Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások Chag habikkurim

Ünnepünk neve a Tórában Sabuot, hetek ünnepe.Chag habikkurim, az első árpából készült két friss cipó bemutatásának ünnepe, Chag hakacir, az aratásnak, t. i. az árpaaratásnak ünnepe. Naptári időpontját a többi ünneptől eltérően, nem állapítja meg a Tóra, csak azzal, hogy a Peszach utáni ötvenedik napra kell esnie. Vita volt valamikor arról is, Peszach nyolc napja közül melyiken kell elkezdeni a számolást. A szaddukeusok, a Tóra szószerinti szövege alapján a Peszach hetének szombatját követő napon, a farizeusok az ünnep másodnapjára kezdték meg a számlálást. Innen van az, hogy a mai zsidóságban, mely a farizeusok tanítását fogadta el ebben a részletkérdésben is, mindíg ugyanarra a naptári dátumra esik az ünnep, de mindíg más hétköznapra; a keresztény egyházakban pedig a szaddukeusok elve alapján a Sabuotnak megfelelő pünkösd (a pünkösd, Pfingsten nevek pentékoszté = 50-ik, t. i. ötvenedik nap húsvét után – szóból erednek) az évnek mindig más-más napjára, de állandóan vasárnapra esik.

Sabuotról a Tóra csak mint természeti ünnepről szól. A Talmud a korai tórai kronológia alapján már egészen természetesnek tartja, hogy a Sabuotnak is megvan a másik két zarándokünnephez hasonlóan a maga történeti fontossága is: a kinyilatkoztatás ünnepe. A további fejlődés szükségszerűen következett a zsidó vallás kialakulásának általános irányából és a történet eseményeiből. A Szentföldtől és ezzel a földműveléstől is elszakadt zsidóságban egyre fakul az ünnep természeti jelentősége, egyre mélyül történeti jellege. Mai zsidóságunkban az előbbire csak Tóránk néhány mondata emlékeztet, meg talán az a szokás, hogy Sabuotkor templomainkat növényekkel díszítjük; az utóbbira e két napnak minden imája, szertartása, egész hangulata. Ma egyetlen emlék, egyetlen élmény tölti meg zsúfolásig a két napnak szinte minden percét: az az emlék, hogy a mi őseink, zsidók álltak akkor ott a felhőbe burkolózott, villámkoszoruzta Hegy tövében, hogy átvegyék a két kőtáblát és ezzel együtt egy mindennél hatalmasabb elhivatást: a két kőtáblában lefektetett tanításnak elterjesztését, a Szinaj ragyogásának szertehintését mind a földeken.

Sabuot az az ünnepünk, amelyben a szellemi tartalom leginkább elnyomja a szertartásbeli részt. Semmi szimbólumot, semmi külsőséget sem tartunk méltónak arra hogy vele jelképezzük a legnagyobbat, ami történetünkön végigvonul: azt, hogy az isteni tan hordozói mi lettünk és mi vagyunk, évezredeken át. Ezért csak a minden ünnepünkre egyaránt vonatkozó munkaszünet az egyetlen külső megkülönböztetője Sabuotnak. Már a XIV. századtól fogva szokásos volt a zsidóság jámborainak körében, hogy – hasonlóan az engesztelés napjához és a Hosana rabbához, a Sabuotnak első éjszakáját is virrasztva töltik el. Ennek a virrasztásnak a XVII. században már külön előírt rituáléja van, amelyet – a Tóraadás ünnepén – a Tóra minden szakaszából, valamint a Szentírás könyveiből és a későbbi zsidó irodalom főműveiből vett szemelvények alkotnak. De állandó részét alkotják ennek a virrasztó istentiszteletnek a résztvevőktől előadott Szentírásmagyarázó előadások is. Nem is lehetne méltóbban ünnepelni a Tóra napját, mint külső pompa és dísz helyett magának a tannak olvasásával, fejtegetésével.

A Sabuot délelőtti istentiszteletnek középpontja a tórai olvasmány: a Tíz ige. Ennek ünnepi jellegét van hivatva kiemelni az a hosszú, arameus nyelven írt himnusz, az Akdamut, melynek jellegzetes vontatott dallama az egész sabuoti imarenden végigvonul. Prófétai olvasmány gyanánt Ezékiel próféta misztikus látomása szolgál Isten megnyilatkozásáról, mintegy kiegészítéséül a Szinaji kinyilatkoztatásnak. A második nap prófétai olvasmánya Chavakkuk próféta imája: „…fügefa nem virágzik, szőlőtő termést nem hoz, kipusztult a virág a mezőről, a nyáj az akolból: de én ujjongok Istenemben, bízom a segítség Urában”. A minden csapáson túl élő és fennmaradó zsidó reménykedésnek, a földi élet minden változásán felülemelkedő Istenhitnek apotheozisa ez a néhány mondat – valóban méltó az ünnep jelentőségéhez.

A rendes ünnepi imához fűződő költői betoldások részben a Tíz ige egyes mondatait dolgozzák fel költői formában, részben pedig a törvénynek, mint egésznek világfenntartó jelentőségéről szólnak.

A hetek ünnepe