Miért fáj, ha más jót cselekszik?

Miért fáj, ha más jót cselekszik?

 koves

Köves Slomó

Miért fáj, ha más jót cselekszik?

Azon nincs semmi csodálkozni való, ha valaki azon háborog, hogy mások
milyen gonoszak, rosszak, bűnösek, hiszen életünk egy komoly hányadát
azzal töltjük, hogy mások hibáit elemezzük. De ha jobban
megfigyeljük, akkor csak egy dolog van, ami még ennél is jobban
foglalkoztat – és elkeserít – bennünket, ez pedig nem más, mint –
bármilyen furcsán hangzik is – mások jócselekedetei. Pedig miért
zavar minket, ha más is jót tesz? Vagy éppen, ha csak más tesz jót,
miközben mi félrenézünk?

Köves Slomó hetiszakasszal kapcsolatos írásának teljes szövege itt
olvasható:
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAUNCRoHV1YEHQUAVgc%3D

A Holokauszt 70. évfordulójára rendezett emlékév alkalmából
indított rovatunkban a vészkorszak idején felmerült háláchikus
problémákat és az arra adott válaszokat mutatjuk be Oberlander Baruch
rabbi segítségével:

Szukkák, amik kóserebbek Mózesénél

chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAoEAhoHV1YEHQUAVgc%3D

Programok:

1.,
Szociológiai felmérés a magyarországi zsidóság körében

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2014 őszén
széleskörű, reprezentativitásra törekvő felmérést végez a
magyarországi zsidóság körében. A felmérés mintája a zsidó
közösség egészét tekinti kiindulópontnak, tehát nemcsak azokra
terjed ki, akik a zsidóság valamelyik szervezetéhez kötődnek, hanem
mindenkire, aki bármilyen értelemben és bármilyen mértékben zsidó
önazonossággal rendelkezik. A hézagpótló, független kutatás
nagymértékben hozzájárulhat a zsidó közösség kívánatos
önismeretéhez.
További információ:
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAoEBBoHV1YEHQUAVgc%3D

2.,
„70 év unokái” – fotósorozat

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) egyedülálló
kezdeményezést kíván megvalósítani egy fotósorozat
elkészítésével. A fotókon a holokauszt-túlélők és legfiatalabb
családtagjaik (unokák, dédunokák) jelennének meg, szimbolizálva a
generációk egymás mellett élését, és a túlélést, a
továbbélést.

További információ:
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAoEBRoHV1YEHQUAVgc%3D

3.,
Hanna Klub

SZERETETTEL MEGHÍVJUK ÖNT ÉS CSALÁDJÁNAK HÖLGY TAGJAIT A HANNA NŐI
KLUB KÖVETKEZŐ ESEMÉNYÉRE, 2014. november 9-én, vasárnap 17 órakor a
Novotel Centrum Zsolnay termébe (Bp. VIII. kerület, Rákóczi út 43-45)

Ezen az estén:
megismerjük egy zsidó nő hétköznapját,
elkészítjük saját fejfedőnket,
Vendégünk ZÓLYOMI ZSOLT, az egyetlen magyar „ORR”, vagyis parfümör
az illatokon keresztül különböző tájakra és korokba repít
bennünket.

Belépő: 1000 Ft/fő

Jelentkezést 180 főig tudunk fogadni. Kérjük, részvételi szándékát
előre jelezze telefonon: 268-0183, vagy e-mailen: [email protected]

4.,
Családi sítábor

Szeretettel várunk minden kedves síelni vágyó családot és fiatalt
sítáborunkra.
Teljes kóser ellátás és esténként színes zsidó programok várják
az egész családot.
Helyszín: Penzion Kosútka Hrinová, Slanec 847 962 05 Hrinová,
Szlovákia.
Időpont: 2014. december 21-25.
Árak:
Felnőtt: 55000 Ft
Gyermek: 45000 Ft
További gyermek: 40000 Ft
Az árak a felszerelést és a bérlet árakat nem tartalmazzák.
Jelentkezési határidő: November 15.
Jelentkezés: Szilánk Zsuzsa 0630 990 3694 [email protected]

Hírek:

Híreink az alábbi linken olvashatóak:
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAoEAxoHV1YEHQUAVgc%3D

Hetiszakasz:

Szakaszunkban — Vájérá (1Mózes 18–22.) — három angyal jön
vendégségbe a gyengélkedő Ábrahámhoz, és közlik vele, hogy egy év
múlva Sára fiat szül neki. Ezek után ugyanezen angyalok felforgatják a
vétkes Szodomát, ahonnan előbb kimentik Lótot, feleségét (aki
hátranéz és sóbálvánnyá lesz) és két hajadon lányát. Ábrahám
Grárba megy. Megszületik Izsák. Sára elkergeti Hágárt fiával,
Ismaéllel együtt, miután nem akarja, hogy az együtt örököljön
Izsákkal. Ezután következik — a tizedik megpróbáltatás — az
Ákédá, melynek során Isten felkéri Ábrahámot, áldozza fel egyetlen
szeretett fiát, Izsákot. Az utolsó pillanatban égi hang akadályozza
meg Izsák feláldozását. Helyette egy kost áldoz fel Ábrahám.

A hetiszakasz teljes szövege
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAoEABoHV1YEHQUAVgc%3D

Rási kommentárja a hetiszakaszhoz
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAUNCBoHV1YEHQUAVgc%3D

Naftali Kraus: Beteglátogatás zsidó módon:
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAoEARoHV1YEHQUAVgc%3D

Nógrádi Bálint: A jóindulat két formája
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAUNBhoHV1YEHQUAVgc%3D

Köves Slomó magyarázata a hetiszakaszhoz (VIDEÓ):
chabad.mailad.hu/lists/lt.php?id=MhgDBlEDUAUNBxoHV1YEHQUAVgc%3D

Gyertyagyújtás:

Gyertyagyújtás Budapesten: 16:00
Szombat kimenetele: 17:05

Imaidők:

Sász Chevra Zsinagóga (VI. Vasvári Pál u. 5.)

Hétköznap: 8.00: Reggeli ima

Vasárnap-csütörtök: 16:00 Délutáni és esti ima a Keren Or-ban

Péntek: 13:00 Délutáni ima a Keren Or-ban

Péntek este: 17.30: Hetiszakasz tanulás

18:00: Esti ima, majd kidus

Szombat: 8.45: Hetiszakasz tanulás

9:15: Reggeli ima, majd kidus

17:10 Délutáni ima, majd szeudát slisit

Óbudai Zsinagóga (III. Lajos utca 163.)

Hétfő- péntek (munkanapokon): 6.30: Reggeli ima

Péntek este: 18.00: Tanulás
18.30: Esti ima, majd kidus

Szombat: 9.30: Tanulás
10.00: Reggeli ima, majd kidus

Támogasson és töltse velünk a kidust!

Egyetlen kattintással támogathatja a zsinagógáinkban szervezett péntek
esti kidusokat!
zsido.com/adomany

Gut Sábesz, Shabbat Shalom!