Emmi: a kormány saját halottjának tekinti a művészt
A kormány saját halottjának tekinti a vasárnap, életének 65. évében elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett világhírű zongoraművészt – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t.
„A művészetben az örökérvényűségre kell törekedni – ez volt Kocsis Zoltán ars poeticája. Ennek az igénynek a szolgálatába állította mérhetetlen tehetségét. Mélyről jövő hitelesség, zeneművek tolmácsolásához csak a legnagyobbakra jellemző tudás és alázat tette őt a magyar kultúra kivételes alakjává. A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatójaként, zeneszerzőként és zongoraművészként a klasszikus és kortárs magyar zeneirodalmat egyaránt gazdagította. Már életében óriás volt. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát, a kortárs zenetörténetet” – olvasható az Emmi méltatásában.
Mint írják, Kocsis Zoltán az elmúlt negyven év magyar zeneművészetének egyik legmeghatározóbb művészegyénisége volt. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar klasszikus és kortárs zene hazai és külföldi recepciójában.
Az Emmi közleménye felidézi, hogy Kocsis Zoltán 1952-ben, Budapesten született. Alig háromévesen kezdett el zongorázni: a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán többek között Kadosa Pálnál, Rados Ferencnél és Kurtág Györgynél tanult. 18 éves korában megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, s ezzel nemzetközi hírnévre tett szert.
Rövidesen a világ minden jelentős zenei központjába, fesztiváljára meghívták, a leghíresebb zenekarokkal lépett fel, és olyan ismert karmesterekkel dolgozott, mint Claudio Abbado, Christoph von Dohnányi, Edo de Waart, Charles Mackerras vagy Ferencsik János. 1987 óta karmesteri pályája mellett komponált is. 1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, majd 1997-ben átvette Magyarország egyik vezető szimfonikus együttese, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar irányítását.
Bartók Béla életművének kiemelkedő tolmácsolója volt. Ő volt a művészeti vezetője a 2006-ban útjára indított Bartók Új Sorozatnak, amely számos rangos szakmai díjban részesült. 1973-ban – 21 évesen – átvehette a legrangosabb hazai zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat, ezt követte a Kossuth-díj 1978-ban, majd 2005-ben újra. Egyebek között Érdemes és Kiváló művész, Bartók-Pásztory-díjas, a magyar kultúra követe, Jubileumi Prima Primissima-díjas, Budapest díszpolgára, a Magyar Corvin-lánc tulajdonosa.
A világ zenei életét, Magyarországot és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot (NGYSZ) is óriási veszteség érte – méltatta Edvi Péter, az NGYSZ elnöke hétfőn az MTI-nek a vasárnap elhunyt Kocsis Zoltánt.
Kocsis Zoltán Bartók Béla és Kodály Zoltán után a legnagyobb muzsikus volt, aki Magyarország zenei életét mértékadóan befolyásolta. Tehetsége és tudása óriási volt, nagy hiány marad utána – hangsúlyozta Edvi Péter.
Emlékeztetett: Kocsis Zoltán 1990-től kezdve élete végéig születésnapi koncertjeit az NGYSZ-nek ajánlotta fel, 26 éven át nekik játszott minden május 30-án. „Az NGYSZ tagja, támogatója, segítője volt”. Ezeket a koncerteket ő szervezte, partnerei szívesen mentek hívó szavára, nagy örömmel muzsikáltak együtt. A legutolsó koncerten is felemelő érzés volt a közelükben lenni és hallgatni a művészetüket – idézte fel Edvi Péter.
Mint mondta, Kocsis Zoltán nehéz ember volt és jó barát. Aki kicsit is közel került hozzá, látta, hogy milyen segítőkész, mindenre odafigyelő ember. Szoros kapcsolatuk volt, nem tudta úgy felhívni, hogy ne reagálna rögtön. Ha valamit nem tudott a zenéről, mindig őt kérdezte meg, s Kocsis Zoltán szívesen válaszolt, örömmel osztotta meg a tudását. Jó volt látni és hallani, hogy szívesen tanít, akár egy barátot is kicsi vagy nagy dologra. „Csodálatosan érzékeny ember volt, elsősorban a zenére, de minden másra is” – emelte ki.
Kitért arra is, hogy közösen alapították a Művészi Társaságot, amelynek művészeti vezetője Kocsis Zoltán volt. Emlékezetes összművészeti előadásokat hoztak létre, benne festészettel, zenével, balettel, prózával.
Kiemelte: Kocsis Zoltán tudását és muzikalitását mindenhol csodálták, fantasztikus dolgokat művelt, amivel gyakran meglepte a világot. Archívumokból kikereste azokat a régi feljegyzéseket, kottákat, amikkel más már nem foglalkozott, majd elemezte és ezek alapján néha teljesen másként játszott el egy darabot.
Az NGYSZ elnöke felidézte, hogy Kocsis Zoltán életében voltak nehezebb periódusok is: 2000-ben a zenekar és közte megromlott a viszony, egyesek megpróbálták őt elgáncsolni. Ekkor nevezték ki Edvi Pétert a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) miniszteri biztosává. Kocsis Zoltán próbajátékot rendelt el egy nemzetközi zsűri előtt, ahol végül megnyugtatón rendeződött az NFZ sorsa.
Az igazán jó muzsikusok mindig tudták, hogy ő az, aki a zenekart a siker felé tudja kormányozni. Az utóbbi tíz évre visszatekintve, a zenekar tagjai szerették és csodálták őt, mert látták, hogy olyan a tudása, mint Magyarországon senkié. Tudták, hogy ha egy ilyen zseniális művész vezeti őket, akkor a muzsikájuk sokkal jobb, szebb és sikeresebb – fogalmazott Edvi Péter.
Kocsis Zoltán a legnagyobb tehetség, zseni volt, páratlan energiával és kapacitással bírt nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is – mondta el a világhírű zongoraművészre emlékezve Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester az MTI-nek.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Vásáry Tamás kiemelte: felbecsülhetetlen érték már önmagában az is, amit Kocsis Zoltán Bartók hagyatékával tett, ő fedezte fel, hogy mi minden maradt a zeneszerző után.
Felidézte: amikor Kocsis Zoltán Bartók III. zongoraversenyét adta elő az ő dirigálásával, úgy vezette be a közönségnek, hogy most alkalmuk lesz Bartók földi helytartójával együtt muzsikálni. Már a próbák alatt is olyan észrevételei voltak ugyanis, hogy kiderült, ő a legkompetensebb személy arra, hogy Bartókról beszéljen, Bartókot zenéljen.
Hihetetlen energiája és kapacitása volt, nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is, ami páratlan. Annyi terve volt és olyan sok lehetett volna még. Pótolhatatlan – mutatott rá Vásáry Tamás.
Emlékeztetett arra, hogy Londonban ismerte meg az akkor 18-19 éves Kocsis Zoltánt, akinek enciklopédikus tudása lenyűgöző volt. Róla és Ránki Dezsőről úgy beszéltek, mint az új Kodály-Bartók párosról. „Bensőséges viszonyunk volt, kialakult egy olyan barátság, ami fontos volt mindkettőnknek” – fogalmazott Vásáry Tamás, hozzátéve: egyébként is szívén viseli a fiatal tehetségek sorsát és amikor ilyen különleges tehetségről van szó, ilyen zseniális valakiről, mint Kocsis Zoltán, akkor még inkább.
Elmondta: november 26-án Schubert-estet dirigál a Müpában, közte a Befejezetlen (VIII.) szimfóniát, amelyet Kocsis Zoltán emlékének ajánl. A szimfónia egy fiatal emberről szól, akinek még nem kellett volna meghalnia. „Az első tételben írta meg a saját halálát, a második tételben pedig odaátról üzen, hogy ott béke van és boldogság” – fogalmazott Vásáry Tamás.
Kocsis Zoltán emléke és jelenléte a magyar zenei életben meghatározó volt és marad is – mondta el Perényi Miklós gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára a Kossuth Rádió 180 perc című hétfői műsorában a vasárnap elhunyt világhírű zongoraművészre emlékezve.
Kocsis Zoltán nemcsak zongoraművész és karmester volt, hanem zeneszerző és zenetudós is, akit kisgyermek korától fogva mélyen megérintett a zene élménye, a zeneszerzők egyéni hangja, formavilága, a tökéletes zenei formák tartalomteremtő ereje, lehetősége – mutatott rá Perényi Miklós, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar gordonkaművész.
Hozzátette: fiatal korától kezdve szívósan tökéletesítette technikáját, hallatlan szorgalommal gyűjtötte zenei ismereteit, megérezve saját zseniális képességeit, lehetőségeit. Külső és belső hallása, a zene szövetének gyors megértése, óriási szervezőképessége és memóriája a zeneművek nagyvonalú megszólaltatását eredményezte.
Perényi Miklós kiemelte: a zenei életben felmérhetetlen a hiánya, de gondoljunk családjára és gyermekeire, akiknek a sorsát figyelemmel kellene kísérni – fűzte hozzá.
Kovács Géza, az ázsiai turnén résztvevő Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója felidézte: amikor koncertjük után értesültek a halálhírről, mint az árván maradt gyerekek, a szálloda előtt keresték egymás tekintetét és néztek üresen, hogy mi lesz most velük. Valaki kerített egy gyertyát és azóta próbálják felfogni, hogy mostantól úgy kell élni, hogy nincsen Kocsis Zoltán.
Mint mondta, a sors különös fintora, hogy Kocsis Zoltán azokban a percekben halt meg, amikor az általa betanított A csodálatos mandarint játszották az általa választott Kovács János vezényletével Sanghajban, s a mandarin fájdalmas halála egybeesett az ő halálával.
„Nekünk az maradt, hogy azt az örökséget, amit nekünk ajándékozott, az ő igényességének megfelelően ápoljuk” – hangsúlyozta, hozzátéve: a szeretteire, családjára és gyermekeire oda kell figyelni és segíteni őket.
A főigazgató hangsúlyozta: Kocsis Zoltán esetében az a komplexitás volt az egyedi, hogy mindent tudott a zenéről, s a zenén kívüli világot is hozzá tudta kapcsolni, nemcsak zongoraművészként, hanem kamarapartnerként, zenetudósként és szellemtörténészként is. Olyan összefüggésekre hívta fel a figyelmet, amelyekre más nem. Emiatt valóban rendkívüli és egyedi géniusz volt az övé – mutatott rá.
Elment a csillagom, akit egy életen keresztül követtem. Nincsenek szavaim – mondta Kocsis Zoltán zongoraművészre emlékezve Rácz Zoltán, a Kossuth-díjas Amadinda Ütőegyüttes vezetője hétfőn az MTI-nek.
Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett világhírű zongoraművész vasárnap, életének 65. évében hunyt el.
„Tizenéves korom óta csodáltam őt, így elképzelhető, mit éreztem, amikor húszéves koromban, 1980 őszén megszólalt a telefonom és Kocsis Zoltán volt benne. Akkor kért fel Ránki Dezsővel közösen arra, hogy játsszam el velük Bartók két zongorára és ütőhangszerekre írt szonátáját, amit 1981 márciusában adtunk elő először. Minden önéletrajzomban ezt jelölöm meg pályafutásom kezdetének” – fogalmazott Rácz Zoltán.
A zenész kitért arra, hogy szinte mindent Kocsisnak és Ránkinak köszönhet, ők avatták zenésszé. Felidézte, hogy az 1984-ben alakult Amadinda Ütőegyüttes legfontosabb munkái közé tartozik az a hat lemez, amelyen John Cage életművét rögzítették Kocsis Zoltánnal közösen.
„Sokat játszottunk együtt koncerteken és csodálatos beszélgetéseink voltak a zenéről, annak értelmezéséről. Cage darabjai olyan zenei problémákat vetnek fel, ami Zoli számára is megoldandó feladat volt, ezt közösen átgondolva, egymást segítve végeztük el, ami hihetetlen élmény volt számomra” – hangsúlyozta Rácz Zoltán.
Megemlítette, hogy Kocsis Zoltán az Amadindának is írt egy rövid darabot Utolsó találkozás címmel 1988-ban, amelyet egy párizsi fesztiválon is eljátszottak. A zenész elmondta, hogy további közös munkát terveztek, 2005 után újra elő akarták adni és lemezre venni Jeney Zoltán Halotti szertartás című monumentális, háromórás művét. Hozzátette: rendkívül fájdalmas, hogy ezt a feladatot most már nélküle kell elvégezniük.
Rácz Zoltán végül szólt arról, hogy három nappal ezelőtt New Yorkban találkozott Röhrig Gézával, az Oscar-díjas Saul fia főszereplőjével, aki arról beszélt neki, mennyire szeretné megismerni Kocsis Zoltánt.
A Zeneakadémia saját halottjának tekinti a vasárnap, életének 65. évében elhunyt Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett világhírű zongoraművészt – tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.
„Tudja az ember, hogy az élet véges, és tudjuk azt is, hogy minden halál felfoghatatlan. De vannak, akikről azt gondoljuk, örökké élnek. Akik olyan vitalitással végzik munkájukat, olyan elementáris kisugárzással léteznek, hogy úgy érezzük, nem foghat rajtuk a halál. Kocsis Zoltán ilyen ember volt” – írta méltatásában Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.
Mint közleményében fogalmazott, lehetetlen számba venni, hogy mi mindent tett szűkre szabott földi idejében. Bár zeneszerzőnek készült, zongoristaként vált ismertté: a Zeneakadémián Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként végzett. Megdöbbentő zenei érettségről tanúbizonyságot téve tizennyolc évesen megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét.
Vigh Andrea kitér arra, hogy a művész ezer szállal kötődött a Zeneakadémiához: itt végzett, itt kezdett tanítani 1973-ban, s bár a hetvenes évek végétől formálisan már nem tanított az intézményben, újra és újra visszatért alma materébe. A Liszt Ferenc téri épület felújítása előtt rendezett „Búcsúfesztiválon” egyetlen délután-este itt vezényelte el Beethoven mind a kilenc szimfóniáját a zeneakadémistákkal kiegészített Nemzeti Filharmonikusok élén, s a felújítás óta is rendszeresen visszajárt, mesterkurzusokat adott, többször dirigálta a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát.
Nem volt könnyű tanár, rendszeresen jöttek ki óráiról sírva a növendékek, és mégis rajongtak érte. Mert zenéből volt, minden gesztusa zenét hordozott, a vele való érintkezés minden formája súlyos és felemelő zenei hozadékkal járt – írta a rektor.
Tanított ő mindig, nem kellett hozzá tanterem. Tanította a muzsikusait a próbákon, a közönséget a hangversenyeken, tanította a zenekarához vendégszólistaként meghívott ifjú zongoristákat. Utolsó zeneakadémiai fellépése is afféle tanítás volt: a nyári Fesztiválakadémián a Kelemen Kvartett közreműködésével közel kétórás, káprázatos előadást tartott Bartók vonósnégyeseiről a Zeneakadémia Nagytermében – emlékezett vissza.
Kocsis Zoltán mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb értelmében: nemcsak elképesztő memóriája segítette, nemcsak a legutolsó hegedűpultban megszólaló negyedhang elcsúszását meghalló borotvaéles hallása támogatta, hanem egyedülálló intellektusa is. Tagja volt a Holmi szerkesztőbizottságának, s rendszeresen publikált a folyóiratban: írásai a zenei érzékenység, a zenetörténeti jártasság és a míves fogalmazásmód különleges ötvözetei, a zenei publicisztika magasiskolái – olvasható a méltatásban.
Univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult: repertoárját meghatározta két hangszere – a zongora, illetve a szimfonikus zenekar -, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős zeneszerzője vagy stílusa, melyben ne mozgott volna otthonosan. Bartók volt számára a legfontosabb: fiatal korától izgatta az autentikus Bartók-játék, s szoros munkakapcsolat fűzte az MTA Zenetudományi Intézete Bartók Archívumához – fogalmazott a rektor.
Kocsis Zoltán rajongott Debussyért és Rahmanyinovért, imádta Lisztet, populáris darabjait éppúgy, mint a kései ezoterikus műveket, Haydn, Mozart, Schubert és Beethoven mindennapi kenyerének számított, Chopinben képes volt megláttatni a romantikus érzékenység mögötti klasszikus szilárdságot, az utóbbi években pedig gyakorlatilag egy személyben indította útjára a magyarországi Richard Strauss-reneszánszt, amikor számos Richard Strauss-opera magyarországi bemutatóját vezényelte a Művészetek Palotájában.
A 20. századi modernizmus és a kortárs zene is rendkívül fontos volt számára. Aktív tagja volt zeneszerzőként és előadóként az 1970-ben alakult Új Zenei Stúdiónak, szoros kapcsolatban állt a stúdióhoz kötődő szinte valamennyi zeneszerzővel, valamint egykori kamarazene-tanárával, Kurtág Györggyel, akinek több művét is ő mutatta be – idézi fel a méltatás.
Kocsis Zoltánban az ösztönös zsenit és az enciklopédikus muzsikust vesztette el a világ, az Opera társulatát lesújtotta a hír – írja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleményében.
A főigazgató megtiszteltetésnek nevezte, hogy két ízben énekelhetett Kocsis Zoltán vezényletével, aki az utóbbi években kiemelten figyelt Richard Strauss-bemutatóikra, még kedves levelet is írt.
Ókovács Szilveszter felidézte, hogy küszöbön álltak megbeszéléseik Kocsis Zoltánnal egy neki szánt Pelleas-bemutatóról, amely régi álma volt, és számítottak rá az Operaház 2018-as újranyitásánál is, a Kékszakállú bemutatásának 100. évfordulójára őt szerették volna meghívni dirigálni.
„Mérhetetlenül szomorúak vagyunk, együtt érzünk családjával, zenekarával és minden tisztelőjével” – írja Ókovács Szilveszter.
Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerző életének hatvanötödik évében vasárnap délután hunyt el.
Pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójának halálával – írta a főpolgármester vasárnap.
Tarlós István közleményében – amelyet a Főpolgármesteri Hivatal juttatott el az MTI-hez – úgy fogalmazott, hogy fájdalommal vette tudomásul Kocsis Zoltán halálhírét.
A főpolgármester a főváros és a saját nevében őszinte részvétét fejezte ki a családnak.
Kocsis Zoltánt – aki 2014-ben megkapta a Budapest díszpolgára címet – a fővárosi önkormányzat saját halottjának tekinti – olvasható a közleményben.
