A párásá jelentős része az ünnepek – Peszáh, Sávuot, Szukkot, Ros Hásáná és Jom Kippur – törvényeivel foglalkozik. Ezeket a szabályokat az „ezek az Örökkévaló ünnepnapjai, szent gyülekezések, melyeket hirdessetek idejükben” (23:4) verssel vezeti be a Tóra. A Gemárá megjegyzése szerint a „hirdessetek” kifejezés alapján a bét din (bíróság) feladata volt, hogy kijelölje az újhold idejét, ezáltal azt, hogy mikor kerüljön sor az ünnepek megtartására. Ehhez szükséges volt olyan tanúk meghallgatása, akik látták az (ú)jholdat, és jelentésük alapján meg lehetett határozni az új hónap kezdetének pontos időpontját.

Érdekes megemlíteni, hogy a bét din ítélete akkor is kötelező érvényű volt, ha rosszul, sőt, akkor is, ha szándékosan rosszul állapították meg az újhold idejét. Erre a háláhára több midrás is reflektál. Az egyikben felteszik az angyalok a kérdést Istennek: „mikor van Ros Hásáná”? Isten így válaszol: „nem tudom. Menjünk le mind, nézzük meg, miként rendelkezett a bét din”!

„Szólj a kohénokhoz, Áron fiaihoz, és mondd el nekik…” (21:1). A Talmudban (Jevámot 114a) találjuk meg e pászuk egyik értelmezését, mely szerint a szöveg figyelmeztet arra, hogy a „nagyok ügyeljenek a kicsikre”.

A psát, vagyis a mondat egyszerű jelentése az, hogy a Tóra felhívja a kohénok figyelmét arra, hogy nem elegendő a micvák megtartása, hanem kötelesek ügyelni arra is, hogy az utódaik is megtartsák a papság (kehuná) előírásait.

Más megközelítésből vizsgálja a kérdést a következő kommentár: a kohénok annak köszönhetik szentségüket, hogy Áron leszármazottai, de tudniuk kell, hogy nem lehet csak az atyák érdemeire támaszkodni (bizhut ávot), vagyis nem elégedhetnek meg azzal, hogy ők Áron fiai, hanem kötelességük önerőből tökéletesíteni magukat, hogy ezáltal emelkedjenek a szentségben.

A Tóra rögzítette, hogy azok a papok, akiken valamilyen látható testi hiba volt nem teljesíthettek szolgálatot a Szentélyben, ugyanakkor a megélhetésük biztosítva volt: „Istene kenyerét a legszentebb szentségekből, meg a szentségekből egye” (21:22).

Két gondolatot fűztek ehhez mestereink: az egyik: a tórai utasításhoz hasonlóan minden munkaadó köteles az alkalmazottja megélhetését biztosítani, akkor is, ha a munkás valamilyen okból a munkavégzésre alkalmatlan lesz, a másik pedig, hogy a munkás igyekezzen olyan munkát találni, amit megváltozott teljesítőképessége ellenére is el tud végezni. A Talmud alapján tudjuk, hogy a szolgálatra alkalmatlan kohénok az oltárra kerülő fákat válogatták, hogy azok megfelelőek legyenek.

„Hat napon át végeztessék munka, de a hetedik napon szombat nyugalma, szent gyülekezés, semmi munkát ne végezzetek, szombat az Örökkévalónak mind a lakhelyeteken”(23:3).

Ráv Ávráhám Jichák HáKohen Kook (1865-1935) írja: „mivel a Tóra a szombatról szóló részt az ünnepek leírása elé helyezi, a kiddusban úgy fogalmazunk: „mert ő a kezdete az ünnepeknek”. Mit jelent ez? Azt, hogy az ünnepek szentségüket a szombat szentségéből nyerik”.

Ráv Kook a szombat és az ünnepek viszonyát a szóbeli és írott tan viszonyához hasonlítja. Az írott tan közvetlenül Isten ajkáról jött. A szóbeli tan azokon az elveken alapul, amit Isten tanított Mózesnek, de továbbfejlesztésének lehetősége, módja már az emberek kezébe került. Hasonlóképpen, a szombat teljes egészében a Teremtő műve, függetlenül attól, hogy az emberek megszentelik, minden hetedik nap eljön.

Nem így az ünnepek, melyek csak abban az esetben köszöntenek ránk, ha megvan az újhold pontos dátuma, amit – korábban a bét din, napjainkban a luáh által – az emberek jelölnek ki. Ezért hangzik el a sábesz kapcsán az „aki megszenteli a szombatot”, míg az ünnepek vonatkozásában az „aki megszenteli Izraelt és az ünnepeket” áldás.

„És számoljatok magatoknak az ünnep másnapjától, ama naptól, mikor elhozzátok a lengetés omerjét, hét teljes hét legyen” (23:15). A minden este végzett omerszámlálást követően többek között az alábbi imát mondjuk: „a Könyörületes térítse vissza nekünk a szentélybeli szolgálatot annak helyére, mielőbb, napjainkban”.

Miért rendelték el a bölcsek, hogy éppen az omerszámlálás után mondjuk e fohászt? Mestereink szerint eredetileg a szfirát háomer parancsa tórai micva volt, azonban a Szentély pusztulása óta rabbinikus előírás, melynek célja a Szentélyre való emlékezet ébrentartása (zéher lámikdás). Éppen ezért kérjük a Teremtőt, hogy az idők során rabbinikussá lett micva ismét tórai lehessen.

A prágai Máhárál szerint Izrael fiai parancsba kapták, hogy számolják az omert negyvenkilenc napon át, egészen a Tóraadás napjáig. Ezzel tudatosították, hogy a gyakorlatban miként függ egymástól a megélhetést biztosító liszt (kemáh) és a szellemi táplálékot nyújtó Tóra. Miként Rabbi Elázár ben Ázárjá mondta (Ávot 3:17): „Im ejn kemáh ejn Torá, im ejn Torá ejn kemách”, vagyis ha nincs liszt, nincs Tóra, ha nincs Tóra, nincs liszt.

Sávuá tov mindenkinek!

Darvas István
rabbi