A baloldal továbbra is élesen ellenzi, hogy a katonaság segítségét kérjék migrációs helyzetben a határok és egyéb objektumok védelménél, míg a kormánypártok támogatják azt – mondta el Kósa Lajos.
A kéményseprő-ipari tevékenységről, az egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról és a sporttörvényről volt szó többek között az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.
Kósa Lajos, a bizottság elnöke az ülés után közölte, az egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat azt hivatott rendezni, hogy ha katonákat rendkívüli helyzetben a szokásosnál jobban foglalkoztatnak, akkor ezt a helyzetet hogyan kell szabályozni az illetményekkel, szabadsággal, vagy a túlmunkával kapcsoltban. Hozzátette: a katonákat nem érheti joghátrány.
A politikus a rendkívüli helyzetre példaként a migrációs válságot említette. Felhívta a figyelmet arra, a baloldal továbbra is élesen ellenzi, hogy a katonaság segítségét kérjék migrációs helyzetben a határok és egyéb objektumok védelménél, míg a kormánypártok támogatják azt.
Az ülésen szó volt a kéményseprő-ipari tevékenységről is. Továbbra is kitartunk a rezsicsökkentés mellett – szögezte le Kósa Lajos. Elmondta, a kormánypártok szerint a polgárok esetében az egyszeri kéményseprésnek és ellenőrzésnek díjmentesnek kell lennie. Megjegyezte, a baloldal elsősorban a magántulajdonban levő szolgáltatók szemszögéből szemlélte a kérdést. Ők azt szeretnék, hogy visszaálljon a régi rendszer, és a magántulajdonú kéményseprő-ipari cégek egyre növekvő tarifák mellett lássák el a szolgáltatást – tette hozzá.
Kósa Lajos kitért arra is, hogy tárgyaltak a sporttörvény módosításáról is. A bizottság önálló módosító indítványként olyan javaslatot nyújt be, mely megkönnyíti a mérkőzések látogatását, elsősorban a labdarúgásét. Elmondta, a bizottság azt javasolja, hogy ne legyen kötelező szurkolói utaztatás, tehát aki meccsre akar menni, akkor ne kelljen a kezdés előtt 3 órával egy adott helyen várakozni, hogy azután csoportosan menjen a meccsre. A képviselő közölte azt is, hogy a szurkolói kártya és a regisztráció alkalmazását a klubokra bíznák, csak a kiemelt kockázatú meccseken lenne kötelező a névre szóló jegyértékesítés. Ez jótékonyan fog hatni a szurkolók komfortjára, a meccsek nézettségére – jegyezte meg.
Újságírói kérdésre válaszolva Kósa Lajos reagált az MSZP büntető jogszabályok szigorításáról szóló javaslatára is. A Fidesz frakcióvezetője aláhúzta, a szocialisták kettős játékot játszanak. Felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP kifejezetten bevándorláspárti és betelepítéspárti, a konkrét intézkedésekről szóló törvényjavaslatokat – például a katonaság alkalmazását lehetővé tevőt vagy a betelepítési kvóta ellenit – élesen támadja.