|
Jelentése: A nyolcadik (napon)
 „És a nyolcadik (smini) napon történt, hogy megszólította Mózes Áront és fiait meg Izrael véneit” (9.1). Nem teljesen világos, hogy miért hívta oda a véneket Mózes, hiszen nekik, Áronnal és fiaival ellentétben nem volt feladatuk a frissen felállított Miskánban. Egy magyarázatot a midrásban (Vájikrá Rábbá 11.8) idézett Rabbi Ákivá kínál: „Izrael népe hasonlít a madárra, ahogyan a madár nem tud repülni szárnyai nélkül, ugyanúgy képtelen a zsidó nép jelentőset alkotni vénei nélkül”.
A vers a tegnapi: „És a nyolcadik napon történt, hogy megszólította Mózes Áront és fiait meg Izrael véneit” (9.1). A megközelítés Rásinak köszönhetően eltérő, szerinte azon van a hangsúly, hogy Mózes odahívta Áront és fiait: „A Tóra tudatja, hogy Áron és fiai az Örökkévaló parancsára mentek a Hajlékba, hogy ellássák a papi munkakört, ne gondolja senki, hogy önhatalmúlag cselekedtek”. A tegnapi kommentár szerint egy olyen súlyú esemény, mint a szolgálat (ávodá) megkezdése elképzelhetetlen a bölcs öregek jelenléte nélkül, míg a mai arra utal, hogy a fontos tisztségek betöltése nem mindenki számára okoz(ott) egyforma elégedettséget, és Mózes, aki jól ismerte a zsidó néplélek rejtett zugait is, egy komolyabb botrányt akart elkerülni Áronék megszólításával. A sztreliszki cádik, Rabbi Uri ben Pinhász (1757-1826) megjegyzése egybecseng Rási véleményével: „Kellemesebb beugrani egy tüzes kemencébe, mint nagy és híres cádiknak lenni Izrael népében”.
 |
|
Marc Chagall: az aranyborjú
|
|
A kohénok felavatása (sivát j’mé hámiluim) hét napig tartott. A nyolcadik napon Mózes így szólt Áronhoz: „Végy magadnak fiatal borjút vétekáldozatnak…” (9:2). Vajon miért vétekáldozatot kellett elsőként bemutatnia? Rási szerint az Örökkévaló így tudatta, hogy megbocsátott Áronnak az aranyborjú vétke miatt. Igen, de az ezt megelőző hét nap mindegyikén bemutattak egy borjút, és Rási azokkal kapcsolatban is azt írja, hogy az aranyborjú bűnének engesztelésére szolgáltak. Vajon figyelmetlen volt, hogy ugyanazt a kommentárt írta különböző helyeken, vagy a nyolcadik napon hozott áldozat valamilyen módon teljessé tette az engesztelés folyamatát? Rabbi Jehosua Leib Diskin (1818-1898) úgy véli: „A hét nap során Izrael népének egészéért mutatták be a borjakat, hogy ne felejtsék el az aranyborjú vétkét, és a bűnért történt engesztelést, míg a nyolcadik napon a bálvány készítőjének, vagyis Áronnak a személyes áldozata került bemutatásra”. Voltaképpen nem történt más, minthogy először a közösség problémáit hozták rendbe, és csak utána az egyénét. Lehet ez ma is járható út?
Ekkor kijött a tűz az Örökkévaló színe elől, megemésztette őket és meghaltak az Örökkévaló színe előtt”(10:3). Nádáv és Ábihu tragédiája kapcsán nem egyértelmű, hogy mi volt a vétkük.
 |
|
a kohén
|
|
Bölcseink egy része szerint részegen mentek be a Szentélybe, miként erre a tórai szövegből következtetni lehet: „És szólt az Örökkévaló Áronhoz, mondván: Bort és részegítő italt ne igyál, te és fiaid veled együtt, midőn bementek a gyülekezés sátrába, hogy meg ne haljatok…” (10:8-9).
Szimha Bunim (1767-1827) megfogalmazta, mi a gond a részegen végzett szolgálattal: „A kohén köteles volt emelkedett lélekkel és örömmel végezni szent szolgálatát.”
Miért tiltja a Tóra ittas papok belépését a Szentélybe? Hiszen a zsoltárban (104:15) írva van: „Bor vidítja az ember szívét”. Igaz, de a Tóra különbséget tesz a külső hatásra kiváltott, illetve a belső öröm között. Írva van ugyanis az is: „Az Örökkévaló cselekedetei egyenesek, vidítják a szívet” (Zsoltárok 19:9). Isten parancsainak teljesítésekor az utóbbira kell támaszkodni, és miként a Tóra megtiltotta, nem szabad külső „segítséget” igénybe venni.
A párásá többek közt foglalkozik a tiszta és nem tiszta állatok kérdésével, ehhez kapcsolódik a következő anekdota.
Rabbi Haim Ozér Grodzenski a múlt század első felének jelentős kelet-európai tekintélye volt, aki több mint 50 évig funkcionált a kor legfontosabb zsidó szellemi központjainak egyikében, Vilnában, melynek egyik neve „litván Jeruzsálem” volt (Jerusáláim d’Litá). Óriási tudása miatt mindenhol köztiszteletnek örvendett, élete vége felé kiérdemelte „az egész diaszpóra tanítója” (rábbán sel kol hágolá) elnevezést.
 Egy alkalommal asztalánál foglaltak helyet a kor legnagyobb rabbijai, jelen volt a Háfec Cháim (1838-1933) is, aki egyébként a rabbi Jiszráél Meir HáKohen névre hallgatott, de munkásságával, mely mindenek előtt a rossznyelvűség (láson hárá) elleni hadviselésben csúcsosodott ki, kiérdemelte, hogy a 34. zsoltárból vett kifejezéssel (háfec háim – életet kíván) illessék tisztelői.
Ez alkalommal is felemelte hangját a rossznyelvűség tilalmát áthágók ellen és megpróbálta rávenni a többieket, hogy jelentsék ki: aki a láson hárá vétkébe esik, az olyan mintha disznóhúst enne.
Rabbi Grodzenski szót kért és egyebek mellett azt mondta vendégének: „ha elterjed annak híre Izrael közösségeiben, hogy a láson hárá a disznóhús fogyasztásával megegyező nagyságú bűn, annak az lesz a következménye, hogy nem a rossznyelvűségre fognak nagyobb bűnként tekinteni, hanem a disznóhús evésének tilalma veszti el jelentőségét…”
Az elsőszülöttek böjtje (táánit behorot) alkalmából Kiddusin traktátusát fejeztük be. A Misna idézi Rabbi Meir – minden magára valamit is adó antiszemita Talmud-fordításban megjelenő kijelentését: „feltétlenül taníttassa az ember a fiát könnyű és tiszta munkára”.
Az állítás róse olvasatával ne foglalkozzunk, de érdemes a Máhársá (Smuel Eidels 1555-1631) véleményét idézni, szerinte Rabbi Meir arra gondolt, hogy mindenki válasszon magának olyan szakmát, amely lehetővé teszi számára, hogy ne elsősorban a megélhetésért, hanem azért dolgozzon, hogy minden nap jusson elegendő ideje a Tóra tanulmányozására.
 A traktátus zárógondolata a B’rájtát idézi: Rabbi Nehoráj mondja: „hagyom a világ összes munkáját, és a fiamat is csak Tórára taníttatom, mert a világ összes szakmája csak az aktív éveiben lehet gyümölcsöző számára, de a Tórával nem így van, mert az az ember támasza fiatal éveiben, és távlatot és reményt ad öregségére is.”
Milyen vers támasztja alá, hogy fiatal éveinkben erősít minket a Tóra? „Az Örökkévalóban reménykedők új erőre kapnak, felemelkednek tagjaik, mint a sasoknak.” (Jesája 40:31)
Mi az időskori „bizonyíték”? „Öregségükben is gyümölcsöt teremnek üdék és zöldellőek lesznek.” (Zsoltárok 92:15) Egyik mesterünk véleményét sem tudjuk szó szerint átültetni az életünkbe, de hasznos tanulsága állításaiknak, hogy a jiddiskeit életünk minden időszakában olyan szellemi és lelki hátteret adhat, amely lehetővé teszi, hogy sikeresebben evickéljünk át a hétköznapokon, éppen ezért fontos feladatunk, hogy megtaláljuk a megélhetésünkért és a Tóra titkainak elsajátításért folytatott küzdelmünkben a gyümölcsöző egyensúlyt.
Békés szombatot és kóser, egyben örömben bővelkedő Peszáhot kívánok mindenkinek!
Darvas István
rabbi
|
