Dr. Balázs Gábor eszmetörténész , aki képzettségét izraeli egyetemeken szerezte.

Balázs Gábor előadásai a klasszikus és modern zsidó források közös elemzésére és megvitatására épülnek.

 

BALÁZS GÁBOR

Noha a témák összefüggenek, de az egyes előadások önmagukban is érthetőek. A részvételhez nem szükséges előképzettség.

E kurzust többek között az különbözteti meg számos más bevezető tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés. Az előadások a tudományos ismeretterjesztés igényével lépnek fel, források interaktív tanulmányozására épülnek és végig nyitott párbeszédet biztosítanak a résztvevők számára. Az előadássorozat különleges jellegénél fogva élvezhető azok számára is, akik már rendelkeznek háttérismeretekkel, de azoknak is, akik még csak most kezdik az ismerkedést a zsidó hagyománnyal.

Idei témánk az lesz, hogy vajon releváns marad-e a bibliai és talmudi, tehát ókori alapokon nyugvó zsidó hagyomány erkölcsisége a modern ember számára. A pre-modern korokban élt emberek számára erkölcsi szempontból meghatározó volt a hagyomány tekintélye és a közösséghez tartozás szabályai. Vajon a „tiszta ész” autoritását elfogadó és önmagát független individuumnak tekintő modern ember tud még tanulni valamit élet és halál, szexualitás, egyén és közösség, tudomány és morál kérdéseiben a zsidó hagyomány erkölcséből

Az előadásokat Dr. Balázs Gábor eszmetörténész tartja, aki képzettségét elsősorban izraeli egyetemeken szerezte.

Minden csütörtökön 18:00-tól a Bálint Házban (Kezdés szeptember 10.):