Négy fogas, és a rájuk kúszó szögesdrót
Békés kávéház valamikor az 1920-as évek kezdetén, a színpadon. Előtte jobbra a narrátor székében a „mesélő”. Ő az, aki magyarázza a megmagyarázhatatlant, történelmünk szégyenét, a napjainkig érő rasszizmust.
„Azt hittük, hogy nekünk is van egy kis városunk, egy kis országunk!” – szavakkal kezdődik a „Zsidó mezőkön- zsidó mezőkről” Garai Róbert által összeállított és rendezett darab. Hogy ez a hit mire és mennyire volt elég? Bizony nem sokra és nem sokáig. 1920. szeptemberében a numerus clausussal megkezdődik a magyarországi zsidóüldözés…
Kávéházunkban ezeket, az időket jelképező fogason még csak alig-alig látszik a szögesdrót. De már ott van a viszonylagos béke, nyugalom mellett. Sztojanovics, a későbbi Sztójay az 1936-os berlini olimpia zsidó származású sportolóit is megalázza.
1938. az I. zsidótörvény. Erősödő nyilaskeresztes párt. Újabb fogas, felfelé növekvő szögesdróttal, eltünedező polgársággal. „Zsidók vándoroljanak ki tanganyikába!” – szólt a verdikt. Szegény bölcs rabbinak van dolga elég: magyarázni a magyarázhatatlant a kivándorlásról, a kikeresztelkedésről. Segítséget a narrátortól kap csupán a Darányi kormány intézkedései ellen tiltakozó művészek, a kivándorolt tudósok neveinek felsorolásában.
1939. II. zsidótörvény. A fogason csak katonai kabátok, sapkák, derékig érő szögesdrót. A helyzet egyre reménytelenebb, komolyabb. A feszültséget csak Molnár Ferenc „pikáns” párizsi életképe oldja.
A negyedik – az 1941-től kezdődő időszakot szimbolizáló – fogast teljesen bevonja a szögesdrót. Kamenyec podolszk, deportálások, munkaszolgálatosok, félelem, halál. Cipők a színpad szélén egy tanácstalan zsidóval. Miért???
1945. A kávéház már nincs. Van helyette „számonkérés” ki és mit látott, mit tett a „Radnóti Miklósék erőltetett menetével” kapcsolatban. Elhangzik a kulcsmondat „magyarok voltak, nem németek”.
Hiába próbál a narrátor feloldást adni Radnóti szavaival, az „Oly korban éltem én” sorai itt és most nem adják azt meg.
A kamaraszínházi előadás versek, esszék, novellák, újságcikkek, dalok segítségével és humorral fűszerezve mutatja be, hogy miként jutottunk el az első zsidótörvénytől a holokausztig.
Garai Róbert eredetileg a Holokauszt emlékévben szerette volna ezt az előadást létrehozni. Az ismert okok miatt, a Civil Alap pályázatán elnyert 2,5 millió forint támogatást még múlt év februárjában az első közt visszautasította. Az általa rendezett darab az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének köszönhetően mégis megvalósult. Január 8. és március 19. között nyolc alkalommal – elsősorban középiskolás diákok – tekinthetik meg a Bálint Házban.
A mai sajtóbemutató után megtudtam, hogy ha a szervezők újabb forrásokat tudnak találni, akkor természetesen lesznek még előadások. Nagyon jó lenne, ha szélesebb közönség is megismerné a darabot, nem csak diákok, hanem felnőttek is.
2015. január 6. sztorma HCJD
