hírlevél 15-03-19 (Választás, 3. étkezés, Misna@szombat, széder, új hónap, slosim, stb)
|
—– hagyomány / történelem
1944. március 19. – 2015. március 19.
Magyarország német megszállásának emléknapja.
Közvetve ezzel a nappal kezdődött el a magyar zsidóság deportálás borzalmas folyamata, amit a magyar bürokrácia majdnem tökéletesen véghez is vitt.
Ekkor egy kérdés járt a zsidó fejekben: „van-e remény?”
Milliókat meggyilkoltak. Néhány százezren visszatértek.
És ismét előkerült a szó: „remény”
Sokan kivándoroltak Izrael földjére. Alijáztak. Mert ott a remény. Majd ország lett, 1948-ban. Az ország himnuszának mi más lehetett volna a címe, mint: „a remény” – „hátikvá”.
Egy ősi dallam és ősi szöveg, új értelem és új üzenet.
tikva – remény- a zsidó nép örök jelszava
könnyet töröl és meséket költ… a történelem minden korszakában…
1878…
Három vallásos „magyar” ember: Guttmann Dávid Meir, Schlesinger Akiva József és Stampfer Józsuá származott. Ez a három férfi egy görög embertől egy kis földet vásárolt a Járkon folyó mellett, „Mulabbis” falucska határában.
Hósea könyve (2.17) mesél a „remény kapujáról” – éppen ezért ezek az emberek ezt a kis falucskát így nevezték el: Remény Kapuja, azaz Petáh Tikvá. És ekkor ők még nem tudták, hogy abban a pillanatban megalapították az első palesztinai zsidó földműves telepet – mosávot.
Min áll a zsidóság?
Mi a remény örök forrása?
Számunka, hitünkhöz ragaszkodó zsidók számára egy ilyen alapkő van:
A TÓRA, amelyik múltat adott és jövőt ígér – a reményt.
és ezen belül Mózes III. könyve: a „VÁJIKRÁ” – A TÖRVÉNYEK KÖNYVE…
Miért is?
A történetet ismerjük: a zsidó nép kivonult Egyiptom országából, és kapják, kapják a törvényeket.
Ezek a törvények (héberül micvák) a remény forrása…
hiszen Isten nem ad törvényt ideiglenesen és Isten nem 5 percig szeret.
Remény…
Maga a Tóra így írja: „ám szegulá” – a kincstár népe lesztek
Az Örökkévaló idehelyezte a kincseit, a Tórát, az ünnepeinket – és mi „csak” őrizzük.
És mi csak őrizzük. 2015-ben is… És ezzel próbálunk méltóak lenni azokhoz a milliókhoz, akiknek 71 esztendeje ezen a napon megpecsételődött a sorsuk.
Én úgy élem ezt meg, hogy amikor mi készülünk a szombatra vagy a pészáhra, akkor ők is velünk készülnek… Mert mi is ott voltunk akkor… csak mi túléltük. és ez már maga a csoda volt.
Mi lettünk a remény gyermekei.
gyertyagyújtás: 17.37 – hávdálá: 18.43
péntek esti ima:
17.50 délutáni ima a zsinagógában – kérem, aki tud jöjjön, hogy meglegyen a minjen.
szombat reggel:
8.30: ima tanulás:
9.00: reggeli ima — Tóramagyarázat: Palkó Bogi
(mint látjátok, lesz szombat délután is ima (sálesidesz), erre kérem – aki tud jöjjön – mert ha nincs minjen, akkor nem tudunk telefonos segítséget kérni…)
szombat délelőtt, a reggeli ima után!!!!
kb: 12.30-13.00
A Misna Tanulás – egész nyáron, az őszi ünnepekig – a szombat reggeli kiddus után, azaz kb. 12.30-kor kezdődik.
Aki a héten tanít: Megyeri Andris
Gyertek el!
—- Hitközségi választás —–
www.zsinagoga.net/2015/
vasárnap: 18.00 – tanítás!!!!
téma most is és jövő héten is: PÉSZÁH
az ünnep eredete és hagyományai, és jövő héten a kásrut
A jövő évi tanrend és a 2015-ös ünnepek itt találhatóak
docs.google.com/
csütörtök 18.00: héber
—— blog —–
rabbi.zsinagoga.net/
rabbi.zsinagoga.net/
rabbi.zsinagoga.net/
A terem csak 100 fő befogadására alkalmas, így a részvevőket jelentkezési sorrendbe regisztráljuk. Mindkét este tartunk széder estét, így fontos, hogy jelentkezésük tartalmazza melyik estére / estékre jelentkeznek és hányan.
Jelentkezés:
– CSAK írásban, csak a vero.aniko@gmail.com e-mail címen (Kérünk mindenkit, hogy ne a rabbinál, ne az elnöknél, ne telefonon, hanem kizárólag erre az e-mail címre küldjék jelentkezésüket).
– Jelentkezés tartalmazza, hogy melyik estére vagy mindkettőre és hány fő fog eljönni.
Részvételi díj:
A részvételi díjnál figyelembe kell vennünk a felmerülő költségeket (vacsora, italok, széder-tálak, tányér, pohár, szalvéta, stb.) ezért a díj tagoknak 4.500 Ft/fő, vendégeinknek 5.500 Ft/fő. Gyermekek részére a részvételi díj 1.500 Ft/gyerek.
Nem szeretnénk, ha bárki anyagi okokból ne tudna részt venni a vacsorán, ezért ha valakinek ez az összeg túl magas, kérjük, jelezze ezt a fenti elérhetőségen, vagy személyesen a körzeti elnöknek vagy rabbinak, és a körzet vezetősége, értelemszerűen diszkréten kezelve, meg fogja teremteni a lehetőséget számára, hogy részt vehessen a vacsorán.
Természetesen szívesen veszünk nagyobb mértékű anyagi támogatást, azoktól, akik ezt megtehetik!
Macesz, maceszliszt és bor kapható a zsinagógában!














