Hölgyeim és Uraim! Debrecen, tizenhatodik Határontúli testvérhitközségek konferenciája. Komoly tradíció képződött itt a cívisvárosban e történelmileg rövid időszak alatt, ráadásul elnökökön átívelően
. Weisz Péter, aki először megálmodta, majd Horovitz Tamás aki folytatta, különböző habitusú emberek mégis egyfajta ritka folytonosságot voltak képesek biztosítani egy remek kezdeményezéshez, az embereket, a rokonokat a testvéreket elválasztó határok virtuális lebontásával, egymás értékeinek megismerésével és megismertetésével.
Magyarajkúak – mondjuk, mert közös a nyelv, s az fontos nagyon. Márai Sándor története jut eszembe. Az író Párizsban fogadott egy székely festőművészt. Beszéltek erről meg arról, aztán a székely művész azt kérdezte, van-e itt ebben a forgatagban cukrászda? Ezer van – volt a válasz, de a székely ezzel nem elégedett meg. Nem – mondta – én olyant szeretnék, mint Nagybányán a cukrászda. Mert Veszprémben, Sopronban, Egerben, Pécsett ugyanúgy külön jelentése volt a város cukrászdájának, mint Kassán, Kolozsvárott, vagy Váradon, Nagybányán netán Szabadkán vagy másutt. Kultikus jelentése, amit csak mi magyarok értünk meg. A magyarajkúság ezért nem csak az anyanyelvűséget jelenti, ennél sokkal többet, kulturális és sorsközösséget.
Mindnyájan tudjuk, hogy kelet-közép Európa utolsó nagy zsidó közössége a magyarországi. Tíz esztendővel ezelőtt szerveztünk egy nemzetközi konferenciát az un. volt szocialista országok zsidó elnökei részére. Valójában ott szembesültek a résztvevők – beleértve az Európai Zsidó Kongresszus akkori elnökét is, hogy a százezresnek mondott magyarországi zsidó közösségen kívül Lettországtól, Észtországon, Litvánián, Lengyelországon, Csehországon, Szlovákián Románián, Horvátországon, Szerbián vagy Szlovénián keresztül egészen Macedóniáig a zsidó közösségek létszáma általában ötezer fő alatti. A történelem ugyanis mostohán bánt e régió zsidóságával, elüldözte, megölte vagy eladta őket. Mi magyarországiak – talán a Mindenható akaratából – ma is egy nagyobb közösséget alkotunk. Nagyobb közösséget, jelentős infrastruktúrával, komoly intézményi háttérrel. Ennek érdeme azonban nem a miénk, a felelősség viszont igen. Mikor a debreceniek felvállalják e találkozó megszervezését, felelősséget vállalnak azért, hogy a tanácskozások érdemi eredményekkel szolgáljanak. Felelősséget azért, hogy a régiós szövetség ne formális, hanem konkrét munkát végezzen. A Határontúli mozgalom közéleti területen működik: ez fontos és elengedhetetlen síkja a közösségi munkának.
A Mazsihisz elnökeként néhány hónapja Erdélyben jártam. Nagyvárad, Marosvásárhely, Arad és környező települések zsidó közösségeit látogattuk meg. Utunk nem kívánt konkurenciát teremteni a debrecenieknek, egész egyszerűen személyes tapasztalatokat akartunk szerezni, hogy a nagyobb közösség erejével majd segítségünket felajánlhassuk feléjük. Mi a vallási élet fenntartására, a minjenekre, az imákra koncentráltunk és Nagyváradot kivéve csupa nehéz helyzetben lévő közösséget találtunk.
Határon Inneniek és Határon Túliak! Bennünket nem egyszerűen a földrajz köt össze a Kárpátok ölelésében. A zsidó közösséget sors- vagy emlékezetközösség kovácsolja egybe, mert mindnyájan tudjuk, ha baj van, egymásra számíthatunk.
S Uraim! Most baj van. Igazi baj. Beregszászi testvéreinktől a napokban segélykérő levelet kaptunk. Megköszönték a Mazsihisz legutóbbi, pészachi adományát és jelezték, életkörülményeik a kelet-ukrajnai háború okán drasztikusan leromlottak. Miközben mi büszkélkedünk saját infrastruktúránkkal, ők önhibájukon kívül képtelenek működni. Lehet nekik küldeni sok mindent, ruhákat, mankókat, vagy lejárt szavatosságú étolajat – mert erre a szégyenre is volt példa, de számukra a gyógyszerek, az egészségügyi ellátáshoz szükséges alapeszközök hiányoznak, de rettenetesen. A helyzet drámai, kérésük megrendítő. Mi pedig itt Debrecenben éppen a testvérhitközségek együttműködéséről, a kooperációkról, egymás segítéséről, a szolidaritásról beszélünk.
Uraim! Segítsük meg Kárpátaljai testvéreinket. Bejelentem, hogy a Mazsihisz a mai nappal adománygyűjtési akciót indít a Kárpátaljai zsidó közösségek megsegítésére. A befolyt összegből gyógyszereket fogunk vásárolni. Ide a konferenciára egy üvegdobozt hoztunk – amivel az átláthatóságot, a transzparenciát kívánjuk demonstrálni, s amiben készpénzadományokat gyűjtünk. Kérek mindenkit, lehetőségéhez mérten helyezzen el benne egy szerény összeget. Szórólapjainkon megtalálható a gyűjtési akció elkülönített számlaszáma is. A Mazsihisz több százezer forinttal indítja útjára ezt az akciót és megcélozzuk, hogy adományunk majd legalább hét számjegyből álljon. Kérem Önöket, segítsenek! A debreceni közösséget ismerve, biztos vagyok a sikerben. Tamás, csatlakozzatok!
Hölgyeim és Uraim! A Határontúli testvérhitközségek találkozóján mindig sokat beszélünk az együttműködésről. Legyen ez a tizenhatodik találkozó rendhagyó, mert a helyzet is az. Most ne csak szavakkal, hanem tettekkel is járuljunk hozzá mások szenvedéseinek enyhítéséhez. Ez Tórai parancs!
Köszönöm figyelmüket.
Heisler András
