Dr. Szili Katalin részt vett az abrudbányai Magyar Közösség Napján
Az abrudbányai református egyházkerület és az Abrudbányai Verespatak
Kulturális Egyesület meghívására Dr. Szili Katalin miniszterelnöki
megbízott asszony részt vett a hatodik alkalommal megrendezett
Magyar Közösség Napján. Köszöntőjében a többi között elmondta, hogy
az anyaország támogatja a határon túl élő közösségeket céljaik
elérésében és hangsúlyozta, hogy a megmaradás érdekében a
szülőföldön boldogulás és gyarapodás biztosítása a legfontosabb
feladat.
A város magyarjai ünnepi műsorral készültek és a református
istentisztelet után a környező települések civil- és egyházi
képviselői kerekasztal beszélgetés során ismertettek a
szórványmagyarság aktuális helyzetet. A magyar nyelvű oktatás
fontosságának hangsúlyozása mellett előre mutató sikerekről is
beszámoltak, kiemelve a magyar szórvány közösségek összefogásának
rejlő erőt. Köszönetüket fejeztek ki az anyaországból érkező
segítségért. A rendezvényen részt vett a település polgármestere,
valamint az RMDSZ megyei vezetői. Figyelemre méltó példája
Abrudbányai a román-magyar együttélésnek és a közösségi
összefogásnak. A látogatás végen megbízott asszony a szomszédos
Verespatakon is tiszteletét tette.