Kidobták Corbynt az ajtón
De visszamászott az ablakon
Megvonta a bizalmat a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt alsóházi frakciója Jeremy Corbyntól, a párt vezetőjétől, aki azonban nem hajlandó lemondani.

Corbyn ellen a Labour-frakció két tagja a brit EU-tagságról tartott múlt heti népszavazás után bizalmatlansági indítványt nyújtott be, az elmúlt napokban pedig a munkáspárt árnyékkormányénak több tucatnyi tagja lemondott, megpróbálva ezzel is kikényszeríteni a párt vezetőjének és miniszterelnök-jelöltjének távozását.
A Corbyn ellen forduló Labour-képviselők azzal vádolják a párt vezetőjét, hogy nem tudta hatékonyan mozgósítani a Munkáspárt támogatóit a brit EU-tagságról rendezett múlt heti népszavazáson, amelyen a brit választók többsége, köztük a munkáspárti szavazók 40 százaléka a kilépésre voksolt.
A bizalmatlansági indítványt a képviselők a keddi frakcióülésen hatalmas, 172-40 arányban megszavazták. Az alsóházi Labour-frakció teljes létszáma 229, vagyis a munkáspárti képviselők háromnegyede megvonta bizalmát a párt vezetőjétől.

A szavazás azonban nem kötelezi Corbynt a távozásra, és a Munkáspárt vezetője a szavazás után közzétett nyilatkozatában már közölte is, hogy nem hajlandó lemondani, mivel a párttagság 60 százaléka demokratikusan választotta őt a Labour élére, és nem fogja őket „elárulni”.
A 67 éves Corbynt tavaly szeptemberben választották a Munkáspárt élére, valóban földcsuszamlásszerű, 60 százalékos – a párt történetében példátlan – többséggel a szavazásra jogosult párttagok.
Corbyn már a bizalmatlansági indítvány benyújtása után közölte, hogy ha hivatalosan megindul a pártban vezetőváltási folyamat, akkor ismét indul a tisztségért.














