Nem az a zsidó, akinek a nagyszülei zsidók voltak, hanem akinek a gyerekei is azok lesznek

Rubin Eszter és Seres Attila a Barhesztől a Bagelig, a Solarison át sok mindenről beszéltek. Mit jelent a hagyomány, hogyan lehet újra gyökereket teremteni? Milyen is ma zsidónak lenni? Sok mindenre igyekeztek választ adni.

A Barhesz után itt az új könyv, a Bagel. Meddig tartott megírni ezt a kötetet?

Rubin Eszter: A Barheszt két évig, a Bagelt meg három éven át írtam. Az első könyvemnek egy új kiadása augusztus végén jelent meg az Atheneumnál, kibővítve, új arculattal, míg a Bagel most a héten jelent meg.

Régen az író-olvasó találkozóknak volt nagy népszerűsége, ám Ön felolvasóesteket szervez a könyveiből, nagyszerű művészek közreműködésével.

E.: A Barheszből írtam egy monodrámát, amit Csákányi Eszter mutatott be, az előadások felolvasószínházi formában kerülnek bemutatásra, még az is lehetséges, hogy hamarosan kőszínházi előadás is lesz belőle. Először Fischer Iván Lakásszínházában mutattuk be, majd a Zsidó Művészeti Napokon, nyáron a Múzeumok Éjszakáján is volt egy nagyon szép előadás a Rumbach zsinagógában, de mellette több helyen is jártunk vele az ország több helyén.

A Barheszt sokan először gasztronómiai könyvnek gondolták, majd beleolvasva egy egészen érdekes zsidó világot ismerhettek meg.

E.: Annyi köze azért volt a gasztronómiához, hogy a szöveg sűrűn át van szőve vele, de ennek, mint minden egyes barhesz elkészítésének több szimbolikus rétege van. A könyvet eredetileg a kisfiam haláláról írtam, de mégsem erről szól, hanem magáról az életről. Úgy gondolom, a halálnak csak az élettel lehet ellentmondani. A könyv az életről és a szerelemről szól. Az életről a maga ambivalenciájában, a zsidó életről, ennek a sokszor nehéz, komikus, vidám és szomorú pillanatairól. Szó van benne a halálról, mint az élet természetes részéről, amiről azt gondolom, nagyon nagy tabu manapság. Nem nagyon beszélünk a halálról, a meghalásról, a gyászról, pedig nagyon fontos erről beszélni. Nagyon sokan megkerestek a könyv elolvasása után, mert mindannyiunknak vannak veszteségei, főleg annak, aki gyermeket vesztett el.

Már volt szerencsém látni, ahogy a konyhájában sürög-forog, például barhesz készítése közben. Én akkor úgy éreztem, létrejött egy pillanat, ami olyan volt, mintha egy ortodox, hagyománykövető asszony konyhájában lennék. Ön hogyan érzi ezt meg, mint férj?

Seres Attila: A barhesz hozzátartozik ahhoz a spiritualitáshoz, ami a zsidó élet körforgásával együtt jár, péntekenként szinte arra ébredek, hogy a sülő barhesz illata lengi be a lakást. Majd a nap hátralévő részében készülünk a délutánra, hogy a gyertyagyújtás után megszegjük a barheszt.

Amikor készíti a barheszt, amikor megszórja mákkal, akkor valami mágia veszi körbe, még akkor is, ha a zsidóságban ez nem ismert. Amikor lecsíp egy darabot, majd az áldást elmondja. Ezt tanulta valahol, honnan jött ez?

E.: Nekem ez nem volt meg gyerekkoromban, ahogy a kortársaimnak sem, de valahol, valahonnan előkerült egy elemi igény, nem csak nálam, hanem nagyon sokunknál. Biztosan megvolt valahol, ami elő is tört, úgyhogy hiába nem láttam a saját szememmel, valahol a kollektív tudattalanban megvolt. Amikor először csináltam az első sabati barheszemet, akkor én rögtön éreztem ezt a spirituális erőt, ez ráadásul mindannyiszor előjön, amikor gyúrom, amikor fonom, amikor tojással kenem meg, amikor megszórom mákkal. Ahogy a sütőbe teszem, ahogy kiveszem, ahogy az asztalra teszem.

A párja, Seres Attila is igyekszik Ön előtérbe helyezni, de hogy érez akkor, amikor őt látja a színpadon?

E.: Azt gondolom, a mi kapcsolatunk nagyon inspiráló mindkét irányba, jól kiegészítjük egymást. Nagyon sokat kaptam Attilától a könyvem megírásához, sokban inspirált, ihletet adott. Amikor a színpadon van? Én általa ismertem meg a progresszív zenét, nagyon megszerettem.

Tehát, amikor a Solaris zenekart megalapították, akkor már nagyon progresszív volt?

A.: Lehetséges, hogy én progresszívnak születtem, mert különböző hasonló gondolatok foglalkoztattak. Most kezdtem el feldolgozni a régi emlékeimet, különböző tárgyak kerültek elő a gyerekkoromból. én például az Orion űrhajón nőttem fel, engem mindig is az előremutató, a jövőbe mutató dolgok foglalkoztattak, én a Solaris előtt is a progresszív zenével foglalkoztam.

Amikor megalakították a Solarist, gondolt arra, hogy majd 2016-ban egy olyan internetes zsidó naptárt, luachot szerkeszt majd, ami minden érdeklődő igényét kiszolgálja majd a zsidó események iránt?

A.: Nem gondoltam, nem gondolhattam, mert erről az egész zsidósdiról még akkor nem tudtam semmit, a mi generációnkban ez úgy szerepelt, mint valami régi dolog, ami elmúlt. Tehát még a nagyszüleim zsidók voltak, a szüleim már nem. Így az én számomra ez akkor kimaradt, elképzelhető, ha nem így történt volna, akkor egészen más progresszív dolgokkal foglalkoztam volna. Ám a progresszív elme, meg a rendező szemlélet, mivel mérnök is vagyok, jönnek ki azok a projektek, amiket megvalósítok, ennek egyik formája a luach, de korábban Kol Izrael magyar nyelvű adásai archívumának gondozása volt ilyen, de a Szombat folyóirat honlapjának és archívumának gondozása is a feladatom, de itt van még a hirolvaso.comis. Azt hiszem olyan igényeket próbálok kielégíteni, amiről az emberek még nem is tudják, hogy van, így csináltam ezt annak idején a progresszív zenével is. Olyan platformokat próbálok létrehozni, azokban közreműködni, ami megkönnyíti az emberek számára az eligazodást.

Az szüleik ateisták voltak, a gyerekeik már zsidók. Milyen érzés ez?

E.: Ez egy folyamatos út, amin járunk, az isteni jelenlét keresése, néha-néha megtalálása. Bárhol találkozhatunk vele, még a barhesz fonása közben is. Mindkettőnket teljesen materialista szellemben neveltek, de mégis azt látjuk, hogy általunk a szüleink is egy hasonló utat kezdenek járni, persze nem ott tartanak, ahol mi. De már mégsem érzik magukat ateistának, sokkal inkább egy úton levő, kereső embernek. Anyukám 1947-ben született, őt már teljesen ateista szellemben nevelték, ezért is meglepő, hogy általunk indult el ezen az úton.
A.: Ehhez nem az kell, hogy ők belássák: tévedtek. Helyette sokkal érdekesebb felismerés kell, mégpedig az, hogy az ateizmus, a materializmus egy ugyanolyan hit egy jobb világban, mint a judaizmus, amiben mi hiszünk. Ha ez a felismerés megszületik bennük, akkor válnak nyitottabbá a judaizmus felé, hiszen az ők korábbi hitük is azt mondta, lesz egyszer egy megváltás, amikor mindenkinek jobb lesz. A judaizmus is erről, a Messiásvárásról szól.

A háború utáni korosztályok így a gyerekeik révén térnek vissza az ősökhöz.

E.: Nagyon fontos ez a gondolat, hogy nem az a zsidó, akinek a nagyszülei zsidók voltak, hanem akinek a gyerekei azok lesznek. Minden azért van, mert egy olyan utat szeretnénk a gyerekeinknek mutatni, amin önazonosak lesznek, amin jól érzik magukat, amiben pozitív identitást találnak meg. Engem korlátozott értékek mentén neveltek fel, belém szorongásokat plántáltak, én ennek ellentmondva szeretnék adni a lányomnak, amiben ő sokkal jobban érzi magát. Azt hiszem ez sikerült is. Neki nem kellett ezt megtalálni, számára ez magától értetődő volt, ő ezen örömmel, boldogan jár, ahogy a korosztályának tagjai.

A gyerekeik már megtalálták Izraelt, az örökkévalót. Ebben segítették egymást?

E.: Nyilvánvaló, hogy oda-vissza működik ez, a gyerekeink – bár nem közösek – hasonló úton járnak. A lényeg, hogy az ember gyökereket tudjon adni nekik.

2016-ban milyen zsidónak lenni Európában?

E.: Nagyon ambivalens, de ha az ember ezzel önazonos, akkor nagyon örömteli.
A.: Progresszív dolog zsidónak lenni. Előremutató újra felfedezni ezeket a hagyományokat. Annál kevés progresszívebb, előremutatóbb van, mint ezeket mind továbbadni az új nemzedéknek.

Én mondjuk, miért érezzem jól magamat zsidóként?

E.: Ez az elfogadásból fakad, ha az ember ezzel azonosulni tud, akkor hirtelen lubickolni tud benne, meglátja az örömteli oldalát. Tulajdonképpen a fájdalmas oldalát nem is annyira, a mindennapokban ez nem is van benne annyira. Ahogy ezt már mondtam: a halálnak csak az élettel tudunk ellentmondani. A gyerekeinkkel! Aki ezt elzárja, annak mindig megmarad a fájdalmas Soá identitás, aki a mindennapokban benne él. Aki viszont szembesül azzal, hogy ez egy élő, sok ezer éves hagyomány, aminek részese lehet az ember, az egy egészen más érzést ad.

Milyen érzés ebben a hagyományban élni? Jó aktív zsidónak lenni?

A.: Biztos, hogy nem mindenkinek jó, nekünk mindenképpen jó. Ez továbbviszi azt a hálózatot, amiben élünk, amiben ez a hagyomány él, éppen az a lényege, az egyes személyektől függetlenül is tovább él. Jó dolog ennek a részese lenni.
E.: Az is fontos, hogy mindez teljes mértékben összeegyeztethető a mai modern mindennapokkal.

Önről is beszélnek majd, de csak áprilisban, a Solaris koncert kapcsán, most viszont Eszter van napirenden. Ezt hogyan éli meg?

A.: Van ennek egy dinamikája. Amikor fellépésem van, akkor ritkán jelenik meg Eszternek könyve, de ez fordítva is így van. Az Örökkévaló úgy intézi a dolgokat, hogy az legyen a prioritás, az legyen előrébb, aminek, akinek fontosabb dolga van.

Hogyan tudná a régi és az új könyvét is ajánlani, így a Hanuka közeledtével?

E.: Azt gondolom, Hanuka első napjára érdemes megvenni a Barheszt, ami egy megrázó, de életteli, nagyon sok humorral, iróniával, szarkazmussal megírt könyv. Ha az ember elolvassa, akkor a Hanuka utolsó napjára ajánlom a Bagelt, ami egy picit közérthetőbb, könnyedebb könyv, ami azért nagyon sok témát boncolgat, mint a zsidóság, az iszlám kapcsolata. Sok gasztronómia, gasztrománia, szex, az Istenkeresés, ezek a fő témái. Ahogy a barhesz, úgy a Bagel is sok iróniával járja körbe ezeket a témákat, különböző élethelyzeteken keresztül.

Ha már gasztronómia, hogyan legyünk egészségesek a Hanuka alatt, ha folyamatosan teleesszük magunkat fánkokkal?

E.: Azt tanácsolom, hogy ne együk tele magunkat az összes napon fánkkal, együnk csak az első nap, bár úgy tapasztalom, a harmadik napra az ember már úgyis megunja. Lehet más édességeket csinálni, mint lastkeszt, palacsintát, ilyeneket.

Kicsit avasson be a latkesz rejtelmeibe.

E.: Hanuka ünnepén az olaj csodája miatt olajjal készült ételeket eszünk, a latkesz is ilyen. Ez reszelt krumpli, fűszerezve fokhagymával, tojással, egy kis liszttel. Kis pogácsákat sütünk belőle olajban.

Ön, mint zenefelelős, milyen zenéket hallgassunk a Hanuka alatt?

A.: Elég sok online zeneszolgáltató van, vannak olyanok, ahol be is lehet állítani Hanukára dalokat.

Valami komolyzene? Már csak azért, mert a házikoncertjeiken is az szokott szólni, amiket a barátoknak szoktak adni.

A.: Ott kamarazene szokott szerepelni, főleg vonósokkal, ott a fő szempont az, hogy a barátaink, illetve a barátaink zenésztársai szoktak fellépni, ezek mindegyike egy bensőséges alkalom. Azt nem tudom, hogy Hanukakor lesz-e házikoncert, de ha lenne, akkor Strauss műveket adnánk elő.

A Bagelnek mikor lesz nyilvános bemutatója?

E.: Most kerül a boltokba a könyv, november 12-én, fél ötkor a Láng Tékában lesz dedikálás, itt természetesen barhesz kóstolóval is készülök. Majd november 19-én, délután négykor lesz a hivatalos könyvbemutató a Werk Akadémián, a Salétrom utca 4. szám alatt. Itt Réz András mutatja be a könyvemet és Csákányi Eszter olvasd majd fel részleteket.

Mi lesz a Solaris koncerten? Új, régi számok?