Szukot azt jelenti: „sátrak”, „bódék”, „átmeneti szállások”

Szukot azt jelenti: „sátrak”, „bódék”, „átmeneti szállások”

Szukot azt jelenti: „sátrak”, „bódék”, „átmeneti szállások”, és az ideiglenes lakóhelyekre utal, amelyekben Izrael gyermekei éltek negyvenévi sivatagi vándorlásuk alatt az egyiptomi kivonulás után.„…sátrakban adtam lakást Izrael fiainak, amikor kihoztam őket Egyiptomból…” (3Mózes 23:42.) Az ünnep Izrael történetének erre a szakaszára emlékeztet.
Jelentősége azonban nagyobb, mint a puszta történelmi megemlékezésé. Az „átmeneti szálláson” lakás felidézésének és megjelenítésének elsődleges szellemi indítéka, hogy kifejezzük bizakodásunkat Istenben, aki biztonságot, bitachont nyújt számunkra. Ezt az indítékot a vándorlás idejének tapasztalatai a manna, a víz és a többi táplálják, ezért az ünnep nyomatékot ad a hitnek, hogy Isten valamilyen módon gondoskodik az ember szükségleteiről, s az ember hálával tartozik ezért. Mindezt a szuká jelképezi, a szabadban álló, bizonytalan szállás, amelyben a zsidóknak egy héten át lakniuk kell.
Ezt a szellemi motívumot még inkább kiemeli, hogy a Tóra megszabja az ünnep idejét is, ami pedig az év folyamán bármikor lehetne, mivel nem kötődik konkrét történelmi esemény dátumához. Előírja, hogy az év utolsó aratásával együtt kell megtartani, „amikor megtörtént a betakarítás szérűdről és borsajtódból… (5Mózes 16:13.); amikor az ember szükségleteiről gondoskodó Örökkévaló iránti hála és köszönet érzése erősödik.
Az ünnepnek a földművelésben játszott szerepét tükrözi, hogy a Tóra Chág HáÁszifként „betakarítás ünnepeként” is említi (2Mózes 23:16. és 34:22.) „…az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről…”. Az imakönyv „örömünk idejének”, z’mán szimcháténunak nevezi a háromszor előforduló bibliai rendelkezés alapján: „…örvendezz ezen az ünnepen” (v’számáchtá b’chágechá).
Több vidám vallási szertartás, sok ének és tánc kíséri ezt az örömünnepet.

Szukot különleges vonása a szukában lakás előírásának teljesítése. A szuká átmeneti szállás, amelyben egy héten át a lehető legtöbb időt kell töltenünk. Legalább az étkezés idejét akkor is töltsük a sátorban, ha hűvösebb van.

Valahányszor bemegyünk a sátorba, a következő áldást mondjuk:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kid’sánu b’micvotáv v’civánu lésév bászuká.)
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, _hogy sátorban lakozzunk.”

Ugyanezt az áldást kell elmondani a kenyérre mondott áldás után, amikor a sátorban eszünk. Ha az ünnep alatt kiddust tartunk, nem kell ismét elmondani.

Aki elfelejtené elmondani az áldást, az étkezés folyamán bármikor megteheti, a sátor elhagyása előtt azonban már nem.

Nem kell a sátorban enni, ha éppen csak bekapunk valamit (áchilát árái), de a szokásos étkezést, az áchilát kevát ott kell tartani. Ha kenyeret eszünk, az mindig szokásos étkezésnek számít.

Ha esik az eső, vagy nagyon hideg van, nem kötelező a sátorban tartózkodni. A betegek is fel vannak mentve, s azok is, akik betegségre hajlamosak vagy félnek mictáer a meghűléstől, esetleg más ok miatt nem bírják a kényelmetlenséget. Ez utóbbi könnyítés nem vonatkozik Szukot első estéjére a diaszpórában az első kettőre , amikor a szukában evés kötelezettségét teljesíteni kell.

Aki utazik, és nem talál a közelben szukát, fel van mentve a kötelezettség alól.

A nőknek nem kell a szukában enniük. Ha mégis ott esznek, nekik is el kell mondaniuk a megfelelő áldást.

A szukának legalább három oldala legyen. A negyedik oldal nyitott maradhat.

Az oldalak bármilyen anyagból fémből, fából, ponyvából, téglából, kőből lehetnek. Szilárdan rögzíteni kell őket, nehogy a szél felborítsa a sátrat.

A házfal mellé is lehet építeni a sátrat. Ilyenkor a ház fala a szuká oldalának számít.

A sátor lehet kicsi, egyszemélyes, de lehet akkora is, hogy többszázan elférjenek benne.

A sátor „ideiglenes” jellegét a tető vagy födél adja meg. A tető építéséhez használt anyagot sz’cháchnak hívják. Bármit, ami a földből növő, élő növényből van, fel lehet használni, ha vallási ok nem szól a használata ellen; gyümölcsöt hordó ág például alkalmatlan. De a fák vagy bokrok ágaiból, gabonaszárból, rőzséből, bambusznádból és hasonlókból kóser sz’cháchot lehet készíteni. A szárakat csak lazán lehet a sátorra rakni, nem szabad összekötözni őket.

A karók, vesszők, ágak nemcsak nagyon jól megfelelnek, hanem arra is alkalmasak, hogy kisebb, leveles ágakat, örökzöldeket dugdossunk közéjük, ezekkel díszítsük a mennyezetet.

A tető akkor jó, ha több árnyékot ad, mint amennyi napfényt átenged.
Van, ahol úgy rendezik el a sz’cháchot, hogy tiszta estéken látni lehessen rajta keresztül a csillagokat, de a sátor akkor is kóser, ha a födél túl tömött. Mindenesetre fontos, hogy ne legyen rajta 25 cm-nél (három t’fáhimnál) nagyobb rés.
Vigyázni kell, hogy a födél elegendő védelmet nyújtson az eső ellen, mert ha átengedi a vizet, a sátor nem használható.

A tetőt mindig a falak felállítása után kell föltenni: a sátor építését ezzel kell befejezni.

Fa alá vagy szilárd tető alá, például fedett tornácra nem szabad a sátrat építeni, mert nem felel meg az előírásnak.

A háztető vagy más szilárd tető legfeljebb hetvenkét hüvelyknyire (= 182.88 cm) nyúlhat a sátor teteje fölé, különben az alkalmatlan. Nem válik alkalmatlanná a szuká, ha a túlnyúlás hetvenkét hüvelynyinél (hatlábnyinál; árbá ámotnál) kisebb, de az a része, amely ez alatt a tetőrész alatt van, nem tartozik a sátorhoz, és nem szabad oda ülni.

A sátrat szépen fel lehet díszíteni, hogy hívogató, barátságos és kellemes legyen. Szoktak gyümölcsöt aggatni a mennyezetre, képeket és faliszőnyeget rakni a falakra.

A sátor építése és díszítése az év egyik legizgalmasabb ünnepi programja lehet, ha az egész család részt vesz benne.

Szukot ünnepének még egy különlegessége van: az előírásos négyféle növény egy citrusgyümölcs (etrog), egy pálmaág (luláv), egy mirtuszág (hádász) és egy fűzfaág (árává) beszerzése és a belőlük készített csokorral az Örökkévaló előtti örvendezés.

A lulávot, a hádászt és az árávát csokorba kell kötni, de az etrogot nem tesszük közéjük. Mindenkinek legyen saját készlete a négy növényből, mert csak így teljesíti a bibliai előírást.

A lulávot a mirtusszal és a fűzgallyakkal összekötve a jobb kézben kell tartani, az etrogot szárával fölfelé a bal kézben. Kezünkben a négy növénnyel Szukot minden napján elmondjuk a következő áldást:

(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kid’sánu b’micvotáv v’civánu ál n’tilát luláv.)
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta minékünk, hogy lulávunk legyen.”
(Miután a luláv a legnagyobb méretű a négy növény közül, az egész gyűjteményt így nevezzük.)

Szukot első napján a sehechejánu áldást is hozzámondjuk (lásd ….. oldal).

Az áldás elmondása után megfordítjuk az etrogot, így a szár kerül alulra, és a pitom fölülre. A luláv mellett tartjuk az etrogot, a lulávot pedig meglengetjük a négy világtáj felé, majd fölfelé és lefelé.
(Sokféle magyarázatot fűztek a négy növény és a lengetés szimbolikájához. A legegyszerűbb ezek közül, hogy a négy növény „az Örökkévaló előtti örvendezés” jelképe, minden irányban való lengetésük pedig azt érzékelteti, hogy Isten mindenütt jelen van.)

A lulávot és az etrogot a Hállél alatt is kézben kell tartani. Az istentiszteletnek ez a része Istent dicsőítő zsoltárokból áll, amelyeket az ünnep minden reggelén elmondanak. Amikor az imában elhangzik: „Adjatok hálát Istennek, mert jó, és örök irgalma!” és ennél a szakasznál: „Könyörgünk hozzád, Istenünk, őrizz meg minket!”, újra lengetni kell.

Amikor az ünnepi istentisztelet hosánot nevű részletére kerül sor, mindenki elindul, és a kezünkben a lulávval meg az etroggal körüljárjuk a bimát. Szukot minden napján így teszünk a hetedik napon pedig, Hosáná Rábá napján, hétszer megyünk körbe. Ezt a menetelést annak emlékére tartjuk, hogy a Templom idejében Szukotkor hasonló módon járták körül az oltárt.

Nem vesszük kézbe és nem áldjuk meg a lulávot és az etrogot Szukotnak azon a napján, amely szombatra esik, még ha az első nap is az.