihetetlen mennyiségű tudásából nagyon sokat átadott, tulajdonképpen én a mai napig is abból élek, amit ő tanítoitt nekem.
Amikor az OR-ZSE-re járt, akkor kik voltak az osztálytársai?
Zucker Imánuel, Biczó Tamás, akik most kántorként tevékenykednek.
Hol kezdte a szolgálatát, hogyan vezetett az útja Hódmezővásárhelyre?
Miskolcon kezdtem a szolgálatot, majd kaptam egy telefont, hogy menjek el egy mártír istentiszteletre Szegedre, ahova el is mentem. Megcsináltam mindent, amit kellett, majd a szegedi közösség vezetői megkérdezték, lenne-e kedvem ott a kántori teendőket ellátni. El is töltöttem ott pár évet, de mellette volt egy polgári foglalkozásom, a hódmezővásárhelyi önkormányzatnál kisebbségi és egyházi ügyekkel foglalkoztam, valamint politikai tanácsadó is voltam Lázár János polgármestersége idejében. Akkoriban a hódmezővásárhelyi zsidó közösség gyenge volt, nem volt vallási vezetője, voltak istentiszteletek, de nem a megfelelő módon tartották meg. A zsidó közösség világi vezetője és Lázár János közös ötlete volt, hogy menjek vallási vezetőnek oda, így kikértek Szegedről. Az önkormányzattól eljöttem, igaz némi purparlé után, de most már teljesen a zsidó közösség ügyeit viszem.
Sokak szerint húzós a kérdésem, de felteszem. A zsidó vallás szerint a betért ember ugyanolyan teljes jogú tagja a közösségnek, mint egy született zsidó. Ön, amikor az Örökkévalóhoz szól, akkor úgymond kéri tőle, hogy akár teljes jogú rabbi is lehessen?
Igen ezt megteszem, persze ehhez szükségem lenne némi emberi kapcsolatok tisztázására zsidó körökből is. Voltak gondok, de nem az egyetem részéről, hiszen Schőner Alfréd rektor úr maximálisan próbált nekem segíteni, de nem sikerült a betérés ügyében lépni, mert ő nem tagja a Béth Dinnek, amelyik a betéréseket intézi.
Nem értem, hiszen az Ön betérése egy glatt kóser betérés volt.
Az volt, de akadt egy probléma, hogy ez a szatmári haszidoknál történt, amit a miskolci hitközség anyakönyvében nem sikerült regisztrálni. Sajnos az ügyemet a magyarországi rabbikar felelősei elnapolták, nem tudok a miértre válaszolni. Én ott tartok, hogy szeretném ezt az ügyet letisztázni, de úgy, hogy a vásárhelyi közösséget ne érje támadás. Ha engem személyesen támadnak, az nem igazán jelent nagy lelki megterhelést, de a vásárhelyi zsidó közösség inkriminálása már igen, mert ők nem tehetnek erről.
Van egy nagyszerű rendező-operatőr, Kerényi László, aki észak-magyarországi filmeket készített, amikben Ön a narrátor. Ennyire szereti a filmezést?
Nagyon, de még jobban szeretem azt a tájat, ahol felnőttem. Az ő ötlete volt, hogy járjuk körbe azt a környéket, amit most sokan megismertek, Mád, Tállya, Bodrogkeresztúr és a többiek. Nekem ezek a gyerekkorom helyszínei, én még emlékszem arra az időszakra, amikor a ma már felújított épületek romosak voltak. Apám családja révén már ismertem a környéket, a bodrogkeresztúri házakat, de azokat az embereket is ismertem, akik innen származtak. Ezért kért meg Kerényi László, hogy működjek közre ezekben a filmekben, osszam meg gondolataimat, emlékeimet, mert sajnos azok az emberek, akik tudnának mesélni, már nincsenek közöttünk. Amikor én voltam gyerek, ezek a nagy öregek már a kilencvenes éveikben jártak. Ilyen településneveket érdemes megjegyezni, mint Gönc, Göncruszka, Mád, Tolcsva, ezek egykor az ország legkiemelkedőbb helyei voltak zsidó szempontból. Voltak itt zsidó közösségek, jesivák, bort termeltek, kereskedtek.
Sokan az egykori haszidok leszármazottai, akik már nem itthon élnek, rendszeresen ellátogatnak egy-egy zarándokútra ide az ősök sírjaihoz. Ön is elkísérte őket itthon?
Tizenéves koromtól kezdve az összes Jahrzeiten részt vettem Bodrogkeresztúron. Emlékszem olyan pillanatokra is, amikor Magyarországról csak ketten voltunk ott, az összes többi a világ minden részéből. Voltam másutt is, azt szoktam mondani, én már akkor ott voltam ezeken a zarándoklatokon, amikor ezeknek még nem volt divatja, mert ma ezt látom, a magyarországi zsidóknak most lett fontos újra felkeresni ezeket a helyszíneket.
Beszélt a szatmári közösségről, milyen a kapcsolatra velük?
Kiválóan vagyok velük, jó a viszonyom, főleg a montreali közösséggel. Ez egy ortodox közösség, így ők támogatták egy jó ideig a miskolci hitközséget, ők látták el a kósersági felügyeletet is. A montreali szatmári közösségnek zsidó vagyok, a magyar neológiának nem.
Milyen a zsidó élet Hódmezővásárhelyen az Ön vallási vezetésével?
Péntek estékre meg tudjuk szervezni a minjent, az ünnepek alkalmával is. Azt gondolom, ez egy szép eredmény, már a körülményeinket, a létszámunkat tekintve. Csodákra nem várhatunk. A közösségi életet úgy kellett megszervezni, hogy volt egy pár évtizedes „lazulás”, amikor nem volt vallási vezetője a hitközségnek, előfordult, hogy hatvan-hetven éves emberek kezdtek el megtanulni imádkozni, megismerni az imákat. Nekem ez egy nagy kihívás volt.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
