Szántó T. Gábor: Kafka macskái című regényét.
Szántó T. Gábor író
Szántó T. Gábor pénteken (jún. 5.) 16 órakor az Írók Boltjánál, vasárnap (jún. 7.) 14 órakor a Vörösmarty téren a Noran Libro standjánál dedikálja Kafka macskái című regényét. Sorsolás a megosztók között vasárnap reggel! A megnyert könyv a vasárnapi dedikálásnál vehető át (vagy postán küldjük el).
„Vékony kis ember volt a borítón, madárfejű. Talán varjú vagy rigó. A fekete haja miatt, meg a hegyes orra miatt. Vagy mint egy denevér, tudja, ami egész éjszaka repül. Bólintottam. Furcsálltam, hogy vallásos létére állatpéldázatokat hoz. Ezt ő mondta magáról. Állandóan állatokhoz hasonlította magát és mindenkit. Kutyához, vakondhoz, bogárhoz. Mármint kicsoda? – kérdeztem megütközve. Az az ember, akit a lapon láttam. – biccentett a folyóirat felé. Író. Zsidó. Prágai. Aha, mondtam hitetlenkedve, hiszen az előbb azt mondta, nem olvas irodalmat. Akkor meg honnan tudja? Nem emlékeztem, erről esett-e szó a lapszámban. Vagy csak képzelődik és beletrafált? Találkoztam már egy-két érdekes emberrel, aki furcsákat mondott, sőt néhány nyilvánvalóan képzelődött, de minthogy szavakból és történetekből élek, kíváncsiságom általában legyőzi tartózkodásom. Van elég rutinom abban, hogy végighallgassam őket és ne lepődjek meg, vagy ha éppen azt várják, akkor meglepődjek, kíváncsian hallgassak tovább. És honnan veszi ezt? Tőle. Mégiscsak olvasta? – kérdeztem meglepetten. Nem én. Hanem? Találkoztam vele. Találkozott vele? – kérdeztem elhűlten. És hol? Auschwitzban. Hol? – emeltem fel a hangom. Mondom, Auschwitzban, húzta fel bal karján kabátja és fehér inge ujját, megmutatva az ötjegyű számot.”
Ez a rövid részlet legújabb könyvéből, a Kafka macskáiból való. Hogyan is kezdődik ez a könyv?
Egy idős, nyolcvan fölötti, máramarosszigeti születésű, de Izraelben élő zsidó bejön Budapesten az egyetemre, és egy olyan professzort, írót keres fel, aki egy lapszámot szerkesztett Kafkáról és azt állítja, egy fényképről felismerve, hogy ő ezzel az emberrel, Kafkával együtt volt Auschwitzban, a lágerben. Ez azért döbbenti meg az elbeszélőt, a narrátort, mert Kafka 1924-ben meghalt. Innen indul az a nyomozás, ami országokon át vezet egészen Izraelig, ahol a Kafka hagyatékkal kapcsolatos per zajlik. Ez a nyomozás tulajdonképpen nem csak Kafka feltételezett sorsára derít fényt, hanem magának az elbeszélőnek az életére is rálátást biztosít. Miért van neki szüksége erre a nyomozásra, miért van neki szüksége erre a feltételezésre, hogy Kafka nem halt meg 1924-ben. Miért szeret bele, vagy miért hisz ebben az elképesztő történetben, hogy az irodalomtörténet egészével szemben, amely egyöntetűen tudja és hiszi, hogy Kafka 1924-ben meghalt, valaki azt állítja, hogy Kafka tovább élt.
A könyvből nagyon sokat megtudunk a zsidó szokásokról is. Már a legelején elmondja, hogy a nemzeti légitársaságnál a légiutas-kísérő odaadja ezt a bizonyos lapszámot az utasnak. Majd így folytatja: „Nem jellemző az ortodoxokra, hogy újságot olvasnak.”A könyvnek az is egy küldetése, hogy bemutasson egy etnikumot?
Nem, semmiképpen nem feladata ennek a könyvnek. Vannak bizonyos apró utalások, szokások a vallásos életformára, de ennek a könyvnek nem igazán témája a vallás. Ennek a könyvnek egy másik identitás dilemma a témája, tudniillik a hovatartozás kérdése. A hovatartozás kérdése, ami Kafkát is erősen foglalkoztatta az 1910-es, 20-as években, és ami ma is foglalkoztatja a közép-európai, az európai zsidóságot. Kafkának egy háromszintű identitás dilemmával kellett folyamatosan szembenéznie. Németajkú zsidóként idegen volt a cseh nacionalizmus Prágájában, gyerekként bizonyosan elnyomott volt a családjában, egy nagyon erős apja volt, aki rongyoszsidóból küzdötte fel magát egy prágai, Vencel téri komoly kereskedővé, gyerekként kisebbségi volt az apjával szemben, törékeny értelmiségiként és bizonyos értelemben az apjával együtt volt kisebbségi a civilizáció egészével szemben, írják az elemzők, tehát egy háromszoros kisebbségi lét volt jellemző rá. Nem véletlen, hogy ebből a nagyon furcsa helyzetből Kafka valamiként ki akart törni. Ki akart törni részint az irodalom, részint a cionizmus által. Őt vonzotta a zsidó nemzeti mozgalom, ami a kilencszázas évek elején felívelőben volt, ez a felemelt fejű öntudta jelképe volt számára. A felemelt fej, mint jelkép az nagyon gyakran visszatér az életművében. Ez a vágyakozás egy palesztinai letelepedés, egy zsidó állam után, meghatározó volt a naplóiban, miközben a prózai írásaiban nem nagyon ejtett szót erről, sőt a zsidó szó sem szerepel, a zsinagóga kifejezés is csak egyszer, De naplóiban nagyon sokszor visszatér erre. A párhuzam a mai nyomozás és Kafka élete, feltételezett élete között szintén egy mai identitáskeresés körül forog, ami egy teljes identitás, egy stabil identitás iránti vágy mozgatja az elbeszélőt. Ugyanakkor a menni vagy maradni kérdése. Nem véletlen, a regényben nagyon sok emigráns szereplő van, a mellékszereplők közül is többen külföldön élnek, egyetemen oktatnak, kivándoroltak Izraelbe, a világ számos pontján élnek és a menni vagy maradni dilemmája az elbeszélőt is foglalkoztatja.
Ön hol tart az identitáskereséssel?
Egy író inkább a könyveiben keresi az identitását és kérdéseket fogalmaz meg, mint válaszokat. Dilemmáim nekem is vannak, az emigráció kérdése, a külföldön tartózkodás kérdése engem is foglalkoztat. A zsidósághoz való viszony, a kelet-európai zsidó lét, az európai zsidó lét folytathatóságának kérdése engem is foglalkoztat. Vajon a környező társadalom kell empátiát tud mutatni felénk ahhoz, hogy megkönnyítse a létet. Vajon eljut-e oda a magyar társadalom, hogy szembenézzen a múltjával? Vajon eljut-e oda a magyar társadalom, hogy értékként tekintsen az itt élő zsidóságra? Vajon eljut-e oda a zsidóság, hogy képes legyen a kettős identitását megerősíteni itt, vagy nem működik ez az együttélés? Ezek a dilemmák, ezek a fájdalmas kérdések bizony az elmúlt évek során, elsősorban az antiszemitizmus felélénkülése miatt foglalkoztatják a zsidóságot és természetesen ezek a kérdések a könyvben is megjelennek.
Mit tud kezdeni a magyar zsidóság Szántó T. Gáborral, az íróval, avagy Kafkával?
Ezt talán a magyar zsidóságtól kéne megkérdezni, én azt gondolom, olyan kérdéseket vetek fel és ez az író feladata, ami másokat is foglalkoztat, csak legfeljebb nem beszélnek róla, vagy nem beszélnek róla nyilvánosan, tartanak tőle, hogy ezeket a kérdéseket felvessék, vagy nem tudatosul bennük ilyen élesen, mint bennem íróként mindaz, amit utána irodalmi művekben próbálok
Köszönöm a beszélgetést.
Idős máramarosszigeti haszid, auschwitzi túlélő keresi fel a regény névtelen elbeszélőjét, az írót és egyetemi oktatót Budapesten. Kezében egy Kafkáról szóló folyóiratszám, melyet az író szerkesztett, s amellyel az Izraelből érkező repülőgépen találkozott. Azt állítja, hogy felismerte a címlapon szereplő portréról: együtt volt Kafkával Auschwitzban, és olyan történeteket mesél, melyek hitelességükkel zavarba ejtik az elbeszélőt. Az író Los Angelesben élő történész barátjához, Tamáshoz fordul tanácsért, aki elutasítja ugyan a feltételezést, hogy az öreg haszid a lágerben Kafkával találkozhatott, hiszen Kafka 1924-ben meghalt, de segíti, hogy a főhős elkezdje nyomozását.
Az auschwitzi tábor archívuma, a Bécs melletti szanatórium, ahol a tüdőbeteg írót gyógyították, a gólemet megalkotó Löw rabbi prágai zsinagógája, ahol az egykori ellenzéki szamizdatot rejtegetett, a berlini kutatóintézet, ahol Kafka-hipertext készül, az oxfordi Bodleian könyvtár, ahol a kéziratok delejező erővel bírnak, s a különleges betörés kapcsán megismert tel-avivi lakás, ahol a prágai író kéziratai lappanganak, egyaránt a nyomozás színhelyévé válnak. Arra is fény derül, hogyha igaz, amit a túlélő állít, vajon mi történhetett Kafkával 1924 után.
A nyomozás és a regény tárgya azonban elsősorban mégsem a hagyaték, nem is az Izraelben zajló kafkai per, hanem az elveszített otthon és bizonyosság, az emigráció és az idegenségtudat, a szerelem és az abszurdnak tűnő félelem a boldogságtól.
A történet végére pedig azt is megtudjuk, mi köze a macskáknak Kafkához.
