Ami történt, megtörtént
Darvas István rabbi és Toronyi Zsuzsa, a Zsuzsa, a Zsidó Múzeum vezetője a hetiszakasz kapcsán beszéltek a főpapi öltözékről, a díszekről és az összeadott javakról és tudásról.
Melyik hetiszakaszt olvassuk a héten?
Darvas istván: Tecavé hetiszakaszát és most egy mondatot emelnék ki belőle, amely szerint, Áron, amikor szolgálatot teljesít, akkor olyan öltözéket viseljen, hogy hallassék a hangja.
Ez miként lehetséges?
- I.: Áron ruhájának a szegélyén olyan csengettyűk voltak, amit már messziről lehetett hallani. Az a kifejezés, hogy hallassék a bölcseink szerint csupán háromszor szerepel az egész Tanachban. Egyszer ott szerepel, amikor arról van szó, hogy a zsidó nép tagjai úgy fogadták a Tórát, hogy azt mondták: Megtesszük és meghallgatjuk. Szerepel a mostani hetiszakaszban a papi öltözékkel kapcsolatban, a harmadik hely pedig Eszter könyve, ahol az van, meghallatszott a királynak a levele. A bölcseink szerint ez a három hely, három különböző korszakot jellemez. Van, volt és a reményeink szerint lesz is olyan a zsidóság történelmében, amikor elsősorban Isten felé nyitott a zsidó fül, ami a zsidó közösségen belül hallatszik. Volt, van olyan, amikor a papoknak, a kohénoknak a szava hallatszott. Van és volt olyan, amikor a királynak, a nem zsidó uralkodónak a levele hallatszik leginkább, azaz nem feltétlenül a zsidó vallási előírások, kulturális hatások a legerősebbek a zsidó közösségen belül. Egyébként Áron öltözékével kapcsolatban annyit meg kell jegyezni, Mózesnek egészen különleges ruhadarabokba kellett Áront felöltöztetni. Ezzel kapcsolatban jogosan kérdezhették bölcseink a Talmudban, hogy a sivatagban, a vándorlás közben honnan lehetett ezeket az anyagokat beszerezni, miként lehetett ilyen díszes öltözékbe öltöztetni Áront, a főpapot. Talán az egyik legelegánsabb talmudi kommentár így válaszolja meg a kérdést: Ami történt, megtörtént.
Egy ilyen csilingelő hetiszakaszhoz mivel tud hozzájárulni a Zsidó Múzeum?
Toronyi Zsuzsa: Külön csilingelő tárgyat és külön főpapi ruhát emelnék ki. A főpapi ruha mindig is izgatta eleinket, nem csak zsidó eleinket, így a XVIII. századtól kezdve, amikor megjelennek a különböző enciklopédiák, lexikonok, akkor a képeken megpróbálták a főpapi ruhát rekonstruálni. Többféle ilyen metszetet kapott a gyűjteményünk már az alapítástól kezdve, hiszen a Zsidó Múzeum alapvető célja volt mindig is az olyan dokumentumok gyűjtése, amit zsidó művészek készítettek, de ide tartoznak a zsidó szertartási tárgyak is. Gyűjtötték, ahogy a mai napig is ezt tesszük, a zsidóság mindenkori ábrázolásait is. A metszeteke igyekeztek visszaadni azt az öltözéket, amit a főpapnak kellett viselnie. Ezek a kiadványok, enciklopédiák nem a zsidó közösség számára készültek, eleink nem is tudták, hogy mi szerepel bennük. Készültek azonban olyan zsidó kiadványok, mint egy nálunk lévő ünnepi imakönyv, amelynek belső címlapján Mózes és Áron látható, persze más zsidó kiadványokban is találkozhatunk velük. Áron ruháján ezekben a kiadványokban is lehet látni a csengettyűket, a ruhához tartozó gránátalmákkal együtt, így visszaadva a leírt szöveget. Mózes alakja ugyanakkor – ebben az ünnepi imakönyvben – a félrefordításnak köszönhetően a keresztény ábrázolásokhoz hasonlóan szarvféleséggel látható. Eredetileg dicsfény lenne ez, és ebből lett a szarv. Michelangelo szobra is szarvval ábrázolja Mózest. Mózesnek az ilyen ábrázolása azt mutatja, hogy bár egy imakönyvről van szó, azaz egy zsidó vallási kiadványról, ám mégis visszaköszönnek a keresztény vizuális hatások. Ezt az ünnepi imakönyvet 1797-ben jelentették meg Bécsben, Anton Schmid kiadásában, akinek egyedül volt joga ebben az időben héber betűkkel nyomtatni, természetesen a cenzor engedélyével. Már találkoztam olyan cenzori véleménnyel egy zsidó könyvben, hogy az a kereszténységet semmilyen mértékben sem sérti. Nem tudom, hogy mikor került a múzeumba, van a köteten egy jelzés, mely jelezte az akkori tulajdonos nevét, mindez 1904-es keltezéssel. Ugye 1904-ben még nem volt Zsidó Múzeum és ez is egy érdekesség, előfordult már olyan, hogy ahhoz, hogy beírják a nevüket az adományozók az örökkévalóságnak, ráteszik a nevüket a tárgyra, majd így adományozzák tovább. Persze ennek a tárgynak az esetében erről nem lehet szó, hiszen ekkor – mint mondtam – még nem volt meg a múzeum.
Ez a kiadvány is azt mutatja, volt egykor egy mecenatúra a zsidó életben, közéletben. Hogy lehetne ezt a mai napokban is megvalósítani?
- Zs.: Ez egy nagyon komplex probléma, ha tudnám rá a választ, akkor nem biztos, hogy itt ülnék. Egy dolgot tudok, mégpedig azt, hogy a múzeum, azt teszi hozzá, megmutatja a múlt jó gyakorlatait. Bemutatja, hogy az adakozások nem egyedi, kivételes esetek voltak. Gyakorlatilag a közösség fenntartó ereje mindig az volt, hogy eltartotta önmagát, mellette összegyűjtötték mindazt, amire szükség volt. Nem csak a pénz, meg a fizikai muníció, hanem a szellemi is mindig közös volt, így az egész az összeadott javakból, a tudásból állt.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
