MINERVA A GETTÓBAN
Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) Művészakciója, 1939-1944
- A kiváltó ok
Lőw Immánuel:
„A most tárgyalásban lévő törvényjavaslat két évtizedes izgatás érett gyümölcse. Érett gyümölcs! Van olyan, akinek édes, van olyan, akinek fanyar: nekünk nagyon fanyar.”
(Az országgyűlés felsőházának ülésén, 1938. május 24-én.) Majdnem pontosan 74 éve.
Az első zsidótörvény döntéseinek részeként Kiss Ferenc színművész vezetésével létrejött a Színművészeti és Filmművészeti Kamara. A kamara csak korlátozott számban vett fel tagjai közé zsidó származású színészeket és színházi dolgozókat, majd az egymást követő szigorítások nyomán egyre-másra jöttek a felvettek kizárásai. Aki nem lehetett kamarai tag, vagy elvesztette tagságát, annak nem volt lehetősége színpadra lépni. Levéltári források arra utalnak, hogy megkezdődött a zenekamara szervezése is, de az végül nem jött létre. (Ennek története és a „kudarc” oka, valamint a tervezet szerzőjének, Dohnányi Ernőnek az ügyben játszott szerepe egyelőre ismeretlen, további kutatásokat igényel.)
Mindeközben az első zsidótörvény megjelenése, valamint a színészkamara megszervezése a képzőművészet területén sem maradt hatás nélkül. A politikai szélsőjobb mindenesetre e területen is megkezdte a követelések megfogalmazását. Erre utal a Magyarság című lap 1939. eleji cikkének részlete is:
A jobboldali művészek a magyar képzőművészet egészséges fejlődése érdekében írásban fektették le a gyógymódokat és személyesen adták át a kultuszminiszternek. A súlyos beteg magyar képzőművészet életben tartásához műtétet javasoltak, a kamara felállítását.
- Miért az OMIKE?
Az OMIKE1909-ben alakult meg, elsősorban közművelődési feladatok ellátására; bár emellett szociális funkciók betöltésére is rákényszerült. A felolvasó- és kultúrestek mellett könyvtárat működtetett, és folyamatosan szervezett kulturális és művészeti eseményeket.
A numerus clausus bevezetése után, a külföldi egyetemeken, főiskolákon tanuló zsidó fiatalok támogatására is szervezett gyűjtéseket. Mivel nem vettek fel zsidó növendékeket a Képzőművészeti Főiskolára, 1921-ben létrehozták az OMIKE képzőművészeti szabadiskoláját. Nagyon fontos év volt a képzőművészeti programok szempontjából 1924. Ekkor jelentették meg az OMIKE Haggadáját, és ennek az évnek a termése az a mappa, amely 12, az OMIKE által felkarolt zsidó művésztől tartalmaz eredeti rajzokat. Tehát volt megfelelő tapasztalat a kulturális tevékenységek megszervezésére.
3. Reakciók
1938-tól kezdve a zsidótörvények negatív hatásainak enyhítésére, a zsidók megsegítésére olyan intézmények, programok születtek, mint a MIPI (Magyar Izraeliták Pártfogó Irodája). majd ennek bázisán az OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció).
1938 októberében a Múlt és Jövő közli azt a memorandumot, amely beszámol arról, hogy a Pesti Izraelita Hitközség keretei között megalakult a „Magyar zsidó irodalmi és művészeti bizottság”. A kezdeményezést és a programot nagy számban üdvözölték olyan kiváló művészek, mint például Ámos Imre, Erdei Viktor, Jándi Dávid, Kádár Béla, Scheiber Hugó, Szín György és sokan mások. 1939 októberében a Múlt és Jövő visszatért az egy évvel korábbi kezdeményezésre, és beszámolt a Pesti Izraelita Hitközség keretében elképzelt „művészeti bizottság” sikertelenségéről.
Eközben a háttérben komoly egyeztetési munka folyhatott (erről korabeli dokumentum még nem került elő, de az eredmény erre utal), mert ugyanebben a hónapban megjelenik az OMIKE Művészakciót elindító bejelentés. A felhívást az OMIKE teljes vezérkara jegyezte. 1939 novemberében megalakult a Művészakció legfőbb irányító szervezete, az „OMIKE Kultúrtanácsa”. A 46 tagú tanács első elnöke dr. Ribáry Géza, majd az ő halála után Stern Samu, elnökhelyettese dr. Csergő Hugó volt. A Művészakció vezetője dr. Bánóczi László igazgató, a művészakció két nagy tagozatának – a prózainak és a zeneinek – művészeti vezetői Bálint Lajos és Komor Vilmos voltak.
A Művészakció bevételét nem a belépti díjak jelentették bár ilyen is volt, a fellelt hirdetések szerint. Az előadásokra ugyanis az OMIKE azon egyesületi tagjai nyertek bebocsátást, akik a Művészakció pártoló tagjainak jelentkeztek, és a pártoló tagság díját kifizették. Ők ezután lehetőséget kaptak az előadások „díjmentes” látogatására.
Vannak arról információk, hogy egyidejüleg más „művészmentési” kísérletek is történtek. Ilyen volt már 1939 végén az „Izraelita Művészek Szövetkezése”, amelyen keresztűl vidéki hitközségek fogadtak be produkciókat, vagy ilyenek tekinthető zsidó művészek szervezett szereplései, vidéki hitközségekben, 1941-42-ben.
4. Thália papjai
1939. november 11-én megtartották a Művészakció első előadását a Wesselényi utcai Goldmark Teremben, amely ettől kezdve a Művészakció otthonává vált, osztozkodva a Pesti Izraelita Hitközség Hollán utcai, valamint a Bethlen téri dísztermeivel.
1939 novembere és 1944 márciusa között az említett színpadokon közel 800 előadást tartottak, színdarabokat, operákat, operetteket, kabarékat, irodalmi és artistaműsorokat. Ezeken – jelenlegi ismereteink szerint – 156 színész, 209 zenész (énekes, hangszeres szólista, karmester, zenekari és énekkari tag), 10 író, költő, újságíró lépett fel, közöttük nagy számban a magyar kultúra kiemelkedő képviselői.
Az első évad végén Ribáry Géza mérlegre teszi az elképzeléseket és teljesítményeket. Volt rossz és jó hír egyaránt. A rossz hír – nem váratlanul – a Művészakció anyagi, pénzügyi alapjának törékenysége. A mérleg anyagi oldalához képest a mérleg erkölcsi oldalán – ahogy Ribáry fogalmaz – van ok az elégedettségre: a 125 előadás megtartása, a nagyszámú kiváló előadóművész felléptetése és a 40 ezer látogató. Emellett elégtételt jelentett az előadásokat látogatók egyértelmű elismerése. Az érthető technikai, szervezési problémák mellett legérzékenyebben az érintette a szervezőket, hogy voltak, nem is kevesen, akik a tagságot vállalták ugyan, de az előadásokat nem látogatták, másrészt olyanok is, akik a befizetési felszólításokra „a legválogatottabb gorombaságokat vágták fejünkhöz”.
Elismerve mindezeket a problémákat, ezeknél talán komolyabb ügyben tesz fel kérdést a Képes Családi Lapok két, egymást követő szeptemberi száma. (A cikkeknek nincs aláírójuk.)
[…] történt-e csak akár egyetlen megmozdulás is, amely a zsidóság anyagilag elesett tömegeinek lehetővé tette ezeknek az előadásoknak a látogatását?
Van másfajta konfliktus is: a Képes Családi Lapok egy olvasója felpanaszolta, hogy „kitértek” is szerepelnek az OMIKE műsorán. Bánóczi László válaszában közli, hogy minden szereplőnek írásos nyilatkozatot kell adnia arról, hogy az izraelita felekezet tagja. Ebből az ügyből nagyobb sajtópolémia robbanhatott ki a zsidó lapokban, mert erre és csak erre reagál a Magyarság című szélsőjobboldali lap is, megjegyezve: ha nem tűrik meg a kitért zsidókat a saját színpadukon, „akkor tűrjünk-e zsidó művészt a mi színpadainkon”?
1941 elején az anyagi gondok részbeni orvoslására az OMIKE Kultúrtanácsa megalapította az OMIKE Művészakció Barátai Egyesülést, megválasztva vezetőjéül Stern Samut, a Pesti Izraelita Hitközség elnökét. Arra kérték a tehetősebb hittársakat, hogy támogatásukkal biztosítsák a Művészakció működőképességét. (Ekkor az OMIKE körülbelül 3000 pártoló tagjának tagságidíj-befizetése, a durván 72 ezer pengő nem volt elegendő a Művészakció fenntartására.) Az anyagi problémák részbeni orvoslására azután több díszelőadást rendeztek a Művészakció keretében, a kiemelt anyagi terheket vállaló támogatók számára.
Mindenesetre az 1940/1941-es évad az egyre szörnyűbb külső körülmények ellenére jobban sikerült, mint a megelőző. Ezt jelzi, hogy az előadások és a látogatók száma egyaránt emelkedett. Ez idő alatt tovább romlott a társadalmi és politikai helyzet. 1941 augusztusában lépett életbe a harmadik zsidótörvény. Ezzel egy időben közel 20 ezer zsidót minősítettek „hontalannak”, és deportáltak elsősorban Kárpátaljáról, akiknek többségét SS-egységek – ukrán milicisták közreműködésével – Kamenyec-Podolszkijban, 1941. augusztus 27–28-án megölték.
A következő, 1941/1942-es színházi évad végén joggal állapíthatták meg a szervezők, hogy minden statisztika tovább javult. Ez egyaránt igaz az előadások számára (206) és a látogatókéra (80 ezer). Bizakodóan írtak a lapok a folytatás lehetőségéről, beszámolva például arról, hogy „tömegesen jelentkeznek az OMIKE művészakció új pártoló tagjai”.
A következő, 1942/1943-as évadot Stern Samu nyitotta meg, aki átvette az elhunyt Ribáry Géza feladatkörét is. A megnyitóban a sikerekről is beszámolva újból áldozatvállalásra kérte a zsidóságot, hogy a Művészakciót folytatni lehessen. Ezt az utolsó teljes évadot– folytatva az előző évadok trendjeit – nagyon magas statisztikai adatok jellemezték. 1943 őszén az új évad indítását elemezve Csergő Hugó, az OMIKE Kultúrtanácsának elnökhelyettese arról számolt be, hogy az induláskor már 3700 jelentkezőt regisztráltak, de úgy számolt, hogy elérik, akár túl is szárnyalják az ötezres létszámot. Természetesen nem tudhatta, hogy a Művészakció „életéből” alig több mint négy hónap van hátra. Decemberben még azt jelentették be – a Száz év zsidó magyar költői című antológia kiadásának sikerén felbuzdulva –, hogy az OMIKE Kultúrtanácsa új irodalmi akciót indít.
Összesen 300 ezer látogató.
5. Megfestett világ
1939 és 1944 márciusa között hat képzőművészeti kiállítást rendeztek az OMIKE keretein belül. A legtöbbet a Budapesti Zsidó Múzeumban. A kiállítások célja nem csupán, sőt esetleg nem is alapvetően az újonnan vagy esetleg valamivel korábban megszületett művek bemutatása volt, hanem a kiállított képek, szobrok árusítása is, hogy a kiállító művészek ily módon némi bevételhez jussanak.
Összességében 165 festő, szobrász, grafikus mutatkozott be a kiállításokon, és ezen keresztül jutott a képek, szobrok egy részének eladásából valamilyen bevételhez. A kiállított művek száma a hat kiállításon 700 körüli volt. (Kb 260 az azonosított műtárgyak száma.)
A kiállításokon csakúgy, mint a színházi előadások, hangversenyek, irodalmi műsorok fellépői között csak zsidó (tehát vallásukat megtartó) művészek mutatkozhattak be, áttértek nem. Még így is lehetőség mutatkozott arra, hogy a 20. század első fele magyar képművészetének olyan reprezentánsai szerepeljenek, mint Jándi Dávid, Perlrott Csaba Vilmos, Scheiber Hugó, olyan, a későbbiekben meghatározóvá vált művészekkel együtt, mint Ámos Imre, Anna Margit, Schönberger Armand vagy Vajda Lajos.
◘◘◘
A német megszállás, 1944. március 19-e után alig néhány héttel az összes zsidó szervezet, egyesület, így az OMIKE tevékenységét is betiltotta a Sztójay Döme vezette kollaboráns kormány. A Művészakció művészei közül voltak, akik a holokauszt áldozataivá váltak, (Nincs mindenkiről adat, bizonyíthatóan: 63.) voltak, akik elmenekültek, s voltak, akik a pesti, úgynevezett „nagy gettóban” vagy a „nemzetközi gettóban”, vagy éppen hamis papírokkal és ritkán nem zsidó segítők, embermentők közreműködésével bujkálva érték meg a felszabadulást.
Az OMIKÉ-t 1945-ben újjászervezik. Az Egyesület ebben a rövid időszakában erőfeszítéseket tett, hogy méltóképpen emlékezzen meg az 1939–1944 közötti évekről, az ott szerepet kapott művészekről, és nem utolsósorban az áldozatokról. 1950-ben története – más zsidó szervezetek történetével együtt – ismételten és végérvényesen befejeződött
Harsányi László
