Darvas István Rabbi Napi Tóra

Darvas István Rabbi Napi Tóra

darvas istván rabbi

K”K,

 

Cáv hetiszakasz (Sábát HáGádol) 2. kommentár, 5775. Niszán 3.

„Gyújtson meg rajta a pap fát reggelenként és rendezze el rajta az égőáldozatot és füstölögtesse el rajta a békeáldozat zsiradékát” (6:5). A Talmud (Pszáhim 55b) e pászuk alapján mondja, hogy reggel az állandó áldozat bemutatása előtt, illetve este annak bemutatását követően tilos volt mást áldozni a Szentélyben. Rabbi Jichák Jákov Reines (1839-1915) szerint „a közösségi áldozat minden mást megelőzött a Szentélyben, azzal kezdődött és fejeződött be a napi szolgálat. A két közösségi áldozat bemutatása közötti időben hozták el az egyéni áldozatokat. Ez arra tanít minket, hogy az ember szolgálata során fontos, hogy a közösségért tegyen, a többség javát szolgálja. Az emberi természet jellemzője, hogy elsődlegesen magunkért és családunkért imádkozunk, és elhanyagoljuk, vagy legalábbis nem akkora kávánával mondjuk el fohászainkat a közösség egészéért. A Tóra int: figyeljünk a kileszükségleteire, és ne (mindig) magunkat helyezze előre”.

Szép napot mindenkinek!