hírlevél 14-07-10 (önkénteskedés, mázl tov, böjt, média, stb)

hírlevél 14-07-10 (önkénteskedés, mázl tov, böjt, média, stb)

Radnóti Zoltán

Kedves Barátaink!

—— hagyomány
A zsidó történelem örökkévalóságában szombatról szombatra legalább 3 nemzedék áll egymás mellett
Tórát olvasunk – a próféták korából nézünk meg egy bölcsek által előírt részt, ez a háftárá – és végül a jelenkor-ról is beszélünk, azt már mi… azaz, mi közünk nekünk ahhoz a történethez, ez a „dvár Tóra”, azaz valakinek a Tóramagyarázata.

És mindig van kapcsolat! Ám ezen a héten különlegesen erős: A Tóra Pinhászról beszél, míg a prófétai rész Elijáhú (Illés próféta) tevékenységét mutatja be.

És egy érdekességet mond a Talmud: a két lélek ugyanaz.
Ezt a bátor állítást – többek között – néhány közös tulajdonságra lapozza: az elhivatottságra – a buzgalomra – és a pozitív becsvágyra.

A leglátványosabb tettük: egyedül fel merik venni a harcot Izrael ellenségei ellen.
Pinhász a midjániták ellen, Elijáhú: báál papjai ellen
És már csak a próbálkozás elvitte az Ö-ó haragját a nép felől.
Mit látunk ebből, mi modern emberek?
Az egyén fontosságát! Kicsit sarkítva: 1 ember meg tudja menteni a zsidóságot.
És nem kell harcosnak, hősnek lennie, csak a megfelelő pillanatban embernek – zsidónak kell lennie, kell maradnia.
Ne feledjük! Az Ö-ó, a saját tulajdonságait a teremtéskor átadta az embernek. – élni kell vele!
Pinhász – Áron főpap unokája volt. Róla írja a Misna: „ohév sálom – rodéf sálom”, azaz szerette a békét és tett is érte.

Ám egy tragédia történt… Pinhász (szándékosan) megöl egy zsidó vezetőt is, bár a békét védte.
Háááát, ez egy nehezen védhető érv, kvázi önbíráskodás. A Talmud szerint, ha megkérdezte volna Mózest, akkor ő nem engedte volna.
És akkor az utolsó csavar a témában:
Isten megjutalmazta Pinhászt a tettéért, a gyors döntésért és átadta neki: „briti sálom”- azaz a „szövetségemet, a békét”. 🙂

És a misztika tovább folytatódik… a sálom szó váv betűje ketté van törve
Az eltört béke betű jelentése: nem szabad minden áron buzgónak lenni,mert néha káros lehet.
——– A sábbáti imáról és programokról:
Hetiszakasz: Pinhász
sábbát: 20:22 – 21:39
rajzfilm: www.youtube.com/watch?v=BnTSSgEJkNs&cc_load_policy=1&hl=hu
(a magyar felirat megtalálható minden rajzfilmen)
péntek este: 
18.30 Délutáni ima majd esti ima. – Tóra-tanítás: meglepetés
szombat reggel: 
8.30 – imaszöveg tanulás
9.00 – reggeli ima – Tóra-tanítás: Kimpián doktor
kb 12.30-tól Sábbát Misna tanulás Radnóti Zoltánnal

tanulás után:

13.15-től ha van minjen, akkor minha imát szeretnék mondani.
hétköznapi ima:
hétfő 7.00
csütörtök 7.00
—————–
HÉBER ÓRA: csütörtök 18.00
——- péntek este / önkénteskedés
Ervin távollétében is van élet!
Rita, Edit, Bea, Márta, Dóra, Irén és Attila! (akit kihagytam attól elnézést…
nagyon szuperek vagytok, hogy segítetek!
És még aki szeretne segíteni, azt szeretettel várjuk!
Szerintem elég odaérni kb. fél5 – 5-re.
—— böjt:
szerdán támuz 17-e lesz. Félböjt, ami azt jelenti, hogy hajnalhasadtától 21:18-ig nem szabad enni.
Ezzel a nappal veszi kezdetét a gyászos 3 hét.
——- mázl tov!
1)
Kedden zsinagógánkba látogatott Sajevics Adolf orosz főrabbi, hiszen fia András itt állt hüpe alá feleségével, Huszár Erikával.
A mellékelt kép még a polgári szertartáson készült:
fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t1.0-9/10348306_10152564837369640_1295526473160084456_n.jpg
2)
Csütörtökön a MAZSIHISZ igazgatójává választották dr. Kunos Pétert. Sok sikert és erőt neki ehhez a munkához.
—— blog:
a héten sajnos nem írtam blogot, csak egy régit frissítettem fel, ami a megtérésről szól:
—— dvár tora
mint korábban írtam, mindenkitől szeretettel várjuk, hogy esetleg felkészüljön egy kis tanítással, amit a kidduson mond el.
Ha Te is érzel magadban erőt, akkor a [email protected]-es címre írjál, hogy szeretnél… Ha gondod van, segítünk… 🙂
itt láthatóak az üres helyek és az ötletek:
—— média:
Heisler András bonyhádon elmondott beszéde:
Én vasárnap Szombathelyen voltam, ahol egy nagyon méltó megemlékezés-sorozat volt.
érdekesség, hogy 6 média is beszámolt róla… – mindegyik egy kicsit másképpen..
aki unatkozik, nézze meg, hogy milyen különbségek vannak…
—— Reklám:
Egy zsidó érzelmű kirándulás Izraelben – Ros Hásáná előtt…
Sábát Sálom!
RZ
3 melléklet