Helyi beszélgetés Tihanyban is
Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének beszéde
Másodjára jöttünk össze itt Tihanyban, ahogy azt a klasszikus költő is mondja: Minden kezdet fölött valamifajta parázs lebeg. A második alkalomnak meg az az ígérete, öröme, hogy folytatódott. Elkezdeni nem egy könnyű dolog, tavaly olyan helyzetben voltunk, hogy kellett egyfajta bátorság ahhoz, hogy ezt a konferenciát megtartsák, folytatni még nehezebb azt, amit elkezdett az ember, így gratulálok a második alkalomhoz, a folytatáshoz.
Amikor az ember a vallások együttélésére gondol, erről most kormányzati szempontból kell beszélni, akkor az egykori legendás püspök, Ravasz László mondása jut eszembe, mely szerint: A lövészárokban nincsenek felekezeti villongások. A lövészárokban az élet megmentésének a reménye köti össze azokat, akik egyébként különböző hiten vannak. Most is lövészárokban vagyunk. még ha nem is valaki ellen, hanem valakiért harcolunk. Ezért jó, hogy itt sincsenek felekezeti villongások, hanem felekezeti béke van.
Amikor az állam vagy éppen egy kormány köszönettel veszi az egyházaknak a szolgálatát, tevékenységét, az oktatás, a nevelés, a szociális ellátás területén, az egészségügyben, vagy éppen a kultúrában, akkor egy jó kormánynak tisztában kell lennie azzal, nagyon fontos a vallási közösségeknek, az egyházaknak a szociális, oktatási felelőssége, de ezek csak következmények. Következményei annak a belső erőnek, másképpen, annak a külső erőnek a megnyilvánulásai, amelyek az egyházakat értékközösségé teszik. Értékközösségé, ami azt jelenti, értéket őriznek, értéket tartanak fenn és újítanak meg. Ez a lényeg. A szakemberek ide szokták idézni a híres alkotmányjogásznak, filozófusnak a mondását. A szabad szekularizált állam olyan előfeltételekből él, amelyeket maga nem tud garantálni.
A szabadság már csak ilyen, nem tudjuk garantálni a saját alapjainkat, ezért egyetlen állam sem mondhat le, bármilyen módon is gondolkodik ideológiailag, vagy hitbelileg, arról az erkölcsformáló erőről, amelyet a vallási közösségek, az egyházak jelentenek. Amennyiben ezt egy kicsit szekulárisan közelítjük meg, akkor még Arisztotelészig mehetünk vissza, aki azt mondja, hogy egy államnak az erényessége a polgárainak az erényességén nyugszik. A polgárok erkölcsiségén nyugszik egy kormány erkölcsisége. Ebből lehet levezetni azt a népi mondást, mely szerint minden országnak, minden népnek olyan kormány van, amilyet megérdemel.
A közös alapok, a közmegegyezés nagyon fontosak ebben a tekintetben. Ezért fontos, hogy az új magyar Alaptörvény 2011-ben világosan kimondta a kereszténység nemzetmegtartó szerepét és a más vallási hagyományok értékeit, hozzájárulását Magyarország történetéhez, kultúrájához. Persze ma már a felekezeteknek, a vallási közösségeknek az együttélése az szabadságban történik és a szabadság egyúttal – elnézést a kifejezésért – szabad versenyt is jelent. Egy olyan szabad versenyt, ahol nem egyfajta állami támogatás dönt arról, ki az erősebb, hanem a tanítás ereje. VI. Pál pápa mondta, ma a kevésbé tanításokra, inkább tanúkra van szükségünk. Tanúság-, bizonyságtevő emberekre, akik azokat az értékeket, amelyeket a vallási közösségek képviselnek, megjelenítik. Odaélik a társadalom nyilvánossága elé. Azt is lehetne mondani, az ilyen versennyel mindenki jól jár. Ha abban versenyzünk, hogy ki tud többet hozzátenni az erkölcsi alapok megerősítéséhez, ki tud többet hozzátenni a közösség erejéhez.
Az út egy ősi vallási, filozófiai szimbólum, ha belegondolunk, az egyenes út egyáltalán nem egy magától értetődő dolog, hiszen az ember élete individuálisan inkább körbejár, mintsem elindulna valahonnan valahová, egyértelműen tudná, hogy hová megy célirányosan. Mégis úgy gondolom, ha már az út szimbólumát választotta ez a konferencia, ami egy fontos üzenetet tartalmaz, akkor gondolhatunk arra, ha nem is megyünk mindig ugyanazon az úton, mindig ugyanarra haladunk. Mi, akik különböző helyekről, külön utakon, de mégis a közös cél felé haladunk, folyamatosan egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Még anélkül is, hogy egyfajta egyházdiplomáciai alapon megállapodnánk valamiféle olyan vallási minimumban, amiben mindenki egyetért.
Ezt a közös célt kitűzni, efelé haladni jelenti az igazi közeledést. Még egy idézetet szeretnék idehozni, egy nagy zsidó hittudós mondását, Báruch Spinoza gondolatát, mely szerint az ember nagy-nagy esélye és lehetősége, a dolgokat az Örökkévaló mércéje szerint mérje, ezt a politikusoknak, így magamnak is üzenem. A politikának, a politikusoknak a veszélye, hogy rövid távon gondolkodnak, mert ahogy a kommunikációs tanácsadók is mondják, mindig az adott napot kell megnyerni.
A felsorolt szolgálatokon túl, a közösség szolgálatán túl is fontos, hogy legyenek, akik azt üzenik, az igazán fontos, értékes dolgok, amikért érdemes küzdeni, ott az örökkévalóság mércéje kell, hogy fontos legyen, így maradnak érvényesek, hitelesek.
Amikor az egyházak, a közösségek üzenetet közvetítenek a nyilvánosság előtt, nem csak a saját belső köreikben, akkor vannak, akik azzal vádolják meg őket, hogy politizálnak, mintha a politizálás valami csúnya dolog lenne. Talán lesznek olyanok, akik ezeket a nyilatkozatokat politikusként aposztrofálják, vagy éppen politikai vitákba keverednek, de ez nem kéne, hogy eltérítse a vallási közösségeket attól, hogy azt az üzenetet, ami rájuk bizatott, ne csak a saját közösségükön belül, hanem azon kívül is közvetítsék, amire szükség van. Annál is inkább nem kell zavarja az egyházakat az ilyesfajta kommentárok, mert az egyházak létéről nem a közvéleménykutatók, nem a választók döntenek, ennél magasabban van a hely, ahol döntenek róluk.
Végül a köszönet mellett egy tréfát is engedjenek meg,amikor a jeruzsálemi főrabbi először ment Rómába, ahol találkozott a Szentatyával, olyan barátságba keveredtek, hogy megmutatta a belső termeit is, amikor a legbelsőbb irodájába bevitte a főrabbi vendégét, akkor ott volt egy telefon. A rabbi megkérdezte, hogy az mire szolgál. A Szentatya mondta, hogy ezen beszélek a legfelsőbbel, az Örökkévalóval. Kérdezte a főrabbi, hogy kipróbálhatja-e. Persze természetesen. A főrabbi ki is próbálta, több órás mély beszélgetés, majd letette a telefont a főrabbi, ragyogott az arca. A Szentatya azt mondta, hogy 400 dollár lesz, mert mégiscsak egy hosszú beszélgetés volt. A főrabbi kifizette a telefont, majd a következő évben ő hívta meg Jeruzsálembe a Szentatyát. aki el is látogatott oda. Ugyanaz történt, legbelső terem, ott egy gyémántokkal kirakott telefon. Kérdezi a Szentatya, neked is van ilyened? Nekem is. Kipróbálhatom? Persze. Szentatya telefonál, közben azért nézi az óráját, ne beszéljen sokat, 10 perc után abba is hagyja. Kérdezi, hogy mivel tartozom? Mire a főrabbi azt feleli, semmivel, helyi beszélgetés volt.
Kívánom, hogy a ez a helyi beszélgetés valósuljon meg itt is.
Köszönöm a figyelmüket.
BreuerPress-info
