hírlevél 15-06-11 (közös szeudá slisit, bát micvá, támuz újhónap, mázl tov, )
|
Szombat este 7-kor a Dohány utcai közösség vendégül látja a mi közösségünket.
Többen kérdezték mi is ez pontosan, miért pont most, stb…
Többek között a 12 kémről olvasunk szombat reggel.
Nagyon fontos része ez a zsidó történelemnek.
Két részre szakadt a tábor.
Egyik fele elhitte, hogy ez a föld nekik rendeltetett, hogy be tudnak menni. sőt harcoltak is érte.
Két kém küzdött az isteni ígéretért: „Józsué, aki a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia”
A másik fele (10 kém), mondta, hogy forduljanak vissza Egyiptomba, nincs esély a túlélésre és Egyiptom a biztos…
A 10 kém sorsa szomorú lett – meghaltak.
A történetben két út találkozik. Egy közösség, amely ragaszkodik a megszokotthoz, még ha az rossz is, ne várja el, hogy helyzete magától jobbra fordul. Ehhez változásra, sőt sokszor mélyreható döntésekre van szükség.
A Tóra ezzel a történettel két alapelvet tanít:
1) a tettek bátorsága nélkül esélye sincs a felemelkedésnek!
2) aki nem dolgozik a saját sorsa javításán, hanem elfogadja az éppen kényelmeset, annak sem marad a helyzete változatlan, hanem romlik.
Tudjuk, az Egyiptomból kiszabadult emberek sorsa nem volt elrendelve, az ő döntésükön múlt, hogy nem jutottak be az Ígéret Földjére.
A nemzedék egy értelmetlen sivatagi bolyongásban élte le maradék 40 évét.
A kémek történetének, sikerüknek és kudarcuknak a tanítása egyértelmű, kizárólag a saját döntéseinkre támaszkodhatunk.
Tudnunk kell:
Magunknak és a gyermekeinknek építünk.
Magunknak és egymásnak tanulunk,
Magunkért és a egymásért imádkozunk
A hozzánk közelállókért osztjuk meg a tehetségünket.
Ha lelkesedünk, akkor nekik adunk erőt.
Amit mi másnak átadunk, azt már senki nem veheti el tőlünk.
Ez egy szimbolikus lépés. Nincs tabu, csak közeledés…
A kezdés: 19.00
péntek:
délutáni ima majd esti ima: 18.30 — dvár Tóra: Schwarcz Dóra
szombat:
8.30: ima tanulás:
9.00: reggeli ima – Dvár Tóra: Grisztel András
19.00: délutáni ima, szeudá slisit – a DOHÁNY UTCÁBAN.
vasárnap 10.00 – reggeli ima és bát micvá
vasárnap 18.00 – zsidóság alapjai tanfolyam (lesz!!)
hétfő 7.00 – reggeli ima
szerda 7.00 – támuz ros hódes (újhónap) reggeli ima
csütörtök 7.00 – támuz ros hódes (újhónap) reggeli ima
csütörtök 18.00 – héber
van még néhány hely mindkét turnusra!!!
várjuk szeretettel a 4-12 éves kor közötti gyermekeket!!!
info: [email protected]
Legyen sok-sok boldogság a szülőknek a nagyszülőknek és a testvéreknek!
(A brit mila családi kőrben lesz!)
ezen a héten egy számomra érdekes témát találtam, egy rejtélyt. Vajon ki írta a verset?
rabbi.zsinagoga.net/
Heisler interjú:
www.mazsihisz.hu/2015/
www.mazsihisz.hu/2015/
—
Radnóti Zoltán
skype: razo9999
www.zsinagoga.net
www.facebook.com/
blog: rabbi.zsinagoga.net