A Tóra mindenkié
Radnóti Zoltán rabbi, a Rabbitestület vezetője beszélt az életéről, arról, hogyan is lett egy berzsenyis diákból egy neológ rabbi, egy jelentős közösség vezetője, de szóba kerültek még a gyerekek és természetesen a Tóra is.
Önt hogyan szokták szólítani, főrabbinak vagy rabbinak?
Az egyik egy pozíció, a másik egy életmód. Nincsen überrabbi, annál is überebb rabbi, én rabbi vagyok, rabbiként dolgozom. Ez azt jelenti, hogy egy rabbi az életvitelében, a tanulmányaiban, a segítőkészségében és mindenben próbálja a Jóistent lehozni a Földre és ezt megmutatni az embereknek.
Ki is Radnóti Zoltán, hol született?
Budapesten, a VII. kerületben születtem, a Marek József utcában.
A szülei tudták, hogy rabbi lesz Önből?
Dehogy tudták. Amikor 1971-ben megszülettem az egy más világ volt, én egy teljesen asszimiláns családból származom, ám pont a felnőtté válásom időszakában, 1988 táján jöttek be Magyarországra az izraeli szervezetek. Én akkor a Berzsenyi Gimnáziumba jártam, semmit sem tudtam a zsidóságról. Ahol m ost van az irodám, ez a Rabbitestület igazgatói szobája még nem ült olyan funkcionárius, aki életének majd a felében tréflit evett és gyerekként karácsonyfája volt, én ilyen gyerek voltam, tizennyolc évesen vettek fel Ábrahám szövetségébe. Hozzátartozik, hogy a mai rabbikarban többen is vagyunk ilyenek. Azon zsidó családok nagy részénél, ahol már a szülők is a Holokauszt után születtek ez így volt, féltettek minket, sőt még anyámat is féltette a nagymamám, aki aguna volt, azaz házasságban élt, de a férje eltűnt, válólevél és holttest sem maradt utána. Az aguna a zsidó jog szerint a lekötözött asszony, aki nem tud újból férjhez menni, a nagymamám harminckét esztendősen került ebbe a helyzetbe. A rabbiság a Holokauszt után külön foglalkozott azzal, hogy kimentsenek asszonyokat az aguna státuszból. A nagyszüleimnek egyébként 1943-ban a Bethlen téren volt az esküvőjük, akkor, amikor ebben az időszakban naponta sokan kérvényezték a zsidóságból való kitérésüket. Ehhez képest a nagyszüleim bementek a Bethlen téri zsinagógába és összeházasodtak. Nagypapámat a pesti gettóból vitték el árkot ásni, innen soha nem jött vissza, nem is lehet tudni, hogy hol halt meg. Visszatérve a felnőtté válás időszakára, tizenhét éves lehettem, amikor a barátaim kézenfogtak, hogy Jom Kipurkor elvigyenek a zsinagógába. Schőner főrabbi beszélt, nagyon megfogott engem, azt gondoltam, ez az én világom. Megvettem az akkor létező egyetlen zsidó könyvet, a Halljad Izraelt. Nagyon furcsa szavak, kifejezések voltak benne, de szép lassan elkezdtem tanulgatni. Akkortájt jött be a Szochnut is, mi páran elkezdtünk hébert tanulni. Akkor volt az Öböl-háború, én meg elhatároztam, hogy kimegyek önkéntesnek Izraelbe. Egy hónapot voltam kint a haditengerészetnél, engem Izrael annyira beszippantott, hogy eldöntöttem, nekem ide vissza kell jönnöm.
Mit szólt mindezekhez az édesanyja?
Megőrült, de addigra már megszokta, hogy nem mindig vagyok normális. Kezdődött azzal, hogy fellázadtam otthon a Karácsony ellen, kósert kezdtem enni. Voltak nagyon kemény beszélgetéseink, anyukám ma is őrzi azokat a leveleimet, amikben számonkértem a szüleinek az emlékét. De ma már más a helyzet, sőt azt gondolom, ha a nagyszüleim látnák, hogy ma mit csinálok, akkor nagyon büszkék lennének rám. Amikor visszajöttem az önkénteskedésből, akkor mondtam anyukámnak, hogy mindazt, amit addig terveztem, a jogi kart, mindent abbahagyok, megyek Izraelbe. Elmentem Jeruzsálembe a Héber Egyetemre, ott töltöttem egy fantasztikus egy évet. Egy véletlen folytán eljutottam B’nei Brakba, ott érintett meg a vallásos légkör. Én addig nem voltam vallásos, semmit nem tudtam, ám egyszerre csak ott ragadtam. Egy kisebb baleset miatt haza kellett jönnöm, akkor mondtam anyukámnak, irány a Rabbiképző. Nem örült neki. Viszont Schweitzer professzor úr nem vett fel engem, akkor cicesszel, nagy kipával jelentem meg mindenhol, addigra már felsőfokú szinten beszéltem héberül. Ő akkor félt tőlem, hogy nagyon vad vagyok, szélsőséges, nem vagyok jó neológ. Végül összebarátkoztunk, felvett és a Rabbiképzőbe jártam. Nagyon hamar „terepre” kerültem, már másodévesen kért meg Raj Tamás, hogy menjek mellé dolgozni a Nagyfuvaros utcába. Tanítottam az ottani Talmud Tórában, az egy legendás hely volt, közel hatvan gyerekkel. Tórát is olvastam már ott. harmadévesen Újpestre kértek ki, hogy legyek ott rabbi, ötödévesen meg Miskolcra kértek. Amikor felavattak, akkor a Nagyfuvaros utcába kerültem, ott dolgoztam évekig.
Miért jött el a Nagyfuvaros utcából?
Másképpen képzeltük el a közösség építését az elnök meg én.
Tényleg, kikkel járt együtt a Rabbiképzőben?
Zseniális csapat volt, Kepets András, aki az Ulpiust vezette, Verő Tamás, a Frankel rabbi ja, Feigl András, aki ma műfordító, Kővári Tibor, aki Kanadában kántor, Radányi Zoltán, aki most designer, Róna Asher, aki egy kibucban él Izraelben és Rónai István, aki egy ultraortodox közösség tagja Izraelben. Egy ideig járt velünk még Markovits Zsolt, aki a Dózsa rabbija és Csapláros Csaba. Ebben a csapatban gyerekkori brisze csak Kepetsnek, Verőnek és Feiglnek volt, mi a többiek mint maguktól jöttünk rá a zsidóságra, ez a mi választásunk volt. A maiak nem beleszülettek a zsidóságba, hanem ő maga választotta.,
Kik tanították?
Schweitzer József, ő volt a non plus ultra, ő hozta oda Schmiedeg Józsefet és Murányi Miklóst. Akkor még Oberlander Baruch is tanított a Rabbiképzőben,de az összes akkori rabbi tanított minket, ki erre, ki arra.
Említette, hogy attól tartott Schweitzer professzor, hogy nem lesz Önből jó neológ rabbi, de végül mégis az lett. Ma hol van a cicesz, amit fiatalon magán hordott?
Azt azért tudni kell, képtelenség megtartani mind a 613 parancsolatot, én azért igyekszem betartani minél többet. Felmerül a kérdés, ortodox, neológ. Én az utóbbit úgy definiálom, ez a világra nyitott zsidóság, azaz a törvények megtartása össze van építve azzal, hogy egy változó korban élünk. A Talmud erről szól! Van a Tóra, ami le van írva, de van egy szóbeli Tan is, ami a Jóisten adott át Mózesnek. A Tórában nincsen benne, hogy mi a szombat, mi a macesz. Mi elfogadjuk azt, hogy akkor lesz valami kovászos Pészahkor egyes rabbik szerint, ha a víz és a liszt tovább van együtt. Ez sehol nincs leírva. A Talmudnak az a lényege, hogy a leírt szöveget élhetővé tegye. Így alakult ki a rabbinikus zsidóság, ami a történelem folyamán változott, a neológia pont arról szól, nem lehet bezárkózni és tanulni, körül kell nézni a világban, ablakot kell nyitni, be kell engedni a fényt, a friss levegőt, egy asszimilált világban is lehet valaki jó zsidó, legyen otthon, legyen a közösségében.
Segítsen, mi a különbség két zsidó között, akik közül az egyik modern ruhákban jár, a másikuk meg kaftánban, nagy fekete kalapban?
Van egy mondás, ami úgy szól, van szakáll zsidó nélkül, és van zsidó szakáll nélkül. Vannak szimbólumok, amiket emberek fontosnak tartanak, számukra fontos, hogy azokat a hagyományokat, amik a XVIII. századból a haszid mozgalomból itt maradtak, azokat magukon tartsák. Ez a parancsolatok értelmezése és bizonyos hagyományoknak a tisztelete. Egy ilyen öltözködés az embert magát is figyelmezteti, hogy ki ő.
Ám Ön mégsem olyan, mint ők.
Mindenki más, a Jóisten közel tízmilliárd különböző embert csinált. Mindenkinek más az érzelmi fűtöttsége, az intelligenciaszintje, a vágyai. A Talmud arra biztat minket, soha ne elégedjünk meg, mindig felfelé kell haladni, ezért is tanulnak a rabbik az életük végéig. É magam is tanulok, tanítok. Sokszor jut eszembe, hogy Mózest hívta úgy az Örökkévaló, hogy Isten szolgája. Minden zsidó ember Isten szolgája, én rabbiként meg Isten szolgájának a szolgája vagyok. Nekem ez az életem, szolgáltatni akarok, Önnek, a gyerekeimnek, a barátaimnak, a gyászolóknak, a házasulandóknak, a betérőknek, bárkinek tudjak adni. A zsidóság maga is erről szól, adni valamit, mert annyi erőnk, energiánk van.
Ennek az erőnek, energiának is volt köszönhető, hogy a Rabbitestület vezetőjének megválasztották? A mostani életéhez mit szól anyukája?
Talán azért, mert szeretnek engem. Anyukám most is félt engem, de örül, mert azt látja, ez vagyok én. Bennem mindig is ott volt a zsidó, tudtam, otthon ez nem volt titok, majd egyszer csak azt éreztem, nem csak büszkének kell lennem,hanem ezt csinálnom kell.
Hogyan viszonyul a zsidó unokákhoz?
Imádja őket, Mirjamot és Lizát. A nagyobbik lányom a nagymamám nevét viseli, a kisebbik pedig a felségem nagynénjének a nevét. A zsidóságban az egyik törvény értelmezése szerint elhunytak nevét viszik tovább az utódok, nem pedig az élő felmenőkét. Én magam minden névadáskor arra biztatom a szülőket, hogy keressünk egy elhunyt felmenőt, hogy legyen ki tovább vigye a nevet. Ha már névadás, én behoztam egy nevet Magyarországra, ez lett a lányom neve, azóta már vannak, akik így nevezték el a gyereküket, az egyik nagy példaképem lányának a neve, a kisebbik gyerekem héber neve, Lea Nesama. Shlomo Carlebach lányát hívták így. Na ő egy igazi neológ rabbi, aki egy klasszikus haszid háttérből érkezett, de fellépett a woodstocki fesztiválon is.
Egy neológ közösséget vezet, a minjenben azért vannak igazán nagyon zsidók is. Mit mondanak a kollégái, hogy a közösségében nem tesz különbséget a zsidók között?
Biztosan örülnek neki, hiszen minden zsidó ember örül annak, hogy a másik zsinagógába jár. Én biztos vagyok abban, ha bárki elmegy egy másik közösségbe, minden zsidó ember örül annak, legyen akár reform, akár ortodox. Nekünk, rabbiknak, nem főrabbiknak, rabbiknak egy dolgunk van, a zsidó embereket odavigyük a közösséghez, ők hozzák el a gyerekeiket, a családjukat, tanuljanak héber betűket, dallamokat, történeteket, történelmet, most éppen Smot könyvét.
Nagyon sok kisgyerek fordul meg a zsinagógában, még játszóteret is berendeztek a kertben.
Így van, de gondoskodtunk az anyukáknak egy külön kis etetőszobáról. Gondolhatják, hogy ez valami különös, de nem az, hiszen Mózes a Tórát a férfiak, nők, gyerekek előtt olvasta fel. A Tóra mindenkié, nem egy bezárt dolog, nem egy férfi privilégium. Aki a Tórát privilegizálni akarja, az egy rasszista! Mindenki adjon rá puszit, mindenki tanulja, tanítsa, nálunk hétről hétre világi emberek tanítanak. Valami olyan, mint egykor Scheiber Sándornál volt a kidusokon. A jövő héten például egy nagyon fiatal Tóra magyarázó jön el, egy hatéves kislány beszél majd a hetiszakaszról.
Egy rabbi is akkor sikeres, ha mögötte ott ál egy sikeres rebecen. Beszéljen egy kicsit a feleségéről!
A feleségem, Anikó, aki Verő Tamás barátom és rabbikollégám testvére, mi már tizenhat éve vagyunk házasok. Támogat engem, mindig ott van velem, mellettem, segít. Érdekes, ő például nem vállal tanítást, ebben konzervatívabb, ő az a zsidó, aki anyatejjel szívta magába a zsidóságot. Mi a gyerekeinket hathetes koruktól kezdve minden pénteken, minden szombaton lehozzuk a zsinagógába.
Mit üzenne azoknak, akik kezdenék felfedeznio magukban a zsidóságot?
Van egy gondoltat az Atyák mondásaiban, ami így szól: Térjél meg egy nappal a halálod előtt. Azaz nem tudjuk, mikor halunk meg, ezért térjünk meg még ma. Nem kell minden parancsolatot megtartani, a nap is szép lassan kel fel, a legfontosabb a kezdet, szombaton rakjuk félre a profán dolgokat, picit foglalkozzunk magunkkal, a családunkkal, a múltunkkal. Beszélgessünk, reggelizzünk együtt, sétáljunk. Nem kell azonnal a zsinagógáig eljönni, de szép lassan az ember leválasztja az ünnepeit a hétköznapjaitól. Ez egy fontos üzenet a Jóistennek. Valamikor az ember figyeljen önmagára és a Jóistenre is, így kerülünk közelebb hozzá, így hozzuk le őt magunkhoz. Ez egy hosszú folyamat, de lépésről lépésre meg lehet tanulni.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
