Amikor Mózes túl szerény volt
Mózestől meg lett hát vonva, hogy a Szentföldre lépjen. De miért volt olyan nagy bűn, hogy ráütött a kőre? És mit kell azon érteni, hogy „nem hittetek bennem, hogy megszenteljetek engem…”?
A kérdéssel több neves kommentár is foglalkozik. Közismert például Rási magyarázata, mely szerint abban volt a hiba, hogy Mózes ráütött a kőre, ahelyett hogy beszélt volna hozzá, mint ahogy az az isteni utasításban állt. Ha beszélt volna a kőhöz, akkor azzal megszentelte volna Istent Izrael között, mert azok látták volna, hogyan engedelmeskedik a kő az isteni szónak annak ellenére, hogy nem jár sem jutalom sem büntetés engedelmeskedéséért. Innen fortiori következtetést vonhattak volna le saját magukra nézve. És ezt a lehetőséget mulasztotta el Mózes.
Köves Slomó hetiszakasszal kapcsolatos írásának teljes szövegét itt olvashatja:
www.zsido.com/konyv/66/
ZSTSZ Nyári szemeszter – Judaizmus gyorstalpaló
2014. augusztus 17.-29.
Idén augusztus utolsó két hetében rendezzük meg a közkedvelt Zsidó Tudományok Szabadegyetemének nyári szemeszterét. Ha nincs még erre az időpontra (2014. augusztus 17.-29.) programod, és érdekelnek a zsidó vallás alapjai, jelentkezz tanfolyamainkra. A program csak két hétig tart, mégis egy egész szemeszternyi tanulnivalót sű0rítettünk bele, héber olvasás, zsidó történelem és vallás, zsidó hagyományok témakörökben
A Zsidó Tudományok Szabadegyetemének lényege a tanulási módszer: a témának vitával és közös beszélgetéssel történő megértetése, elemzése. A ZSTSZ – bár egyetemi szintű képzést nyújt -, fő célja nem a diplomaosztás! Az órák13.30-19.30-ig tartanak. Regisztrációs díj: 8000 Ft Tankönyv: 3500 Ft
Jelentkezni lehet Országné Fribert Hajnalkánál a 268-0183-as telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen.
Programok:
FÁRBRENGEN A REBBE 20. JORCÁJTJA ALKALMÁBÓL
2014. június 30. hétfő 18:30
A Rebbe 20. Jorcájtja alkalmából nagyszabású fárbrengenre invitálunk
egy kis lechájim, pár finom harapnivaló és haszid dallamok, nigunok
mellett.
Helyszín: Keren Or Központ, 1052 Budapest Károly körút 20.
Időpont: 2014. június 30. hétfő 18:30
TÉGED IS SZERETETTEL VÁRUNK!
További információ:
zsido.com/cikkek/
Ima péntek estére
A Hanna Klub felhívása
Minden héten zsidó nők és lányok szentelik meg a sábátot a péntek esti gyertyagyújtással. Ezen a héten különösen fontos, hogy minél többen csatlakozzanak ehhez a különleges micvához, hiszen világszere minden zsidó közösen imádkozik a három fiatal izraeli fiúért, akik két hete estek terroristák fogságába, és akikről azóta sem kapott hírt a családjuk.
A Hanna Klub felhívást intézett a magyarországi zsidó közösség hölgy tagjaihoz. Kérik, hogy csatlakozzatok azoknak a nőknek a tízezreihez, akik szerte a világon teljesítik ezt a különleges micvát!
Budapesten ezen a héten legkésőbb 20:26 perckor kell meggyújtani a szombati lángokat, ami után a következő áldást mondjuk: Báruch átá Á-donáj Elochénu melech háolam, áser kidesánu bemicvotáv vecivánu lechádlik nér sel sábát kodes.
Azaz: Áldott vagy te Örök I-stenünk, a világ királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival, és megparancsolta a szombati gyertyák meggyújtását!
A gyertyagyújtás micvájának teljestése szent idő, az ilyenkor elmondott személyes imák különösen nagy erővel bírnak. Ezen a héten, a három fiú Jáákov Naftali ben Ráchel Devora, Gilád Micháel ben Bát-Gálim, Ejál ben Irisz Tesura mielőbbi megmeneküléséért imádkozunk!
További információk:
zsido.com/cikkek/Ima_
Hírek:
Ősszel kiderülhet kié a kurucinfo, Izaeli-Magyar animációs film gyerekeknek,
Eljuttatták a zsidó vallás és a zene értékeit az emberekhez, Zimbardoval táncolt a holokauszt túlélő, Világrekorder sábáti asztal
Híreinket az alábbi linken olvashatja:
zsido.com/cikkek/lista/
Hetiszakasz:
Szakaszunk – Chukát (4Mózes 19:1–22:1.) – a Vörös Tehén misztériumával kezdődik, majd a Pörlekedés Vizénél történt afférral, és annak következményeivel folytatódik. Megkerülik Edom földjét, miután királya megtagadja a kért átvonulási engedélyt, és meghal Áron Hor hegyén. Későbbi vándorlásaik során mérgeskigyók marják meg a népet, és Mózes parancsot kap, hogy – ellensúlyozásul – rézkígyót csináljon, s aki ránéz, meggyógyul. A szakasz az emorita Szichon ellen viselt győzelmes háborúval fejeződik be.
A hetiszakasz teljes szövege:
www.zsido.com/konyv/8/
Rási kommentárja:
www.zsido.com/konyv/8/
Naftali Kraus: Hászid folklór
www.zsido.com/konyv/51/
Hurwitz Sholom: Miért ütötte Mózes a követ?
www.zsido.com/konyv/72/
Köves Slomó: A vörös tehén misztikus jelentése
zsido.com/konyv/103/
Gyertyagyújtás:
Gyertyagyújtás Budapesten: 20:27
Szombat kimenetele: 21:47
Imaidők:
Sász Chevra Zsinagóga (VI. Vasvári Pál u. 5.)
Hétköznap: 8.00: Reggeli ima
Vasárnap- csütörtök: 19:30 Délutáni és esti ima a Keren Or
Péntek este: 19.00: Hetiszakasz tanulás 19:30: Esti ima, majd kidus
Szombat: 8.45: Hetiszakasz tanulás 9:15: Reggeli ima, majd kidus 21:30 Délutáni ima, majd szeudát slisit
Óbudai Zsinagóga (III. Lajos utca 163.)
Hétfő- péntek ( munkanapokon): 6.30: Reggeli ima
Péntek este: 19.00: Tanulás 19.30: Esti ima, majd kidus
Szombat: 9.30: Tanulás 10.00: Reggeli ima, majd kidus
Támogasson és töltse velünk a kidust !
Egyetlen kattintással támogathatja a zsinagógáinkban szervezett péntek
esti kidusokat!
zsido.com/adomany
Gut Sábesz, Shabbat Shalom!