Háázinu hetiszakasz 4. kommentár, 5776. Tisri 11.
“Fordítsátok szíveteket minden szóra, melyekkel én tanúságot teszek ellenetek ma, hogy megparancsoljátok azokat gyermekeiteknek, hogy megőrizzék és megtegyék e tan minden szavát”. (32:46). A “fordítsátok” kifejezés egyebek közt az elmúlt időszakban sokszor hangsúlyozott megtérés (tsuvá) jelentőségére is utal. Hagyományaink szerint Jom Kippur a félelemből (tsuvá mijirá), míg Szukkot a szeretetből történő megtérés (tsuvá meáhává) lehetőségét kínálja. A kettő közti különbségról a Talmud (Joma 86b) is szól, ahol Rés Lákis két kijelentést tesz, az egyik szerint a megtérés által az addig elkövetett szándékos bűnök nem szándékos vétekké szelídülnek, a másik szerint viszont érdemként lesznek feljegyezve a korábbi bűnök. Bölcseink úgy oldják fel a látszólagos ellentmondást, hogy ha a megtérés félelemből következik be, akkor csak csak jelentősen enyhül, viszont ha szeretetből, akkor teljesen megváltozik a múltbéli tevékenységünk isteni megítélése.
Szép napot mindenkinek!















