Kincsvadászat a múzeumban – A zsidók és nem zsidók kapcsolata egy imakönyvön keresztül
Mitől lehet női egy imakönyv, mennyire lehet jelentős a XVIII. században a zsidók és a nem zsidók kapcsolata? Mindezekre a választ az imakönyvek és Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum igazgatója adja meg.
Mennyire lehet női egy imakönyv? Már ha ezt a luxus imakönyvet nézzük, ez mitől női?
Az ábrázolások segítenek ebben. Láthatjuk ebben az imakönyvben hogyan is néz ki egy konyha, hogyan öltözködnek a nők. Azt, hogy milyen is lehetett egy jobb módú zsidó nő élete sok más forrásból is rekonstruálható, ezek a képek, amelyek ebben a könyvben szerepelnek mindenképpen idealizált ábrázolások, azaz sokkal inkább azt mutatják be, hogy milyennek kellene lennie egy korabeli zsidó nőnek. Persze az is igaz, hogy ez az összes XVIII. századbeli ábrázolásra igaz, hiszen a fényképezés még nem létezett. Az ábrázolások olyan képet mutatnak, ahogy azt a világot elképzelik, vagy pozitív idealistán elképzelik. Csak egy apró példa, Judit ábrázolása, aki szintén úgy van felöltözve, mintha a XVIII. században élt volna.
Ez az imakönyv bizonyítékot szolgál arra, hogy a zsidók már ekkor is részei voltak a társadalomnak a saját szokásaikkal, meg az ábrákon szereplő tárgyakkal is, mint a dézsa, amit akár egy nem zsidó készített és ezzel a társadalom többi rétegével meglévő kapcsolatot is érezhetjük a könyv lapozása közben.
Igen, ez valóban így van. Vannak példák arra, hogy ezek az ábrázolások, mint vizuális példák olyan adatokat tudnak szolgáltatni a történelem tanulásához, a múlt megismeréséhez, amelyeket az írott forrásokból nehezen vagy egyáltalán nem lehet megismerni. Van azonban egy másik példa is az ábrázolásokkal kapcsolatban. Tudni kell, hogy a könyvnyomtatás után a köteteket általában rézmetszetekkel illusztrálták,és készültek olyan könyvek, amelyek kézzel készültek, de a szófer megpróbálja mind a nyomtatást, mind pedig a rézmetszetet imitálni. Ettől is különleges és luxusnak mondható ez az említett imakönyv is. Különleges ábrázolások vannak a könyvben, mint például a szukában, a szukoti sátorban álló férfi, aki jellegzetes XVIII. századi, a dél-német közösségekre jellemző ruhában van. A kötet fedlapján megjelölték, hogy amszterdami betűkkel készült, ez egy komoly minőséget jelentett, mintha a héber nyomtatás központjában, Amszterdamban készült volna. Erre mi Magyarországon különösen büszkék lehetünk, mert az amszterdami betűk attól voltak olyan különösen szépek, mert az Amszterdamban nyomtatott első Hágádá volt az úgynevezett szépség fogalma és ezek a betűk pedig misztótfalusi Kis Miklós műhelyéből kerültek elő. Ő Amszterdamban tanult, majd hazatért Erdélybe és nagyon nehezen szállítható betűkészletét eladta egy ott dolgozó nyomdásznak, aki később ezt a már említett Hágádát nyomtatta, azokkal a betűkkel, amelyeket Kis Miklóstól vásárolt meg. Ez is egy érdekes és értékes kapcsolatot mutat a zsidó és a nem zsidó világ között. Egy protestáns nyomdász, aki a tipográfiában a mai napig is egy ikon egyébként, adja azokat a betűket, amelyekkel a Hágádát nyomtatják.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
