Mély meghatottsággal állok ma itt Önök előtt, ebben a zsinagógában, amely gyermekkorom és ifjúságom kedves, és egy életre meghatározó helyszíne volt
Mély meghatottsággal állok ma itt Önök előtt, ebben a zsinagógában, amely gyermekkorom és ifjúságom kedves, és egy életre meghatározó helyszíne volt. Tisztelt Miniszter Úr!
Tisztelt Püspök Úr!
Tisztelt Polgármester Úr!
Tisztelt Képviselő Úr!
Tisztelt Rabbi Urak!
Tisztelt Elnök Urak!
Hölgyeim és Uraim!
Mély meghatottsággal állok ma itt Önök előtt, ebben a zsinagógában, amely gyermekkorom és ifjúságom kedves, és egy életre meghatározó helyszíne volt.
A debreceni zsidó közösség 1985-ben használta utoljára ezt az orthodox zsinagógát. Sokan vagyunk ma itt, akik ezekben a percekben csodás emlékeket idézünk fel e falak között. A benépesült zsinagógában és a zsinagóga udvarán felelevenedik a régmúlt aktív hitközségi életet, amikor szüleinkkel, nagyszüleinkkel együtt jártunk a zsinagógába.Itt tettük meg első lépéseinket hitéletünkben, itt cseperedtünk „bár micvo” korba, s itt léptünk a felnőttkor rögös útjára.
Megelevenedik előttünk a zsinagógában utoljára szolgálatot teljesítő rabbink, vallási vezetőnk, metszőnk, áldott emlékmű Deutsch Sándor, Deutsch bácsi alakja, aki mélyalázatossággal, elkötelezettséggel, megkapó egyéniségével mindig jó gondolatokat közvetített a közösség felé. Emlékezünk a régi orthodox zsidó élet hagyományaira, mikor apáink, nagyapáink abban az időben a mikvében kezdték mindennapjaikat, majd „Sákrit”-al, a reggeli imádkozással folytatták, s napi munkájuk után a délutáni és esti imával fejezték be.
Az ünnepeken a közösség női tagjai is aktív részesei voltak a liturgiának, az imának. Fülünkben cseng ma is a felső szintről lehallatszó padlókopogás, a méhkashoz hasonlító zümmögés, a beszélgetések zaja, a gyermeki zajongás, szaladgálás hangja.
Aki nem ismeri és nem ápolja gyökereit, nem tudja méltóképpen megélni a jelenét sem.Mindannyiunknak kötelessége tisztelniévezredes tradícióinkat, hagyományainkat. Meg kell becsülnünk és meg kell őriznünk apáink örökségét, melyet rendíthetetlen hittel és reménységgel, a jövőbe vetett töretlen bizalommal építettek számunkra.Mindnyájunknak kötelessége ezt továbbvinni, tovább fejleszteni, hogy őseink emlékéhez méltón adhassuk tovább a következő nemzedéknek. Meg kell mutatnunk a helyes irányt, s meg kell ragadnunk minden lehetőséget, hogy hitünkhöz, szokásainkhoz való ragaszkodást átültessük gyermekeinkbe. Legyünk mi is példaképek a számukra, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhassuk, elvégeztük a ránk bízott feladatot, s eleget tettünk az Ö-ó parancsának „És beszéld el fiaidnak…”
30 év telt el közösségünk életében azóta, hogy újra itt lehetünk és ünnepelhetünk a zsinagóga avatásán.Az eltelt idő alatt átéltünk sok nehéz és sok szép pillanatot. A rendszerváltás eufóriájában tapasztalt fellendülés után, nehéz gazdasági helyzet évei következtek, mely közösségünkben is éreztette hatását. A fiatalok elvándorlása és időseink eltávozása következtében fogyatkozó létszám, valamint a szűkülő anyagi források, mind-mind rányomták bélyegét a hitközség életére. Mindezen körülmények között is a hitélet és a közösségi élet tovább folytatódott, a rendelkezésre álló lehetőségekből igyekeztünk megteremteni a legideálisabb feltételeket. A vallási ünnepek mellett új programokat hívtunk életre, melyekazóta, immár hagyománnyá váltak: a hazai és határon túli közösségek találkozója, illetve a dr. Kardos Albert nemzetközi szavalóverseny, melyek közül az előbbi tizenhatodszor, az utóbbi tizenhetedszer kerül idén megtartásra. Mára elmondhatjuk, hogy mindkét rendezvény elősegítette a közösségek közötti kapcsolatok építését, a zsidó kultúra szélesebb körű megismertetését és ugyanakkor a Debreceni Zsidó Hitközség közösségi életének megerősödését is. Mind emellett hosszasan lehetne sorolni azon programok sokaságát, amelyeket megvalósítottunk, s amelyek nyitottá tettünk a város lakossága számára is.
Az elmúlt években az Európai Unió adta lehetőségekkel élve több, komoly fejlesztést is sikerült megvalósítanunk, melynek egyik legfényesebb bizonyítéka ez a felújított zsinagóga. A projekt sikere nemcsak a miénk, hanem számtalan hivatal, szervezet, szakember, ügyintéző, építőmunkás, jó együttműködésben végzett, összehangolt munkájának eredménye. Akikkel mi mind építeni akartunk. Meghúzódik mögötte a hitközség több évre visszanyúló, jó kapcsolata Debrecen város és Hajdú-Bihar megye vezetésével, az itt működő egyházakkal, hivatalokkal, társadalmi és civil szervezetekkel. Köszönöm mindannyiuknak, hogy partnerségükkel, támogatásukkal hozzájárultak célkitűzéseink megvalósításához.
Hölgyeim és Uraim!
Elmondhatatlanul nagy öröm számunkra, hogy a régóta dédelgetett álmunk immár valósággá vált és újra élettel telik meg ez a gyönyörű zsinagógát.
Milyen kérdésre is ad választ ez a mai megnyitó? Mit üzen ez nekünk? Választ ad arra, hogy van jövőnk, hogy múltunk tradícióira támaszkodva megalapozhatjuk a jövőt. Szeretnénk példát mutatni abban, hogy minden közösségben kell, hogy legyen fejlődés. Mindenre meg kell találnunk a megoldásokat. Vannak problémáink, vannak feladataink a jövőt illetően, de együttgondolkodva, együttműködve mindennek megtaláljuk a kulcsát.
Azonban akkor, amikor egy ilyen ünnepi eseményen veszünk részt, akkor sem hagyhatjuk, az öröm fátyla elfedje napjaink problémáit. Az utóbbi időben zajló gyalázkodó, antiszemita megnyilvánulások, beárnyékolják boldogságunkat. És ettől nem fordíthatjuk el a fejünket, úgy mintha ezek nem is lennének!
A mi kötelességünk felemelni hangunkat mindezek ellen. Küzdenünk kell és tennünk kell minden szélsőséges megnyilvánulás ellen. Egyértelműen ki kell mondanunk, hogy nem engedünk teret az ilyen, és ehhez hasonló eszméknek Magyarországon. Ki kell állnunk, az eddigieknél bátrabban és határozottabban tradícióink, múltunk, hagyományaink védelmében, s csak akkor lehetünk biztosak, hogy jelenünk és jövőnk megalapozott és szilárd.És építenünk kell, a közösségünket, az országunkat, együtt közösen.
Legyen ez a zsinagóga átadás jelképes szimbóluma annak, hogy Magyarországon, hazánkban van jövője a zsidó közösségeknek és törekvéseink, fejlődésünk soha nem állhat meg.
Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
