Heisler András: Főhajtás és búcsú Elie Wiesel halálára

Elie Wiesel egyetemes jelentőségű, példaadó szellem volt, ugyanakkor mélységesen zsidó is, ráadásul a magyar zsidóság szülötte, pusztulásának tanúja és túlélője. Számunkra különösen súlyos személyes veszteség a távozása.
Hosszú ideje élt az egész világ állandó figyelmének középpontjában, de nem szűnt meg hozzánk is tartozni: élettörténete fontos része a kultúrák egymásmellettiségére épülő közép-európaiság ma már csak a történelmi emlékekben létező, nagy történetének. Egyike volt azon honfitársainknak, akiket a magyar állam hatóságai gyűjtöttek össze és küldtek Auschwitzba 1944-ben. Ez a fájdalmas tény örökre közösségünkhöz kötötte személyét és ideköti immár emlékezetét is.

Tanítása a zsidó szenvedést soha nem oldotta fel valamiféle semmire sem kötelező általánosságban, de mégis általános érvényűvé tette tanulságait: olyan humanizmussá, amelyet minden jámbor zsidónak kötelessége gyakorolni, de legalábbis közelíteni felé minden erejével. Minden üldözött, kitaszított, megbélyegzett közösség krónikásává és szószólójává lett, a népek fényévé, ahogyan Jesájá próféta tanította. Nem csak szavai hirdették mindezt: személyes hitele és páratlan szuggesztivitása tette megkérdőjelezhetetlenné.