OMIKE az I. világháborúban
Új sorozatot indít a Heti Tv, mely a Zsidó történelem címet viseli. A szerkesztővel, Harsányi Lászlóval beszélgettünk arról, hogy miért is fogott bele ebbe a témába, meg arról, hogy mit is tett az Országos Izraelita Közművelődési Egyesület a magyar kultúráért, Magyarországért, elsőként az I. világháború alatt.
Közgazdász, társadalomkutatóként dolgozott, de volt a holokauszt Dokumentációs központ vezetője, mára azonban csak és kizárólag a kutatásnak szenteli az életét. Minek köszönhető ez?
Valószínűleg annak, hogy bezárult előttem minden olyan munkahely, amelyik szervezett, ennek a végén én már örültem nagyon, nem beszélve arról, hogy jóval túl a hatvanadikon az embernek el kell gondolkodnia azon, hogy van-e még olyan, amit el kell végeznie az életében, én meg azt gondolom, a zsidó kultúratörténet kutatásával még a soha meg nem ismert nagyszüleimnek is tartozom. Tulajdonképpen ez hajt, hogy még ezt a feladatot elvégezzem.
Hogy fogadja a környezete, a családja, a gyerekei, az unokái, hogy az örök nyüzsgőből, egykori államtitkárból, intézményvezetőből kutató lett?
A gyerekeim örülnek neki, mert elfoglalom magam és nem velük szórakozom, az unokáim még nem értik, csak kérdezik, Papa, te mit csinálsz? Mondom nekik, írok. Jó, jó, de mit írsz? Innentől kezdve nagyon nehéz megmondani, hogy mit írok, miről írok, mert a 6 és 8 éves unokák ezt még nem fogják fel, de majd egyszer rájuk hagyom ezeket az írásokat.
Az írások hol jelennek meg?
Különböző folyóiratokban publikálok, az OMIKE-ről, hiszen én egy ügyű kutató vagyok, ennek a híres zsidó egyesületnek a története izgat engem. Azt gondolom, ebből a tanulmányfüzérből, ha lesz rá erőm, akkor majd valamikor egy kötetet is összeszerkesztek.
Mióta foglalkozik a kutatással, ezzel a tanulmánnyal?
Mikor én a Páva utcai holokauszt Dokumentációs Központot elhagytam, azóta folyik az OMIKE történetének a kutatása és ahogy folyik, beérik egy téma, akkor én azt megpróbálom „eladni”, azért idézőjelben, mert pénzt nem kapok érte. Idáig 6-7 publikációm jelent meg az OMIKE-ről vagy annak környékéről.
Kik az olvasói?
Miután én ezt kultúrtörténetnek hívom, így egyfelől azok, akik a XX. század zsidó intézményeiről érdeklődnek, ezekről eddig nagyon kevés jelent meg. Kicsit szélesebben, azok, akik a magyar kultúrának arról a szeletéről akarnak tudni valamit, ami egyáltalán nem dicsőséges, tehát az 1939-44-es időszakról.
A XX. században jelentős arányban vettek részt zsidók a magyar kultúra, művészet területén, de sorolhatnám még az újságírást és sok más szakmát. hogyan heverte ki ez az ország ezeknek az embereknek, ezeknek a zsidóknak az elvesztését?
Ez az ország, ez a társadalom a XX. században „sikeresen” vitt véghez néhány öncsonkítást. 1944-ben valóban egy nagy veszteség érte a magyar kultúrát, de szintén veszteség érte 1945 után, amikor a kollektív bűnösség elve élt, gondoljunk csak a svábok elleni retorziókra, kitelepítésekre, egy darabig folyt az emigráció. 56-ban megint kiment 200 ezer ember. Ezeket a veszteségeket, még ha fájdalmasak is, de mindig túléli egy ország. Azt nem lehet összemérni, hogy mi lenne ha ez nem történt volna meg, hol tartana ez a társadalom önismeretben, kultúrában, alkalmazkodó képességben, szolidaritásban. Valószínűleg sokkal előbbre tartana, de ez ugye nem bizonyítható. Én azt gondolom, szörnyű, ha egy társadalom, úgy húszévenként megpróbálja a maga értelmiségének egy részt ilyen-olyan okokból kiirtani.
Voltak olyanok, akik titokban próbáltak meg a nehéz időkben segíteni zsidóknak, sokakat sikerült is megmenteni, ám a háború után mégis meghurcolták őket, mint például Dohnányi Ernőt.
Ebben a sorozatban vele majd külön foglalkozom. Ő a magyar zenei élet egyik meghatározó képviselője volt a harmincas-negyvenes években, akit Bartók és Kodály mellett a kor legnagyobb zenei tehetségének is tartottak. Ő egyrészt részese volt annak a rendszernek – akár tetszik, akár nem -, másrészt a háborús bűnösök listájára tették fel 1945 után. ő úgy mentett vagy nem mentett zsidókat, ez egy érdekes kérdés, hogy Weiner Leótól kezdve sokakat tartott ott a Zeneakadémián és sokakat segített a tanítványai közül. Érdekes kérdés az is, hogy a soha létre nem jött Zenei Kamara, amelynek a felállítására a II. zsidótörvényig volt szándék, fogalmazványát Dohnányi írta, de a városi legenda szerint mindezek mellett ő volt az, aki a kamara létrehozását is szétszabotálta. Ebből látszik, még egy-egy ember is összetett szerepben jelenik meg nekünk a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején, borzasztó bonyolult sorsok voltak ezek. Ezeket a mai napig nem sikerült tisztába rakni, pedig nagyon sok év eltelt, ami baj, mert így nehezebb a múltnak ez a feltárása.
Mi lesz a sorozat első témája?
Az OMIKE történetéből azt a részt vettem ki, ami az I. világháborús szereppel foglalkozik. Tudni kell, az OMIKE 1909-ben jött létre, két jeles vezetővel. Egyikük Hevesi Simon, aki végig megmaradt a szervezet vezetésében, a másik pedig báró Herczog Mór. Az ő hatalmas műgyűjteményével kapcsolatban ma is zajlanak perek a magyar állam és az örökösök között.
Miért izraelita szerepelt az egyesület nevében?
Mert ez volt a hivatalos, a zsidó szót nem használták. Nem tudom, mi lehet az oka, de már az emancipációs törvény, az egész jogi nyelvezet is az izraelitát használta.
A Herczog család perével kapcsolatban mi a véleménye?
Ha egy családtól bármelyik rendszer elveszi a vagyonát jogosulatlanul, akkor az a vagyon az övé, nem pedig másé, nem az államoké.
Hevesi Simon a kor nagy rabbija volt, 1863-tól 1943-ig élt, ebben a minőségében tagja volt a magyar felsőháznak?
Jelölték oda, hiszen az akkori szokások szerint minden egyház küldhetett képviselőt a felsőházba, a zsidók esetében egy neológ és egy ortodox főrabbit. ám a belső „küzdelemben” Löw Imánuel szegedi főrabbival szemben alulmaradt, így ő került be a felsőházba. Visszatérve Hevesi Simonra, ő a kor nagy rabbija volt, mellette hitszónok, író, filozófus, ha lehet egy rabbira ilyet mondani, de egy reneszánsz egyéniség volt.
Milyen volt az OMIKE az indulás után?
Az első korszak, a mi 1914-ig tartott, alapvetően kulturális volt, ám én a sorozatban leginkább az egyesület háború alatti működésével foglalkozom. Ekkor megkezdődik egy folyamat, ami a zsidóságnak a háborúban való szerepével foglalkozik, már azért is, mert a háború után végig az volt a vád, hogy a zsidóság nem vette ki a részét az I. világháborúból. Ez egyáltalán nincs így! Én azt nézem meg, hogy ez az egyesület, az OMIKE mit tett 1914 éa 1918 között. A forrás Weiler Ernő, egykori főtitkár kötete, ami az OMIKE 20 éves történetét dolgozza fel, ez 1929-ben jelent meg. Kicsit visszamenve az időben, 1910-ben alapították meg a Mensa Academicát, ami a zsidó főiskolai, egyetemi diákok támogatására jött létre, ahol csak 1913-ban 500 hallgatót étkeztettek minden nap, három étteremben. A diákok fele ingyen kapott enni. Amikor kitört az I. világháború 1914-ben, akkor ennek nyomán világossá vált, az állam nem képes azt a nyomort orvosolni, ami a hátországban kialakult a háború okán. Elvesztették a keresőket, megnövekedtek a hadikiadások, stb. Történtek felhívások, hogy a magyar társadalom mozduljon meg a nyomor enyhítésében. Már 1914 őszén a Mensa Academicát átalakították, már azért is, mert az egyetemi ifjúság is bevonult katonának, így a hátramaradt családtagok istápolásával kezdtek el foglalkozni, felekezeti különbség nélkül és ezt mindenképpen ki kell hangsúlyozni! Visszatérve az OMIKE történetére a háború alatt, hét tevékenységet talált ki az egyesület. Volt a hadikonyha, ahol 250 adag ebédet adtak naponta díjmentesen azoknak a családoknak, ahol a családfő bevonult. A másik a sebesült katonák étkezdéje volt, olyanokat, akiket Budapestre hoztak gyógyulni. Ismét ki kell emelni, nem csak magyar és nem csak zsidó katonákról van szó. Az ételen túlmenően ruhát, fehérneműt, cipót is adtak, sőt a katonák egész nap ott lehettek, egyfajta otthonként. A harmadik az nagyon érdekes, a családi étkező. Itt minden nap 100 családnak adtak teljes étkezést, olyanoknak, ahol a művész, tudós családfő vonult be vagy ha nem is vonultak be, de kereset nélkül maradtak. Volt egy élelmiszer kiosztó, ahol csomagokat adtak. De felállított egy burgonya sütödét is az OMIKE, ahol minden arra járó katona kapott egy sülburgonyát. Az egyesület csinált 1915-ben egy hadigyűrűt, amibe bele volt vésve ez a szöveg: Isten az én erősségem. Ezt 2 koronáért árusították, az ebből befolyó pénzből pedig rászorulókat támogattak. Gondolom, hogy a gyűrűt elsősorban olyanok vették, akik így is adományozni akartak. Persze az OMIKE nem hagyott fel a kulturális missziójával, de ezt is a sebesültek és a hátország szolgálatába állította, már 1916-tól kezdve. Ezekről például a kor legjelentősebb napilapjai, így a Pesti Napló is írt. De ebben az évben került kiadásra a Magyar Zsidó Hadi Archívum Almanachja is, szintén az OMIKE gondozásában. Egy érdekesség még, készült egy fénykép, ahol Auguszta főhercegnő és Hazai Samu miniszter szerepelnek együtt egy kórházlátogatás közben. Auguszta főhercegnő, aki egyébként az OMIKE eseményeit többször is meglátogatta, aki önkéntes ápolónő volt. Hazai Samuról meg tudni kell, hogy eredetileg Kohn Sámuel néven született, aki 1910-17 között volt honvédelmi miniszter.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
