„Magyarországot megdöbbentette a három elrabolt izraeli fiatal hidegvérű meggyilkolása”

Magyarországot megdöbbentette a három elrabolt izraeli fiatal hidegvérű meggyilkolása

z_banner_300x250

Magyarországot megdöbbentette a három elrabolt izraeli fiatal hidegvérű meggyilkolása, és a leghatározottabban elítéli a szörnyű bűntettet, bárki és bármilyen céllal követte is el – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.

    Az izraeli televízió közölte, hogy az izraeli hadsereg megtalálta a három, vélhetően elrabolt izraeli tizenéves fiú holttestét Hebron mellett, tizennyolc nappal az autóstoppos fiatalok eltűnése után.

 Eltűnésük helyétől mindössze néhány kilométerre találták meg a vallásos iskolába járó diákok földi maradványait.
    A KKM közleményében azt írta: a fiatalok életét „azok oltották ki, akik tagadják az izraeliek és a palesztinok közötti megértést”.
    „Az áldozatok ahhoz a fiatal nemzedékhez tartoznak, amelynek feladata és joga lenne a béke felelősségének felvállalása és eredményeinek megélése.

A gyilkossággal megtagadták alapvető emberi jogaikat és a béke vízióját is” – tette hozzá a KKM.
    Mint írták, ebben a szomorú pillanatban Magyarország a fiatal áldozatok családjai és Izrael egész népe mellett áll. 
    „Meggyőződésünk, hogy az önvédelem jogának gyakorlása közben a bölcs és visszafogott reakció a megfelelő válasz a szélsőségesek provokációjára.

660_GRID_thend

A béke megteremtése bizonyítja majd, hogy nem volt igazuk” – írták. 
    A fiatalokat június 12-én rabolták el. A biztonsági szakemberek szerint csak rövid idő telt el az áldozatok elrablása és megölésük között. Az eltűnést követő napon az izraeli nyomozók már tudták, hogy két, a Hamászhoz tartozó fegyveres hurcolta el a fiatalokat, de az elkövetőknek is nyomuk veszett.