Jelentős nemzetközi kutatási eredmény a 10. századi európai kódexkultúráról

Jelentős nemzetközi kutatási eredmény a 10. századi európai kódexkultúráról 

Október 22-én Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora egy,

az európai kódexkultúrát megváltoztató 10. századi kéziratot azonosított.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi Kánonjogtörténeti Kutatóközpontjának kutatási programja keretében, folytatva a szentpétervári Ermitázs anyagához tartozó középkori kéziratok lassan egy évtizede tartó analízisét, Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, egyúttal a központ vezetője, jelentős tudományos újdonságot alátámasztó kódexet tudott azonosítani.

A kutatást az Orosz Nemzeti Könyvtár tette lehetővé. A kánonjogi kéziratok eddigi részletes feldolgozásán, valamint az immár körülbelül 790 kódex alapos, a modern kritikai elvárásoknak megfelelő leírásán, lokalizálásán és datálásán túl sikerült egy olyan kéziratot azonosítania, amely a késői 6. században alapított corbie-i apátság könyvtárából került át 1638-ban – a négyszáz kötetnyi átvitt állománnyal együtt – a St. Germain des Prés-i apátságba.

A 10. századi kézirat érdekessége, hogy az eddigi téves eredményekkel záruló vizsgálatokkal szemben a kódex ír eredetéről és Írországban történt másolásáról tanúskodik. Ez a tény alapvetően megváltoztatja az észak-francia benedeki regulát követő monostorok és az ír kolostorok – különös tekintettel Northumbriára – közötti 10. századi kapcsolatról kialakított kulturális képet, különös tekintettel az ekkori úgynevezett II. viking időszakra, amely 980-ban ért véget.

Szuromi Szabolcs a Szentpétervári Állami Egyetem Történelem Karának Filológiai Intézetében orosz nyelvű előadásban elemezte a Szentpéterváron található középkori latin kulturális örökség egyedülálló voltát október 23-án.
Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Magyar Kurír