Niran Frigyesi Judittal beszélgetett Breuer Péter

Niran Frigyesi Judittal beszélgetett Breuer Péter

Ön igen sokoldalú, hiszen zenetudós, népzenekutató, író, költő, tanár, aki Izraelben él. Most mi járatban Budapesten?

Mindig sokat vagyok itt, hiszen a családom, a barátaim élnek itt. Most azért jöttem, mert megjelent a könyvem, aminek az előkészítése és az utómunkálatai is idekötnek.

Hol ismertebb Ön, Izraelben, Magyarországon, Amerikában, mert ott is élt?

Lehetséges, hogy álszerénységnek hat, de engem ez egyáltalán nem érdekel, a kérdés sokkal inkább az, hogy hol érzem én azt, felneveltem egy generációt. Nekem az a fontos, ha összefutok egy volt tanítványommal, az örüljön a találkozásnak. Engem ez vonz, nem pedig a hírnév.

Ez a pályafutás hogyan is kezdődött?

Budapesten éltem, itt voltam iskolás, itt tanultam a Zeneakadémián. Ezek az évek csodálatosak voltak, erről egyébként a könyvben is írok. Azt gondolom, hogy az akadémiai évek különlegesek voltak, egy teljesen más világ volt.

Budapestről miként került Izraelbe?

Az egy hosszú út volt. Először Párizsba mentem az akkori férjemmel, 1980-ban, ott született a fiam. Utána ösztöndíjat kaptunk Amerikába, ott csináltam meg a doktorátusomat, ott tanítottam is több egyetemen, majd utána kerültem Izraelbe. Az történt, hogy kaptam egy nagyon jó ajánlatot, mellette igen érdekelt az ország, szerettem volna közelebb kerülni Európához és a Kelethez is.

Mennyire van otthon az izraeli komolyzenében?

Azt hiszem, nehéz otthon lenni a komolyzenében, mert nem úgy működik, mint régen. A koncertjegyek drágák és emiatt is nagyon nehéz fenntartani egy igazi koncertéletet.

A magyarországi, budapesti koncertélettel?

Vannak nagyon jó dolgok, remélem, hogy ami előadásunk is ezek közé tartozik, azonban itt is elmondható, hogy igen, vannak problémák a koncertélettel, a zenével, az úgynevezett magaskultúrával. Ez a kettősség érezhető Budapesten is. Nagyon jó az, amit Fischer Iván csinál, de fontosak azok is, már ha működnek, amiket kiskoncerteknek nevezhetünk. Ezek kisebbet akarnak, kevesebb emberhez szólnak, ám mégis experimentálisak. Erről több előadást is tartottam a CEU-ban, itt Budapesten, de beszéltem erről másutt is, például Abu-Dhabiban is. Úgy tűnik, hogy annyira központi probléma, a koncert „csinálása”, miközben már minden leszedhető a világhálóról.

Említette a könyvét. Mit lehet tudni a kötetről?

Most jött ki, ez a második könyvem, az elsőt Bartókról írtam, ez egy tudományos mű volt, ez nem jelent meg magyarul. Ez igen sikeres volt, mert ebben a témában a legtöbbet idézett mű lett mára, persze az is igaz, hogy ma már másként írnám meg. A mostani egészen más jellegű. Ugyan nem írtam könyvet a zsidó zenéről, de 30-40 nagy cikket készítettem már, ezek akár több könyvet is kitesznek. Szépirodalmat elég későn kezdtem el publikálni, persze írtam, de magamnak, utána jelentek meg írásaim, akkor kezdtem el más nevet használni. Azt hiszem, az embernek minden könyvhöz egy új nevet kéne használnia. Legyen az egy tiszta lap, ne aszerint legyen megítélve az alkotó, hogy mit csinált korábban.

Kinek szánta ezt a kötetet, ami a Jelek a vízen címet viseli?

Ebben a könyvben az az érdekes, amit eddig visszahallottam, hogy nagyon sok felé nyit, sokféle aktuális problémakör felé, de egyik felé sem kézikönyv. Például a vallás és az ateizmus összeütközése, vagy a művészetnek és a spiritualitásnak összeütközése, de szó van benne a kommunizmusban a belső szabadságról, ami persze nem csak a kommunizmusra vonatkozik, hanem minden rendszerre. A belső szabadságnak megtalálása minden rendszerben. A múlttal való szembenézés. Mindenki mást talál a könyvben, ezért is nehéz megmondani, hogy kinek is szántam.

Említette a szabadságot a kommunista rendszerben. Milyen zenei szabadság volt akkoriban, hiszen Ön még akkor itt élt Magyarországon.

Azt hiszem, én a legjobb időszakban éltem ebben a korban, a sztálinista időszakban még nem születtem meg, a Zeneakadémiára a hetvenes években jártam. Az egy pillanatnyi, áldott időszak volt, igaz nem volt teljes szabadság, de az ember elég szabadon tudott mozogni. Az a véleményem, hogy semmilyen rendszer sem engedi az ember teljes szabadságát, ezzel persze nem teszek egyenlőségjelet a nagyon elnyomó és kevésbé elnyomó rendszerek között, mert azért a különbségek óriásiak, de még a legszabadabb rendszer sem engedi meg az ember teljes szabadságát. Vannak példáim, mondjuk azok, akik velem együtt emigráltak, akik ott éltek Párizsban, vagy Amerikában, nagy kiábrándulást éreztek, hogy mennyire nem szabad az a rendszer, amibe kerültek.

Köszönöm a beszélgetést.
Az interjú a 2014. szeptember 19-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.